5. fejezet - A végső feladat

Elbűvölve figyeltem az előttem ülő lányt, aki békésen reggelizett. Én inkább csak piszkálgattam az ételt, a kávét lassan szürcsöltem. Nem szóltam hozzá semmit, pedig nagyon szerettem volna. A bennem élő démon tombolt. Követelte, hogy azonnal menjek el, és inkább koncentráljak arra, ami a dolgom. Azonban én egyszerűen képtelen voltam felkelni.
Destiny lassan befejezte a reggelijét és éppen felállni készült. Ösztönösen kaptam a keze után, nem akartam, hogy elmenjen. A lány furcsán méregette a kezem, nem igazán tudta, hogy mit akarok. Ijedten rántottam félre.
• Látlak még? – kérdeztem a lánytól, mire ő elmosolyodott.
• Minden második reggel itt vagyok. – Ahogy ezt kimondta, már el is ment. Én csak ültem az asztalnál és próbáltam megérteni, mit is teszek.
Miközben lassan elfogyasztottam a pitét, arra a következtetésre jutottam, hogy az nem baj, ha megismerem. Végül is, még ember vagyok valamennyire, és szükségem van társaságra. Amint visszakerülök az igazi helyemre, az Alvilágba, már minden másképp lesz. Nem lesz emberi részem, amivel harcolnom kellene. Meggyőztem magam, hogy semmi rosszat nem teszek.
Amint kiléptem a kávézóból, másképp tekintettem a világra. Kezdtem értékelni az emberi értékeket is. Megráztam a fejem a gondolat képtelenségére, és inkább hazasiettem.

Ahogy beléptem a lakásba, tudtam, hogy vendégem van, nem is akárki. A kis szobában Cole várt rám. Már nagyon hiányzott a démon, megerősítésre volt szükségem. A kénes illata betöltötte az egész lakást, szinte elbódított.
• Fiam, Balthazar – üdvözölt a démon.
• Mesterem! – mély meghajlással mutattam ki felé a tiszteletem.
• Tudod, hogy az Alvilágban mindenki rólad beszél? – Kíváncsian néztem rá, így folytatta. – Nagyon eredményes munkát végzel, és ez az Alfák figyelmét sem kerüli el.
• Ez a dolgom, Mesterem. Szeretnék már minél előbb hazamenni.
• Hát, fiam, arra még nem tudom, mikor kerül sor. – A démon szomorú arca láttán nekem is alábbhagyott a jókedvem. – Mesélj, hogy ment a lánnyal?
• Egyszerűen. Vivien nagyon naiv teremtés. Nem kellett sokáig győzködni.
Részletesen elmeséltem Colenak, hogy hogyan történtek a dolgok a lánnyal, persze az együttlétünket csak megemlítettem, mire a démon elismerően mosolygott.
• Tudtam, hogy kedvedre való lesz a lány.
Mesterem még kérdezgetett a fenti világról, hogyan érzem itt magam, be tudtam – e illeszkedni. Elmondtam neki, hogy itt a Földön nem a legjobb, mivel nem vagyok ideillő. A beilleszkedéssel ennek ellenére nem volt gondom, de nem szeretem magam megjátszani.
• Félelmet és rettegést akarok látni az emberek szemében. Látni azt, amikor megtudják, mi vagyok. Ehelyett behízelgőnek, megértőnek kell lennem. El kell nyernem a bizalmukat – teljesen kikeltem magamból. Cole csak figyelmesen hallgatott. Idegességemben a kis szobában mászkáltam. Lassan lenyugtattam magam, és fáradtan összerogytam az egyik székre.
• Balthazar, ne érezd magad kellemetlenül. Ez természetes, hogy megvisel a fenti lét. Ez is a próba része. Nagyobb erővel rendelkezel, mint hiszed. Hosszú idő óta te vagy az egyetlen igazi jelölt. De ha most feladod, akkor örök kárhozatra leszel ítélve
A démon szavai erővel töltöttek fel. Tudtam, hogy igaza van. Ha most elgyengülök, akkor a halállal kell szembe néznem.
• Köszönöm. Nem fogom feladni a harcot – hálás tekintettel néztem Colera.
• Hoztam neked egy újabb feladatot. Nevezhetjük akár végső feladatnak is. Nagyon érdekes eset, tapasztalt démonokra szokták bízni. Én javasoltam, hogy adják neked. Ez lesz a biztos belépőd a démonvilágba. – Cole átnyújtott egy aktát, ami jóval vastagabb volt, mint a többi. Kíváncsi tekintettel néztem rá.
