2011. március 4., péntek

4. fejezet – Képes vagy rá?

To think I might not see those eyes
Makes it so hard not to cry
And as we say our long goodbye
I nearly do
(Leona Lewis: Run)



Nyugtalan álmom volt, egész éjjel rohantam. Különböző árnyak kergettek, a biztos halál ígéretét magukban hordozva. Nem volt hova menekülnöm, mindenhol Damien arcát láttam. A vörös szemektől a vér is megfagyott az ereimben, miközben a szívem majd megszakadt egyetlen érintéséért. Ez a kettősség szétfeszít belülről, de nem hagyom magamon eluralkodni.

Két napja be vagyok zárkózva a szobámba, és próbálom megemészteni a hallottakat. Tárgyilagosságom érdekében mindig a gyerekeimre koncentrálok, különben nem lenne erőm ellene harcolni, sőt, semmi ellen sem. Nem tudom, mit követtem el a világ ellen, hogy ez jár nekem. Milyen gonosz tréfát űz velem a Sors?

A zuhany alatt állva a vízsugarak meleg takaróként öleltek körben, miközben a hasam simogattam. Soha nem gondoltam rá, hogy ilyen fiatalon anya leszek, de csodálatos érzés. Mély, és tiszta szeretettel szeretem már a gyerekeket, és alig várom, hogy a karjaimban tarthassam őket. Hihetetlen milyen gyors ütemben növekednek, de meg sem kellene lepődnöm. Nem emberi lények, hanem roppant különlegesek. Csak az miatt érzem magam nagyon felelőtlennek, hogy milyen világba fognak beleszületni. Vajon garantálni tudom nekik a biztonságot? Bosszant, hogy ilyen tehetetlen vagyok, míg másoknak ott a szuper démoni erejük, vagy a lángoló fegyverük, vagy…

Hirtelen belém hasított egy gondolat! Ha a Hatalmasok képesek ilyen fegyvert létrehozni, akkor talán én is. Elvégre bennem is van Angyal-vér. Sietve magamra kapkodtam pár ruhámat, ami még jó volt, majd kilépve az önkéntes száműzetésemből, Roger nevét kiabálva rohantam végig a házunkon. Apám a könyvtárban volt, olyan szélsebesen tépte fel az ajtót, mintha égne a ház.
• Destiny, mi történt? Van itt valaki? – Szeme idegesen cikázott végig a folyósón, teste megfeszült a koncentrálástól.
• Nem, dehogy. Beszélni akartam veled.
• Velem? – kérdezte döbbenten. Bizonyára tudja, hogy azért még haragszom rá.
• Nem mehetnénk be?
• De, dehogynem. Gyere. – A hátamra tett kézzel beterelt az ajtón, de még egyszer körbepillantott a folyosón. Mintha bárki be tudna jutni ide. Olyan ez a ház, mint egy erőd, amióta megtámadtak.

A szobában mindenféle régi könyv volt, az íróasztalon pedig ezer évesnek tűnő példányok hevertek. Nem tudtam elolvasni, mi áll benne, mert a Rúnákkal írott könyv volt. Roger magyarázatot keres az állapotomra, de nem hiszem, hogy ez valaha megtörtént volna. Minden Nephilimet kiirtottak már, Démonokkal meg nem szoktam amúgy sem szoros kapcsolatot ápolni. Hátra fordulva végig néztem Rogeren, és szörnyű látványt nyújtott. Szeme alatt hatalmas sötét karikák, arca beesett, ugyan az a ruha volt rajta, ami két napja. Ezek szerint ő a könyvtárba zárkózott be. Szemében kétségbeesés volt, és hatalmas bűntudat. Szerinte az ő egykori gyarlósága miatt jutottunk el ide. Nem volt neki elég Isten mellett élni, és most visszafizeti a kölcsönt.
• Szóval, Des, miről akartál beszélni?
• Meg akarom tanulni, hogyan védhetem meg magam. Láttam már két Hatalmast, és Téged is, és én is akarok lángoló fegyvert magamnak. Nem akarok megint csak futni, és menekülni. Nem csak az én életemről van szó.
• Biztos, hogy ezt akarod? Nem kell neked harcolnod, én itt vagyok, megvédhetlek … - kezdett érvelni Roger, de a dühös pillantásom félbeszakította.
• Nem lehetsz mindig mellettem, úgyhogy inkább csak mond el, hogy működik ez a lángoló kard dolog.

