2010. április 1., csütörtök

6. fejezet - A Végzet Angyala

Kedveseim!
Rájöttem, hogy az írás a legjobb terápia számomra. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok a fejezetről, mert ez egy fontos rész.
Sokszor puszillak Titeket!

• Destiny – szólította meg Faith a lányát. – Ismered a fiút?
• Hát, én … - az említett csak dadogott, míg én döbbenten tekintettem rá. Párszor reggeliztünk együtt.
Roger kérdő tekintettel mért végig.
• Igen, ismerem a lányát – feleltem a férfinak. – Ugyanabba a kávézóba járunk.
• Értem – Roger kimérten bólintott. – Nos, Faith írjátok meg Damien szerződését. Holnap találkozunk!
• Viszlát, holnap! – utoljára Destinyre pillantottam. Angyali arca dühös maszkba torzult, megjegyzem jogosan, hiszen nem éppen kedvesen viselkedtem vele, mintha nem is ismertem volna.
Faith sem kérdezett semmit, látszólag nem nagyon hatotta meg az előbbi jelenet.
• A munka reggel nyolckor kezdődik, délben fél órás ebédszünet van és fél ötkor fejezzük be a munkát. Többnyire Roger mellett fog dolgozni, egyfajta személyes tanácsadóként. Tulajdonképpen a nap huszonnégy órájában rendelkezésre kell állnia. Az Ön feladata pontosan nem körülhatárolható, a marketingosztállyal kell tartania a kapcsolatot. Egyfajta szócső lesz az osztály és Roger között. Részt kell vennie a piackutatásban, a PR tevékenységben, reklámtervezésben, marketingkommunikációban, és a többi … Remélem menni fog? – tette fel a kérdést szigorúan az asszony.
• Természetesen, hölgyem – feleltem határozottan, amire az arca egy kicsit felvidult. – A tudásom legjavát fogom nyújtani.
• Helyes. Itt a szerződés, kérem, olvassa át és írja alá. – Gyorsan átfutottam a papírokat, bár nem különösképp izgattak. Aláírtam ahol kell, majd visszanyújtottam a nőnek.
• Remek. Akkor holnap találkozunk Damien. – Elfogadtam a felém kinyújtott kezét.
• Viszlát! – épp indultam kifelé, amikor utánam szólt.
• Amúgy Destiny kedvenc virága a nárcisz és szereti a csoki tortát. – Döbbenten néztem rá, de ő csak kacsintott egyet.

Szinte úgy rohantam ki az épületből. Kiérve hatalmasat sóhajtottam. Az agyam megállás nélkül kattogott. Roger Destiny apja. El kell vennem annak a férfinak a lelkét, aki olyan fontos a lánynak. Nagyon zaklatott voltam. Balthazar, nyugodj meg! Vedd elő a profizmusod és láss tisztán! Ki kell használnom a helyzet nyújtotta előnyöket. Ha közel kerülök a lányhoz, akkor az apát is be fogom cserkészni. Ezt a feladatot a legnagyobb alapossággal tervezem meg. Elvégre, nem ölöm meg Rogert, csak a lelke kell. Semmit nem fog észrevenni. Amint enyém lesz, véget ér ez a földi pokol. Démon leszek, nagyhatalmú, a szánalmas porhüvelyek borzongva fognak rám tekinteni. Egyre jobb kedvem lett, arcomra elégedett mosoly ült ki. Észre sem vettem, hogy valaki a nevem kiabálja.
• Damien! Várj egy kicsit! – Amint eljutott a tudatomig a hang, egyből tudtam, hogy ki az. Megfordultam és Destiny sietett felém. Vörös haját lágyan borzolta a szél, arca kicsit kipirult a kocogástól.
• Ne haragudj Destiny, nem hallottalak.
• Semmi gond. Beszélnünk kell. – a lány határozottan, ellentmondást nem tűrően jelentette ki. Aprót bólintottam, majd hangtalanul elindultunk.
A parkig nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Helyet foglaltunk az egyik padon. Destiny nagyot sóhajtott, nem igazán tudta, hogy hol kezdje.
• Destiny – kezdtem bele a beszélgetésbe. Felém fordította az arcát, zöld szeme úgy ragyogott, mint a smaragd. – Sajnálom. Hülyén viselkedtem ma. Tudom, hogy megbántottalak, de nekem szükségem volt az állásra. Mégsem mondhattam az a leendő főnökömnek, hogy „ismerem a lányát, sőt teljesen elbűvölt és szeretném randira hívni”! – büszke voltam magamra, hogy milyen remekül játszom a szerepem. Volt benne némi igazság, de a feladat megkövetelte ezt a hozzáállást. Elvégre nem leszek már soha ember…
• Damien, én is sajnálom. Nem kellett volna úgy reagálnom. Egyszerűen örültem, hogy találkoztunk. – a lány lesütötte a szemét, én pedig ösztönösen megfogtam a kezét.
• Destiny, eljönnél velem randizni? – amint kimondtam, rájöttem, hogy tényleg ezt akarom. Össze is zavarodtam, de azzal nyugtattam magam, hogy csak a feladat része.
• Én … örömmel – A lány elmosolyodott, amitől korhadt szívem mintha újra megdobbant volna.