• Cole … - kezdtem bele, de ő belevágott.
• Meg fogod csinálni. Most mennem kell. Olvasd végig, szánj rá elég időt.
Ahogy ezt kimondta, már el is tűnt. Bambultam magam elé, majd kinyitottam az aktát.
A papírok egy férfiről szóltak, aki üzletember Chicagoban. 68 éves, egészségi állapota kifogástalan. Piackutató cége van, ott kell majd „tanácsadóként” dolgoznom. A férfi neve Roger Scott, feleségével és két gyermekével él. Tudtam, hogy ez tényleg nem lesz könnyű megoldani. Teljes mértékben bele kell olvadnom a család életébe, mindennapjuk részese leszek. Mondhatni én leszek a legrosszabb rémálmuk. Az iratok között megtaláltam a hamis diplomám is. Eléggé komikusnak éreztem, hogy mennyire hétköznapivá kell válnom. Pont ettől féltem.

Miközben olvasgattam a fáradság hihetetlen erővel tört rám. Félreraktam az iratokat és inkább aludtam egy kicsit. Mikor felébredtem megint esteledett. Felcserélem a napszakokat. Vettem egy gyors zuhanyt, felöltöztem, majd elmentem sétálni egyet. Nem tudom, hogy meddig bóklásztam az utcákon, de ismerős környékre értem. Azelőtt a kávézó előtt álltam, hogy Vivien dolgozik. Eszembe jutott a lánnyal töltött éjszaka és a testemet újra elöntötte a vágy. Már csak pár perc volt zárásig, úgy döntöttem, hogy megvárom. Nemsokára ki is lépett az ajtón. Most is csinos volt, haja lófarokban, egyszerű póló és farmer összeállítást viselt és persze az elmaradhatatlan magas sarkú cipőt. Ahogy rám pillantott, halványan elmosolyodott.
• Damien, mit keresel itt?
• Csak erre jártam és eszembe jutottál – feleltem egy elbűvölő mosoly kíséretében.
• De ugye nem azért jöttél, mert itt az idő? – Suttogó és rettegő hangja jókedvemet növelte, de visszafojtottam a mosolyom.
• Nem, Vivien, még nincs itt. – A lány ajkait egy nagy sóhaj hagyta el. – Miért nem folytatjuk a beszélgetést nálad? – A kérdés közben közelebb léptem hozzá, a szám csak pár centire volt az övétől. Válaszul Vivien szenvedélyesen megcsókolt, majd elindultunk a lakása felé.
Az ajtón belépve a kanapéra feküdtünk, a ruhát szinte úgy téptük le egymásról. Férfiasságom már készen állt a behatolásra, amit a lány teste készségesen be is fogadott. Szeretkezésünk gyors volt és szenvedélyes.
A lány elaludt a karjaimban, de én lefektettem az ágyra, felöltöztem és hazamentem. A lakásban csak feküdtem az ágyon, újra Destiny körül forogtak a gondolataim. Akaratlanul is összehasonlítottam Viviennel. Vele fantasztikus volt, de jobban vágytam a vörös hajú titokzatos szépségre.

A reggel hamar megérkezett, így utam abba az étkezőbe vezetett, ahol Destinyvel találkoztam. Kértem a szokásos kávét és pitét, majd a lányt kerestem, de nem volt ott. Leültem és csendben elfogyasztottam a reggelimet. Miután végeztem, elhatároztam, hogy elmegyek Roger Scott cégéhez és jelentkezek az állásra. Összeszedtem az irataimat, majd elindultam a vállalathoz.

A cég természetesen az egyik híres irodaház felső emeletén található. A portás elkísért a HR osztály vezetőjéhez. Az irodába belépve egy idősebb hölggyel találtam szembe magam.
• Jó napot! – köszöntött kedvesen. – A nevem Faith Scott.
• Jó napot! – finoman megráztam a felém kinyújtott kezét. – Damien Swift. – Magamban megjegyeztem, hogy elég buta név, de ez jutott.
• Kérem, foglaljon helyet. – Leültem a kényelmes fotelba és visszamosolyogtam a nőre. – Miben segíthetek?
• A tanácsadói állás miatt jöttem. Itt van a diplomám, valamint a gyakorlati helyeken kapott referenciáim is. – A nő átvette a papírokat és lapozgatni kezdte.