Roger idegesen beletúrt a hajába, úgy tűnik, ez lett az új szokása. Türelmetlenül vártam, mikor mond már valamit, de a percek csak teltek, így dobolni kezdtem a lábammal. Már feltűnően akartam sóhajtozni, jelezve, hogy én is itt vagyok, amikor szenvedélyes tekintete megállapodott rajtam.
• Igazad van, Destiny. Meg kell tanulnod mindent. Nem lesz egyszerű, mert komoly koncentrációt igényel, de talán a te állapotodban is sikerülni fog. Talán még a terhességed a hasznunkra is válhat. – Értetlenül néztem rá, mire leült velem szemben, kezét a hasamra tette. – A benned növekvő gyerekek a két világ legkülönlegesebb lényei. Kapocs az Alvilág és az Angyalok között. Magukban hordozzák mindkét faj erősségét, de a gyengéiket is valószínűleg. Amíg a méhedben vannak, te is eggyé válsz velük, az ő erejük a tiéd is, és ez fordítva is igaz. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért menekültél meg a Hatalmas elől. És most jöttem rá a válaszra!
Roger vidáman felpattant, mintha nem lennék hatalmas bajban. Remélem, tényleg jó híre van.
• Az egyik gyerek nagyon tehetséges. A Hatalmast irányította. A kezében tartotta, és emiatt nem támadt rád. Ritka adottság az ilyen, de épp ezért veszélyes. – Napok óta először húzódott mosolyra a szám. Ez reményt ad, hogy a gyerekek mégis csak túlélhetik ezt az őrült világot. – Destiny, ne örülj ennyire előre. Mint mondtam, veszélyes. Ez az adottság nem az Égieknek adatott meg. Ez az erő az Alfák sajátja, tehát akármelyikük is az, több benne a démoni erő, ami még a későbbiekben sok bajt okozhat.

Reményem halványan felsejlő lángját ebben a pillanatban fújta el egy tomboló vihar. Hiába van szuper adottsága a babámnak, ha ez a sötét oldal csábítását jelenti számára. Elég lesz az én szeretetem, hogy elég erős legyen ellenállni az Alvilágnak, vagy az apjának? Nem engedhetem, hogy Damien a közelébe jöjjön a gyerekeknek, nekem kell kézben tartanom a jövőjüket.
• Hogyan tudok lángoló fegyvert szerezni magamnak? – kérdeztem gyorsan, mielőtt újra kétségbeesek.
• A rövid, velős verziót akarod hallani, vagy kezdjük az elejétől?
• Nem nagyon érek rá, úgyhogy csak tömören.
• Rendben. Nos, a megoldás egyszerűbb, mint gondolod. El kell képzelned, hogy mit szeretnél. Sok gyakorlásra van szükség, és akkor meg tudod jeleníteni bármilyen helyzetben a szárnyaidat, valamint a fegyveredet. Sajnos szárnyakkal nem tudom megmutatni, mivel az enyémet már letépték, de itt a kard. – Amint ezt kimondta, meg is jelent a kezében a fegyver, amit lángok nyaldosnak. Elbűvölve néztem a tűz táncát, míg egyszer csak el nem tűnt. – Fontos, hogy mit képzelsz el először, mert utána mindig az lesz a fegyvered, gyakorlatilag egy rész belőled. Nem tudom, hogy nálad milyen lesz a láng, a gyerekek miatt. Az én kardomon, illetve mindenki másén a tűz démoni eredetű, mert csak ezzel tudjuk őket legyőzni. Egy Angyal lopta el tőlük a tüzet sok sok évezreddel ezelőtt. Mivel most benned is van ebből a sötét erőből… Hát, nem tudom, ebből mi lesz. - Csak most jutott el a tudatomig, hogy tátott szájjal bambulok. El kell képzelnem mindent? Ilyen ereje lehet csak a képzeletünknek?
• Ki akarom próbálni! – Pattantam fel tettre készen.
• Amikor megjelentek a szárnyaid, véletlen védekezési reakció volt, de most neked kell őket láthatóvá tenni. Képzeld el az a különleges, légies, selymes, de mégis erős anyagot. Hozzád tartozik, a lényed része, lásd magadat velük.