Egy darabig még üldögéltünk a parkban egymás kezét fogva. Nagyon jó érzéssel töltött el a finom bőr érintése. A parfüm, ami lágyan körül ölelte a lányt, mámorító volt. A szép napos délután ellenére hamar befelhősödött, vihar közeledett.
• Holnap érted megyek hétre. Jó? – tettem fel a kérdést búcsúzáskor.
• Persze. Itt a címem és a számom. – Destiny átnyújtotta nekem egy névjegykártyát. Gyorsan rápillantottam a címre és megállapítottam, hogy nem is lakunk messze egymástól, mindössze tízsaroknyira.
• Viszlát holnap, Damien! – a lány hirtelen közelebb lépett hozzám, majd ajkát finoman az arcomra nyomta és elsietett.
Ahol megérintette az arcomat, ott mintha megperzselte volna valamit. Mosolyogva álltam a parkban, amíg meg nem eredt az eső. Futva tettem meg az utat a lakásomig. Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Gyorsan lezuhanyoztam, és hajat mostam, majd pedig az ágyból tévét néztem. Soha nem volt szokásom, gyakorlatilag ez a második alkalom, hogy bekapcsoltam. Igazából nem is figyeltem, hogy mi van adásban, a gondolataim teljesen máshol jártak. Rájöttem, hogy milyen magányos is vagyok. A lakás teljesen üres és élettelen volt. Meglepett, hogy mennyire emberi tudok lenni. Kikapcsoltam a készüléket, inkább álomra hajtottam a fejem. Amint lehunytam a szemem, egyből Destiny arcát láttam magam előtt. Fehér bőre és vörös haja tökéletes összhangot alkotott, smaragdszín szeme úgy ragyogott, mint az igazi drágakő, ajkai finom mosolyra húzódtak. Egyre közelebb léptem hozzá, amitől a mosoly eltűnt az arcáról, szemébe félelem költözött. Ajkait néma sikoly hagyta el. Zavart voltam, hiszen nem értettem a félelme okát. A szobában, ahol voltunk, elhaladtam egy tükör mellett és rájöttem, hogy mitől fél: tőlem, a démontól. Zihálva riadtam fel, mintha a tüdőm nem akarna működni. Az álom nagyon felzaklatott, nem tudtam hogyan értelmezzem. Soha nem tudnám bántani a lányt, az arcán lévő félelem fájdalmat okozott nekem. Másrészt viszont a vágyamat láttam, démon voltam. Megfájdult a fejem ettől a dilemmától. Nem harcolnék soha az általam választott jövő ellen.

Az óra hajnali ötöt mutatott, visszaaludni már nem tudtam. Bementem a fürdőbe, a forró zuhany nyugtatólag hatott rám. Lassan felöltöztem, megkötöttem a nyakkendőmet, majd lementem a kávézóba. Még csak fél hét volt, a hely azonban majdnem tele. Kértem egy dupla eszpresszót és egy pitét. Leültem az egyik asztalhoz, és lassan megreggeliztem. Tudtam, hogy ma Destiny nem lesz itt, mégis akárhányszor nyílott az ajtó, odakaptam a tekintetem. Amire végeztem már fél nyolc elmúlt, így lassan elindultam a munkahelyemre.