• Hmm, már emlékszem. Magát küldte a fejvadász cég. Nagyszerű, Önnek kiváló eredményei vannak. Úgy vélem, hogy Ön a legjobb erre az állásra. Felvesszük három hónap próbaidőre. Holnap reggel nyolckor találkozunk.
• Köszönöm szépen! – elégedetten vigyorogtam. – Viszlát, holnap reggel!

Megkönnyebbülve mentem haza, hiszen a feladat nehezebb része teljesítve. Azt éreztem a legnehezebb résznek, hogy valóban bejussak a céghez. Mivel a férfi mellett fogok dolgozni, úgy érzem, ez már nem lesz nehéz ügy. Viszont a nő, akivel beszélgettem, olyan ismerős volt. Csak most esett le, hogy ő Roger felesége.
A nap további részében az aktát olvasgattam, hogy minél több információm legyen róla.
Az álom hamar elért, mélyen aludtam az éjszaka. Úgy éreztem, hogy végre lassan révbe érek. Ha sikerül ezt a feladatot teljesítenem – és nem fogadom el a feltételes módot – ,akkor végre a földi pokolnak.
Reggel korán keltem, hiszen várt az első munkanapom. Gyorsan elvégeztem az emberi teendőimet, felvettem az egyik öltönyöm és lementem a kávézóba.
Amint beléptem egyből megpillantottam Destinyt. Mint mindig, most is nagyon csinos volt. Zöld ruhája tökéletesen illet a bőrszínéhez, vékony karját szabadon hagyta. Olyan törékenynek látszott, hogy bennem feltámadt valamiféle védekező ösztön. Nem éreztem magam éhesnek, így csak egy kávét rendeltem. Bizonytalanul léptem közelebb az asztalához.
• Szia! – köszöntem neki egy elbűvölő mosoly kíséretében. – Leülhetek?
Amikor rám emelte gyönyörű zöld szemeit egy kicsit újfent elgyengültem. Olyan emberinek éreztem magam, mint még soha. Halványan elmosolyodott, amikor megszólalt.
• Természetesen. Damien, ugye? – Én csak kimérten biccentettem. Olyan aranyos volt, ahogy homlokráncolva gondolkozott, hogy jó nevet mond – e.
• Igen, eltaláltad.
• Uhh, akkor jó. Nem valami tökéletes a névmemóriám. – Arcára halvány pír ült ki, amitől még vonzóbb lett. – Hova mész ilyen elegánsan?
• Az első napom lesz a munkahelyemen. Tanácsadó leszek egy piackutató cégnél.
• Izgalmasan hangzik – gyorsan az órájára pillantott. – Elnézést, de nekem most rohannom kell. Sajnálom.
• Semmi gond – mosolyogtam kissé csalódottan.
• Találkozunk két nap múlva!
Ahogy ezt elhadarta, Destiny már ki is viharzott a büféből. Én lassan megittam a kávém, majd elindultam Roger cégéhez.

Az irodában a portás már egyenesen Faith irodájába küldött, aki megint kedvesen fogadott.
• Damien, jó reggelt! Remélem, nem izgul. Ma találkozik a férjemmel. Ő a cég vezérigazgatója és vele tölt egy kis időt. Ha ő alkalmasnak találja Önt, akkor nyert ügye van. – miközben magyarázott, úton voltunk az irodához. Most jobban meg tudtam tekinteni a hölgyet. Elegáns volt és finom. Haját laza kontyba fogta, arcán már látszódtak az öregedés jelei, de nyílt és barátságos tekintete volt. – Ha Roger kérdezné Ön mindenképp a Chicago Bears – nek és a Chicago Bulls – nak drukkol.
• Rendben. Tehát Bears és Bulls. Menni fog – halványan rámosolyogtam.
Odaértünk Roger irodájához, a nő halkan bekopogott, de választ nem várva be is lépett. Az iroda hihetetlen tágas volt, a lakásom talán háromszor is elfért volna benne. Az egyik oldalon a padlótól a plafonig, faltól falig csak könyvek voltak. A másik két fal viszont csupa üveg, ami fantasztikus látványt nyújtott a városra. A férfi egy hatalmas mahagóni íróasztal mögött ült, épp telefonált. Intett nekünk, hogy üljünk le.
• Nos, Faith – kezdett bele, miután letette a készüléket. – Ki a fiatalember?