Roger hangja halk duruzsolás volt, miközben behunyt szemmel koncentráltam. Próbáltam minél erősebben emlékezni arra az érzésre, amikor megérintettem őket, hogy milyen erősnek éreztem. Lassan megjelent a szemem előtt egy kép róla, a hófehér tollakról. Gyenge bizsergést éreztem a lapockáimon, majd pedig kinyitottam a szemem. Roger mohó szemekkel nézett rám, tudtam, hogy sikerült.
• Hihetetlen! Még soha nem láttam ilyen fehér, tiszta szárnyakat. Most pedig képzeld el, ahogy megmozdítod. Csak próbáld összezárni őket.
Oldalra pillantva láttam a szárnyaim végét, de még mindig elbűvölt. Ismét behunytam a szemem, és elképzeltem őket összezárva. A válasz egy halk susogás volt, magamban is éreztem a mozdulatot. Olyan, mintha a lelkem mozgatná őket.
• Remek, nagyon ügyes vagy. Ha később még gyakorolsz, gyorsabban fog menni. Most pedig jöjjön a fegyver. Azt már nehezebb megteremteni, mert a Nephilimek csak félig Angyalok, jobban kell koncentrálnod. Hunyd be a szemed, és lélegezz mélyeket. Csak a légzésedre koncentrálj, zárd ki a külvilágot. – Követtem apám utasításait, már egyre nyugodtabb voltam. – Most pedig képzelj magad elé egy kézifegyvert, de ne tudatosan válassz, ami először megjelenik előtted, az lesz az igazi. Ha ez megvan, akkor tartsd meg a képet, jegyezd meg minden egyes milliméterét. Érintsd meg képzeletben, forgasd meg a kezedben. Ha ő a neked való, olyan könnyűnek érzed majd, mintha egy pihét tartanál. Bólints, ha sikerült. – Alig láthatóan bólintottam, féltem, hogy elvesztem a kapcsolatot. – A nehezebb része most jön. Ha elsőre nem sikerülne, akkor sincs semmi baj, még megpróbálhatjuk. Mivel már láttál lángoló kardot, képzeld el magad előtt ezt a ritmusosan táncoló tüzet, de a fegyvered képét se engedd el, markold erősen. A tűzzel együtt kell élned, tehát engedd, hogy a szíved ritmusára mozogjon. Fogadd be a lángolást, még ha nem is kellemes. – Próbáltam csinálni, amit mond, de az énem egy része tiltakozott ez ellen, elvégre démoni eredetű dologról van szó. Hosszú küzdelem volt, de végre sikerült. – Ha a tűz a te ritmusodra ég, akkor engedd, hogy beborítsa a fegyvered, hadd ölelje körül. Amint a kettőből egy lett, vedd a kezedbe, de most ne csak gondolatban nyúlj érte! Érezd a markolatát, a pulzáló energiáját.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Gondolatban kézbe venni természetes dolog volt, de meg is teremteni, nagyon nehéz. Erősen koncentráltam, de mintha mindig eltűnt volna a kép. Éreztem, ahogy az izzadtságcseppek kiülnek a homlokomra, a légzésem is nehezebbé válik. Már kezdtem mérges lenni, amikor végre sikerült megérintenem. Végre igazán a kezemben tarthattam. Vártam még pár pillanatot, mielőtt kinyitottam volna a szemem. Vettem egy mély levegőt, és lenéztem a karomra. Elégedett mosoly szaladt fel az arcomra sikerem láttán. A tudatom határán érzékeltem, hogy Roger elképedt tekintettel néz rám, de megértettem őt. Az ostorom két méter hosszú volt, kecsesen kanyarodott lefelé, miközben halványkék lángú tűz vette körbe. Olyan volt, mint egy tünemény. A kék lángok lágyan nyalogatták az ostort, mintha az lenne a fegyver lelke. Felemeltem egy kicsit a kezem, mire mintha a fegyver is életre kelt volna, lehetséges veszélyforrást keresve. Olyan könnyű volt, mint egy papírlapot tartani a kezembe. Kíváncsiságtól vezérelve megérintettem, hogy vajon éget – e. Félve nyúltam felé, elvégre kiszámíthatatlan, Roger lélegzete is elakadt. Remegő ujjaim elérték a lángok peremét, mire csak jóleső melegséget éreztem. Nem volt semmi kellemetlen érzés, csak a meleg simogatás.
• Létezésem során még soha nem láttam kék lángokat. Semmi feljegyzés nincs ilyen színű lángokról. – Roger hangjában félelemmel vegyített igazlom volt. – Nem tudom, hol rejlenek a képességeid határai, Lányom, de biztosan meg fogod tudni védeni magad.
• A Rúnák? Azok mire jók? Miért rajzoltál fura jeleket az ajtókra és ablakokra?