Odabent már zajlott az élet, én megkerestem Faitht. A nő valakivel haragosan telefonált, intett, hogy üljek le. Nagyon mérges volt, szerencsére nem értettem, hogy mit mond, franciául beszélt. Csak bambultam magam elé, amikor letette a telefont.
• Jó reggelt, Damien! Elnézést az előbbiért, de ezekkel a franciákkal borzasztó tárgyalni. Annyira értetlenek – a nő arca dühös volt, de mégis jóságos. – Szóval ma körbevezetlek a cégnél, megmutatom az osztályokat, az irodádat, és kezdődik is a munka. Mehetünk? – a nő felállt és az ajtó felé mutatott.
• Természetesen, hölgyem.
Végigjártuk az egész céget, bemutatott minden osztályvezetőnek és a helyettesének. Annyi nevet hallottam, hogy megjegyezni sem bírtam. A marketingosztályon sok időt töltöttünk, a csapat meglepően nagyon fiatal volt. Amit még furcsálltam, hogy a nők voltak többségben.
A következő állomás az irodám volt. Rogerrel szemben van a helyiség, ami nagyon ízlésesen volt berendezve. Faith magamra hagyott, telefonos konferenciára kellett mennie. Egyedül maradtam, így körbenéztem a helyiségben. A falak világos narancsszínűre voltak festve, ettől melegnek érződött a légkör. Az íróasztal mahagóniból készült, a szék nagyon kényelmes volt. Néhány festmény is díszítette a falat, főleg toszkán tájképek. Az egyik fal üveg volt, amiből remek kilátás nyílt a városra. Az egész napom eseménytelenül telt, behoztak egy csomó papírt a következő promócióhoz. Rogerrel mindössze csak egyszer találkoztam, amikor bejött megkérdezni, hogy minden rendben – e. Hiába volt velem szemben, szinte csak telefonon beszéltünk. Meg is lepődtem, hogy lehet valaki ilyen elfoglalt.

Gyorsan letelt a nyolc óra, siettem haza, hogy elkészüljek a randira. Egész nap azon járt az eszem. Sietősen letusoltam, farmer és ing összeállítás mellett döntöttem. Az idő meglepően száguldott, alig értem oda Destiny lakásához. Felcsengettem hozzá, és mondta, hogy két perc és lejön. A lépcsőház előtt járkáltam, amíg vártam. Amint kilépett az ajtón, a látványtól még a légzésem is elállt. Hosszú ujjú fekete miniruhát viselt, ami csak sejtette a tökéletese alakját. Formás lába még hosszabbnak tűnt a fekete magas sarkú miatt. Csak fülbevalót, nyakláncot és gyűrűt viselt, az ékszerek szépek és szolidak voltak. Utoljára az arcára pillantottam. Haja lágyan hullámos volt, szemét tussal tette hangsúlyossá. Ajkaira csak egy kis szájfény került. Közelebb lépett hozzám, megcsapott a mennyei parfüm illata.
• Szia, Damien! – hangja, mint ezer csengő és a hárfa. Tökéletes melódia.
• Destiny, csodálatos vagy.
• Köszönöm – szégyenlősen lesütötte a szemét, amitől teljesen elolvadtam. – Indulhatunk?
Én csak bólintani bírtam, ő pedig belém karolt. Annyira természetesnek vettem, mintha örökké hozzám tartozott volna. Rápillantottam a mellettem sétáló tündérre, aki visszamosolygott rám. Abban a pillanatban tudtam, hogy nélküle nem tudok élni, és nem is akarok.


Destiny ruhája:

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Drága!
Mint már mondtam, nagyon remek lett ez a rész:)
Nagyon kíváncsi leszek, hogy ki tud-e bontakozni az érzelmeik, és főleg azt, hogy Destiny, mit is érez Damien iránt.
Várom a kövit.
Puszi: Join

Carrie írta...

Drága Join!
Nagyon hálás vagyok a rendszeres kommentelésért és a bétázásért.
Sok puszi

Dorothea írta...

Szia!

Oh. Kérek két percet, amíg magamhoz térek a sokkhatásból. Ez a fejezet lett a legújabb kedvencem. Imádtam. :D Főleg a végét=) Most már téll kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége a történetnek... Nem lehetne a végére lapozni? Csak, hogy egy kicsi t megnyugodjak.. xD Nagyon tetszik a fejezet. Gratula =)

Carrie írta...

Dia!
Köszönöm a hozzászólást. :)
Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet, bevallom sok fejtörést okozott a vége. Az egész történet vége még kicsit arrébb van, lapozni még én sem tudok :)
Puszik

Hugi írta...

Ilyen szemét is csak te tudsz lenni. Szégyeld össze magad! Pont a randi előtt abbahagyni... Ejjej ez nagy hiba... :D

Nagyon jó lett és nagyon kiváncsi vagyok, hogy hogyan folytatod. Csak így tovább.
Puszik

Carrie írta...

Drága Hugi!
Hol lenne az izgalom, ha elmentek volna randizni... Ki tudja, mi fog még történni előtte, közben és utána? :)
Örülök, hogy tetszik, amit csinálok.
Sok puszi