• Roger, ő itt Damien Swift. Róla meséltem neked tegnap. – A férfi eközben végigmért és én is megnéztem magamnak. A hajába és a bajuszába már keveredtek ősz tincsek, a korához képest meglepően jól nézett ki. Szemében sok év tapasztalata látszott és a bizalmatlankodás. Hát, lehet még sem lesz egyszerű dolgom.
• Igen, emlékszem. De azt nem mondtad, hogy ilyen szemtelenül fiatal – viccelődött a férfi. Nevetése rekedtes volt.
• Köszönöm, Uram – nekem is mosolyognom kellett.
• Szóval fiam, mesélj. Hol végeztél, gyakorlatot hol szereztél, illetve mi a kedvenc foci és kosárcsapatod?
• A Yale – n végeztem marketing szakon. Az iskolaévek alatt több helyi cégnél is voltam gyakorlaton, a legnagyobb projektem egy reklámkampány levezérlése volt. Sport terén csak is Chicago Bears és a Chicago Bulls létezik. – Válaszomra megint egy nevetés volt a válasz, majd Roger a feleségéhez fordult.
• Nos, látom jól felkészítetted.
• Hát, nekem tetszik a fiú, és a referenciái tökéletesek – a nő bíztatóan rám pillantott.
• Nos, mivel Faith ritkán téved, ezért én benne vagyok. Legyen három hónap próbaidő, mint arról már szó volt. Aztán ha beválsz, akkor állandóra szerződtetünk. – Miközben beszélt, megszólalt a telefon. A titkárnője hívta.
• Uram, a lánya keresi, azt mondja fontos.
• Küldje be, kérem. Már úgyis végeztünk – a férfi a feleségre pillantott, aki csak egy alig láthatót bólintott. Nem értettem, miről van szó.
• Roger, akkor megyünk. Ha bármi van, telefonálj át.
• Örültem, Uram – tisztelettudóan kinyújtottam felé a kezem, amit el is fogadott. Kézfogása határozott volt.
• Én is szintúgy. Menjen a feleségemmel, aki megírja a szerződését. Viszlát, holnap!
• Viszont látásra!
Épp menni készültünk, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta Roger lánya. Nem mertem hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy ki az.
• Előbb találkoztunk, mint hittem – a lány arcán halvány mosoly látszott, viszont zöld szemeiben némi zavart véltem felfedezni.
Valószínűleg én kavarhattam meg, hiszen csak most döbbentem rá. A következő célpontom nem más, mint Destiny apja…

4. fejezet - Vivien

Reggel nyolc óra. Megint fel kell kelni. Újabb nap a kávézóban. Vártam a kitörési lehetőségre, arra az emberre, aki kiragad. Nem arra születtem, hogy egész életemben kávét főzzek. De most jelenleg jó lesz ez is. Felkeltem, majd az utam a fürdőbe vezetett. Forró vízzel letusoltam, ami most nagyon jól esett. Kentem magamra egy adag testápolót is.
Felvettem egy farmert, és egy szűk felsőt és a kedvenc magas sarkúmat. Gyorsan kisminkeltem magam, kihangsúlyozva kék szemeimet.
Elégedetten néztem a tükörbe. Szépnek tartottam magam, mások is annak tartottak, aminek előnyét sokszor ki is használtam. Mosolyogva léptem ki a lakásom ajtaján, majd elindultam dolgozni. A séta alatt sok elismerő pillantást bezsebeltem, amire a mosolyom csak még szélesebb lett.
Hamar odaértem a kávézóhoz. Már néhány pincérlány itt volt, gyorsan én is átöltöztem az egyenruhámba. Egyszerű fehér póló, és térdnadrág volt a munkaruhám. A hajamat laza copfba fogtam, felraktam egy finom réteg szájfényt, és kiléptem az eladótérbe.
A lányok már nekifogtak az asztalok megterítésének, én is beálltam segíteni. Az egyikükkel nagyon jóban voltam. Kate nagyon egyszerű teremtés volt. A kávézó mellékállás volt neki, hogy tudja fizetni az egyetemet. Törékeny testlakatú lány volt, nagy, barna szemeit még jobban kiemelte hófehér bőre, és vállig érő világosszőke haja. A maga módján nagyon is csinos volt, mosolya barátságos. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen ember, akihez már baráti viszony fűzött. Nem voltam barátkozós típus, inkább olyan kapcsolatok kiépítésére törekedtem, amiből érdekem fűződik.