Roger fáradtan megdörzsölte az orrnyergét, majd elővett egy könyvet.
• A Rúnák az ősi nyelv jelei. Minden régi szöveg ezzel van írva, a történelmünk is. Több évezreddel ezelőtt az Alvilágiak és az Angyalok békében éltek, bármilyen hihetetlen. Megvolt köztünk az összhang, nem volt versengés a lelkekért, csak megjelentek az Alfák, akiknek maguk is Démonok voltak, de szívükben hihetetlen gonoszság lakozott. Minél nagyobb birodalmat akartak, több lelket maguknak tudni, mert véleményük szerint minden ember esendő és nem tanulnak a hibáikból, így örök kárhozatra kellene ítélni mindenkit. Elhintették az eszméiket az Alvilágban, és seregben vonultak az Angyalok ellen. Urunk tudta ezt, és létre hozta a védelmező Rúnákat, amiknek segítségével elzárta az utat az Alvilági horda elől. A Rúnák száma egyre szaporodott, a Hatalmasok magukon is viselik egy részét. Ezzel plusz erőre tesznek szert, ahogy Te is. A Te hátadat is Rúnák díszítik, de mint már mondtam, nem értem a fekete jeleket. Amiket én rajzoltam, védelmet biztosítanak gyengébb Hatalmasok ellen, és a Démonok ellen. Alfákkal nem tudnék mit kezdeni, ellenük nem lehet védekezni.
• Mi található rajtam?
• A fehér Rúnák a rejtőzködést, erőt, és a nevedet jelentik. Segítenek egy kicsit elbújni az Alvilágiak elől, az Angyalok erejének nagy részét is megkaptad, csak a teleportálást nem.
• Ohh – hangzott az értelmes reakcióm. Ez a világ sokkal bonyolultabb, mint képzeltem.

Miután rövid betekintést nyertem a világomba, sokáig csak ültünk, és próbáltuk megemészteni a látottakat. Annyi kérdés cikázott a fejembe, és olyan jó lett volna, valakivel megosztani, Vele, de erre nem kerülhet sor. Hallottam, hogy valaki bejön, az öcsém nagyon kiáltva köszön a házban, majd az emelet felé trappol. Egy gondolat szöget ütött a fejemben, mire villámgyorsan felugrottam a székről. Roger kérdőn nézett rám, mire én alig suttogva tudtam kimondani, mire gondolok.
• Te jó ég, Lucas… Mi van… Mi van, ha ő is? Akkor veszélyben lehet. Apu… Lucas, el kell neki mondani… - fulladozva dadogtam, magam sem értem, mi okozta ezt a pánikot. Mintha egy hatodik érzékem megsúgta volna, hogy valami baj lehet a testvéremmel.
• Ő fiatalabb nálad, Destiny, nála még nem indulhat el a folyamat. Kell egy kiváltó ok, ami aktiválja … - Roger nyugtatónak szánt szövegét egy hangos csörömpölés szakította félbe.
Ijedten téptük fel a könyvtár ajtaját, majd a folyosóra kiállva fülelni kezdtünk. Hangos sikoly süvített végig a feszült csenden. Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket, Roger arcából kifutott minden vér, míg az én lábaim remegni kezdtek.
• Lucas – üvöltöttem hangosan, miközben botladozva rohantam fel a lépcsőn.

7 megjegyzés:

Hugi írta...