Hamar tíz óra lett, elérkezett a nyitás ideje. A kávézó nagyon forgalmas és divatos hely volt, sok gazdag vendégünk volt, akikről köztudott, hogy nem csak a kávé miatt jöttek. Csak fél órája voltunk nyitva, de már minden asztalunk megtelt. Mindenkinek megvolt az asztala, az enyémnél most fiatalok ültek. Ahogy elnéztem őket, frissen végzett egyetemisták lehettek, akiknek sikerült egy jó cégnél elhelyezkedni. Öltönyük a legjobban szabott, s már messziről éreztem a márkás arcszesz illatát. Mosolyogva közelítettem feléjük a jobb borravaló reményében.
• Szép napot, Uraim! – köszöntem nekik negédesen.
• Már biztos szép lesz. – Magabiztosan végigmértek, majd elégedetten vigyorogtak.
• Mit hozhatok?
• Én egy eszpresszót kérnék. Köszönöm. – kezdte a szőke srác, aki nagyon próbált velem flörtölni.
• Nekem csak egy tea lesz.
• Ahogy nekem is. – tette hozzá a harmadik srác is.
Halvány mosollyal az arcomon távoztam, magamban valahol őrjöngtem. Utáltam, hogy a férfiak tárgykén kezelnek, de nem volt más lehetőségem. Volt egy életszínvonalam, amiről semmi pénzért nem mondtam volna le. Azonban ezért áldozatokat kellett hoznom, mégpedig a lelkemet, ha van egyáltalán, teljes mértékben elfelejteni és élni a testem adottságaival.
Hamar elkészítettem a kívánt italokat, majd kecsesen lépkedve kivittem nekik az asztalhoz. Elmélyülten beszélgettek, csak röviden megköszönték. Amikor kivittem a számlát, a bőséges borravaló mellé még egy telefonszámot is kaptam. Eltettem, hiszen soha nem lehet tudni.
A vendégek folyamatosan váltották egymást, pihenni nem nagyon volt időm. Alig vártam, hogy lejárjon a műszakom. Szinte robotszerűen végeztem a munkám, amikor az ajtó kinyílt és önkéntelenül odakaptam a tekintetem. A srác, aki belépett, egyszerűen varázslatos volt. Soha nem láttam még ilyen karizmatikus embert. Gyorsan elkaptam róla a tekintetem, éreztem, ahogy az arcom elpirult. Meg is lepődtem, hiszen régóta nem játszott az arcomon pír. Az ismeretlen bizonytalanul lépkedett a kávézóban, mintha keresne valakit. Az útja a pultig vezetett, ahol helyet foglalt.
• Helló! Mit hozhatok? – kérdeztem egy széles mosoly kíséretében
• Egy hosszú kávét kérnék két cukorral. Köszönöm – válaszul ő is rám mosolygott.
Elindultam, hogy elkészítsem a kávéját. Sokszor hátranéztem, hogy még mindig ott ül – e, nem csak a képzeletem játszik velem. Ő is sokszor rám emelte tekintetét, ami remélem pozitív jel volt a részéről. Hihetetlen jelenség volt. Sötét haja tökéletes volt, mintha a fodrásztól lépett volna ki. Barna szeme mély volt, szinte elvesztem benne. Magas, izmos alakját akármelyik modell megirigyelhetné. Hihetetlen szerencsésnek éreztem magam.
• Tessék, a kávé. Remélem ízleni fog – mondtam szerényen.
• Biztos vagyok benne, remek illata van – bókolt a srác, miközben belekortyolt. – Tényleg nagyon finom. – Miközben válaszolt, jelentőségteljesen végigmért, a finom szót pedig kellőképpen megnyomta. Arcomat megint elöntötte a pír, mikor megértettem, hogy nem csak a kávéra gondol.
Sajnos pont most volt a legnagyobb forgalom, még véletlenül sem tudtam vele beszélni. Néha – néha rápillantottam, de többre nem volt időm. Kért még egy kávét. Miközben elvette, finoman súrolta ujjaival a kezem, amitől kicsit meg is bizseregtem. Már csak egy óra volt a zárásig, amikor a tömeg végre ritkulni kezdett. Visszatértem a kedvenc vendégemhez:
• Elégedett vagy a kiszolgálással? – kérdeztem tőle incselkedve.
• Mindennel nagyon elégedett vagyok – válaszolt mosolyogva, amibe én kicsit bele is pirultam. – Szóval, meddig kell még várnom rád?
A kérdéstől nagyon meglepődtem, hiszen nem sokat teketóriázott. Nem kellett sokat gondolkoznom a válaszon, hiszen tudtam, hogy kell nekem ez a fiú.
• Egy óra múlva gyere vissza a kávézó elé – válaszoltam neki magabiztosan.
• Rendben - felelte a tünemény. – Várni foglak.

Hihetetlen lassan telt le az a hatvan perc. Gyorsan végeztem a munkám, hogy minél előbb el tudjak készülni. Szinte már udvariatlan is voltam néhány vendéggel, akik nagyon nem akarták elhagyni a kávézót, de közöltem velük, hogy záróra van. Végre lezártam a kasszát, amikor hátramentem az öltözőhöz. Vettem egy gyors zuhanyt, megmostam a fogam, majd átöltöztem. Hihetetlen boldog voltam, hogy tartottam itt egy csinos ruhát az ilyen alkalmakra. Felfrissítettem a sminkemet, a hajamat kiengedtem, ami lágy hullámokban omlott a vállamra. Felvettem a kedvenc kék mini ruhámat, ami tökéletesen kihangsúlyozta az alakomat. A lábamra voltam a legbüszkébb, beleléptem a magas sarkú cipőmbe, amitől combom még hosszabbnak tűnt.
Mielőtt kiléptem volna az ajtón, elgondolkoztam, hogy még a nevét sem tudom. Volt bennem egy minimális félelem, de ez inkább doppingolt. Nem ő az első ismeretlen férfi az életemben, de neki volt valami fura kisugárzása. Magabiztosan hagytam el a kávézót, és ő már várt rám. Elismerően végigmért, és én biztos voltam benne, hogy felkeltettem férfi vágyait.
• Szia! Most jutott eszembe, hogy bemutatkozni sem volt időm. Vivien vagyok – nyújtottam felé a kezem.
• •Örvendek Vivien. Damien vagyok. – Finoman érintette meg a kezem, ami nagyon jól eső érintés volt. – Mit szólnál egy vacsorához?
• Rendben, úgyis éhes vagyok.
Miközben az étterem felé tartottunk, kénytelen voltam sokat beszélni. Nem mintha nekem nehezemre esne beszélni, csak kicsit furcsálltam, hogy nem magát élteti. Elmeséltem neki, hogy egyedül élek Chicagoban, és hogy mennyire nem szeretem a várost. Olyan unalmasnak tűnt az álmaim városához, New Yorkhoz képest. A munkámról csak pár szót ejtettünk, azt hazudtam, hogy mennyire szeretem, hiszen nem tudhatom, hogy nem jut vissza a főnököm fülébe. Lassan odaértünk az étteremhez, ami igen nívós hely volt. Híres volt a diszkréciójáról is. Leültünk az egyik kisebb asztalhoz, majd Damien rendelt egy üveg bort. Édes nedűt választott, mintha tudná, hogy ez a kedvencem. Remek ízlése volt.
Csendben ízlelgettük egy darabig az italt, amikor elhatároztam, hogy szóra bírom:
• Annyit meséltem magamról, de rólad nem tudok semmit – mondtam neki mosolyogva.
• Mégis mire lennél kíváncsi?
• Hol születtél? Mit csinálsz itt? Mit szeretnél tenni a jövőben? – tettem fel az alapkérdéseket, amikbe nem lehet belebukni.
• Nos, Madisonban születtem, most 20 éves vagyok. Itt járok egyetemre, itt is lakom. Egyedül. Jövőben még nem tudom, mit szeretnék csinálni, egyelőre befejezni az egyetemet. – Válasza kissé betanultnak csengett, de annyira nem is izgatott.
• Mit tanulsz az egyetemen?
• Történelmet. Mindig is érdekelt a múlt. – Miközben válaszolt, finoman megérintette a kezem. Nem húztam vissza, mert jól esett az érintése
Visszajött a pincérlány, és felvette a rendelésünket. Én csak egy csirkés salátát kértem, Damien pedig Cordon Bleu-t rendelt. Csendesen megvacsoráztunk, miközben sokszor egymásra pillantottunk, tekintetem sokszor vándorolt a szabályos ajkaira. Kértünk még egy palack bort, amit el is fogyasztottunk. A vacsora végeztével elhagytuk az éttermet.
Alig léptünk ki az ajtón, amikor elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Testemben már nagyon tombolt a vágy, így a falhoz löktem és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem ellenkezett, és a csókja fantasztikus volt. Sokáig álltunk ott, egymás ajkaira tapadva, a kezem sokszor elkalandozott a testén az övcsatja felé. Reméltem, hogy már eléggé feltüzeltem, ezért mosolyogva váltam el a szájától.
• Mit szólnál, ha ezt inkább nálam folytatnánk? – kérdeztem tőle a vágytól bódultan. Meg sem vártam a válaszát, biztos voltam a sikerembe, így kézen fogtam, és elindultunk.
• Jó ötlet – mosolygott elégedetten.

Nem laktam messze, amiért most kifejezetten hálás voltam. Gyorsan bementünk a lakásomba, de az ajtót már lábbal löktem be. Kívántam az ajkait, így egyből lecsaptam rá. Először finoman ízlelgettem ajkaimmal, majd gyorsabb tempót követelve a nyelvünkkel is játszottunk.
Hamar a hálóban kötöttünk ki, finoman magammal húztam a franciaágyra. Damien kínzó lassúsággal szabadított meg a ruháimtól, ami már nem fedte meztelen testem. Én mohóbban vettem le róla az inget és a nadrágot. Miközben csókóloztunk, kezével a mellemet kényeztette. Éreztem, ahogy a halom a kezében egyre keményebb lesz az érintésétől, amire válaszul halk nyögés hagyta el a számat. Természetesen az én kezem sem maradt tétlen, hamar levettem róla a bokszert. Finoman megérintettem a férfiasságát, majd egész tenyeremet ráhelyeztem, és érzékien mozgatni kezdtem. Érintésemtől az ő száját is halk nyögés hagyta el.
Fantasztikus teste volt, az izomzata kidolgozott és szálkás. Bőre nagyon puha, az illata különös volt, mintha kissé kénes lenne, de mámorító. Kezemet finoman elhúzta a férfiasságáról, majd levette a fehér neműmet. Az érintése lassú volt, szinte simogató, amivel csak még inkább fokozta az őrületem. Megemeltem a csípőmet, jelezve, hogy többre vágyom. Mikor megéreztem a hosszú ujjakat ölemben, a vágy egy újabb hulláma öntötte el a testemet. Tudta jól, hogy melyik a legérzékenyebb pont, így amikor rátapintott, hangos nyögés hagyta el a számat. Tovább mozgatta a kezét, amitől az orgazmusom csak fokozódott, majd testem megfeszült, mintha nem bírna már el több gyönyört. Damien nem hagyta abba a kényeztetésemet, amivel hihetetlen örömet okozott. Kipirultan és hálásan néztem rá, majd finoman eltoltam magamtól a kezét és a hátára fordítottam.
Csalhatatlan jelét láttam annak, hogy ő már készen áll, de én kényeztetni akartam. Kezemmel finoman felfedeztem az érzékeny területet, amire elégedett nyögéseket kaptam válaszul. Mikor már én sem bírtam a vággyal, elhelyezkedtem az ölében. Lassan magamba fogadtam őt, majd ritmusosan elkezdtem mozogni rajta. Ahogy közeledtem az újabb orgazmus felé, úgy követeltem a gyorsabb tempót. Az extázis hirtelen tört rám, a testem remegett ettől az érzéstől. Kapkodva szedtem a levegőt, amikor lenéztem Damienre. Tudtam, hogy ő még nem érte el a végkiteljesedést, így újra mozogni kezdtem. Néhány határozott mozdulat után ő is elérte a csúcspontot és hangosan felnyögött alattam. Elégedetten és fáradtan dőltem rá tökéletes mellkasára. Hangosan ziháltunk mind a ketten.
• Fantasztikus vagy – mondtam neki elégedetten, miközben halvány csókot leheltem az ajkaira.
• Te is, nagyon. - Megerősítésként viszonozta a csókot.
• Régen volt ilyen őrjítő élményben részem. Mintha nem is evilági lett volna.
• Hát, ez nem is volt evilági – mosolygott rejtélyesen, amire felkaptam a fejem.
• Ezt hogy érted? – értetlenül néztem rá, tudtam, hogy van valami mögöttes tartalom a szavai mögött.
• Látom, érdeklődsz az okkultizmus iránt – mutatott körbe a szobában, ahol különféle ezzel foglalkozó kiadványok voltak, valamint képek, rengeteg gyertya.
• Igen, érdekes téma. Hiszek a halál utáni életben – feleltem büszkén. Kicsit meglepett a hirtelen témaváltása.
• És hiszel a démonokban és az angyalokban?
• Persze, hogy hiszek. De rossz, hogy nem tudhatom, mi vár rám, ha vége az életnek. – mondtam kissé bánatosan. Jó lenne, tudni, hogy mire számíthatok.
• Mit szólnál ahhoz, ha én tudnám a választ? Illetve ha tudnék neked választási lehetőséget adni? –A szavaitól tátva maradt a szám. Damien csak halványan mosolygott, tudta, hogy ez lesz a reakcióm.
• Mégis mire gondolsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Kissé fura volt a dolog, a mobilom észrevétlenül előkészítettem, ha segítségre lenne szükségem.
• Arra, hogy én nem vagyok teljesen evilági. Örülnék, ha te is velem jönnél majd, ha itt az idő – mosolygott rejtélyesen.
• De hogy lehetnék veled? - Teljesen értetlen voltam. Mégis miről beszél?
• Csak akkor kapsz választ a kérdésedre, ha megtartod a titkom.
• Természetesen, nem mondom el senkinek – fogadkoztam komolyan. Mégis ki hinne nekem?
• Az én hazám az Alvilág. – Ahogy ezt kimondta, döbbent tekintettel néztem rá, de furcsa mód nem voltam ijedt. – Azért jöttem, hogy lelkeket szerezzek.
• És, az én lelkem is kell neked? És miért pont a lelkem? – tettem fel az ésszerű kérdést. Kicsit megijedtem. Lehet, hogy rám fog támadni? Vagy átváltozik valami szörnnyé?
• Azért mert te egy energikus fiatal vagy, és ez nagy előny. A lelkeddel meg amúgy sem törődsz, csak most jutott eszedbe ez az egész. Nem tudhatjuk, hogy miért van az embernek lelke, de tudom, hogy ti nem sokat foglalkoztok vele. Élitek az életeteket, de soha nem gondolkoztok el rajta, hogy van lelketek.
• Jó, értem. Most azonnal meghalok, hogyha neked adom? – kérdezetem szemlesütve. Nem akartam még eldobni az életem. Szerettem élni. Kicsit fura volt ez a lélek dolog, de hát igaza van. Nem sokat foglalkozom vele…
• Nem, dehogyis. Élsz addig, amíg meg van írva, de a lelked ebben az állapotában száll tovább.
• Az jó. – Hatalmas kő esett le a szívemről. - Ebben az esetben neked adom. Mit kell tennem? – Egyre lelkesebb lettem. Damien szavai szinte megbabonáztak.
• Egyszerű az egész. Csak ígéretet teszel, majd kezet fogunk – válaszolta mosolyogva.
• Rendben. Ígérem, hogy a lelkem a tiéd lesz a halálom után. – Határozottan kinyújtottam a kezem, hogy megpecsételjük a dolgot. Érintése kicsit perzselt, de meg sem lepődöttem, valahogy természetes volt
Miután neki ígértem a lelkem, gondolkodóba estem. A férfi, aki mellettem fekszik, nem ember, vagy nem teljes mértékben az. Ennek ellenére a legnagyobb biztonságban éreztem magam mellette, számomra nem volt differencia. Kérdezgettem pár dolgot az Alvilágról, de nem igazán akaródzott válaszolni, így nem erőltettem. Azt mondta, hogy majd meglátom idővel.
A gondolatok, a jövő újabb vágyhullámot indított el a testemben, így csókolgatni kezdtem. Ő is viszonozta a csókokat, majd pedig egymás testét kényeztettük újra. Miután kicsit csillapodtak az érzelmek, pihentünk egy kicsit. Nem szólt egyikünk sem, csak feküdtünk. Én emésztgettem a dolgot, hogy eladtam a lelkem, de nem hatott meg különösképpen. Már régen megváltam tőle, csak most tudom, hogy kinek adom. Hamarosan indulnia kellett, és én nehéz szívvel engedtem el. Megadtam a számom, bízva abban, hogy keresni fog. Búcsúzóul hosszú csókot váltottunk, majd elment.

Nem tudtam visszaaludni, annyira izgatott voltam. Nem a jövő miatt, hanem miatta. Nagyon jó volt az együtt töltött éjszaka, reméltem, hogy lesz még belőle. Nem tudom, hogy mennyi időt szán nekem a sors, de a halál után újra Damien karjaiban lehetek. Ez volt a legjobb végzet számomra, azt hiszem…

Vivien