Oooha! Ez igazán érdekes egy fejezet lett. Gratulálok. Kiváncsi vagyok, hogy mi történt Lucassal... Most akkor ő is angyal lett? Na meg a babák ereje, és az ostor, és a rúnák... Hát nekem most egy kicsit sok, mert nem igazán fogtam fel, de majd helyre rakom magamban a dolgokat... :) Tényleg nagyon jó lett, és azon kívül, hogy dicsérlek, sajnos nem tudok mást mondani, szóval nem is szaporítom tovább a szót. Izgatottan várom a következő részt. Puszi :)

Andrea írta...

Majdnem eltudom képzelni azt az ostrot:) Damienel vajon mi lehet? és most Lucas is "átváltozik"?
Amit meg akartam még említeni, hogy az időt szerintem nem jelzed teljesen. Vagyis még az első könyvben egyik pillanatról a másikra több hónap is eltelt, pedig történetileg csak 1 nap. Remélem azért érthető?!
Ezenkívül nagyon tetszik.

Carrie írta...

Hugi, köszönöm, hogy írtál. Vízválasztó fejezetnek készült, ahol sok titokra fény derül, de legalább annyi új keletkezik :D
Igyekszem a következővel, remélem ihletmanócska jól lakik a kommentekkel.

Andrea, köszönöm, hogy megírtad a véleményed. Értem, mire gondolsz, igyekszem ezen folyamatosan javítani, remélem sikerül :) Annak kiváltképp örülök, hogy ezen apróság ellenére is élvezed, remélem a későbbiekben is így lesz.

Puszillak Titeket, és köszönöm

Névtelen írta...

WOW!!!
Ostor, mi? Te kis hamis XD XD XD
Csak ismételni tudom magam újra és újra...TÖKÉLETES FEJEZETEK :)
Mi van a kis sráccal? Remélem nem esik baja!?
Olvasom tovább :D
Pusz: J

Leander88 írta...

Először is, soksoksoksoksok bocsi, h még csak most értem ide :( Az okokat ismered, de akkor is... Szégyellem magam :(
Aztán
Awwwwwwwwww....... Minél többet megismerek Destiny hihetetlen világából, annál többet akarok tudni :D Szegénynek nem lehet könnyű, hiszen vakon tapogatózva kell megkeresnie a saját útját, a helyét ebben a kaotikus egészben.
Ismét megmutattad a világnak, hogy milyen tehetséges vagy, mind fantázia, mind írásképesség tekintetében és nagyon büszke vagyok, hogy a barátomnak mondhatlak téged. Szívem minden szeretetével kívánok neked még rengeteg ilyen csodás fejezetet, na meg persze nekünk, olvasóknak is :))
Besos édesem :)
Ja'Taime

Sysy82 írta...

Drága Carrie!
Ne haragudj kérlek, amiért eddig nem írtam, de csak most találtam rá erre a gyöngyszemre, és egy szuszra el is olvastam :) Igazából nem találom a megfelelő szavakat arra, amit a történet közben átéltem. Hihetetlenül képes vagy arra hogy érzelmileg manipuláld az embert. Hol a hideg rázott, hol a melegség töltött el. Imádom minden egyes sorát, és nagyon várom a folytatást!! Vajon mi lesz a szerelmükkel? Végleg meghalt vagy van még remény? Kérlek siess mert itt esz meg a penész xD

LauraL írta...

Szia!

Huh! Mindig azt hiszem, már nem fokozható az izgalom, de neked sikerül! :) Örülök, hogy Roger tanítgatja a lányát, ez talán közelebb hozza őket egymáshoz.
Átélhető Destiny kétségbeesése, bezárkózása is. Abszolút azonosulni lehet vele.
Kicsit tartok tőle, hogy kié az a sikoly, és hogy mire/kire találnak és hogyan, ha odaérnek a forrásához!
Úgyhogy megyek és olvasok is tovább! :)

Puszi!

Ui: Ne haragudj, de pár helyen feltűnt, mintha a mondat elején mást akartál volna írni, mint a végén! Lehet, hogy én gondolom rosszul és távol áll tőlem, hogy bántsalak!

Erre gondolok például:
Időnként jelen időben, időnként múltban írtál. Legjobban az elején érhető tetten.

"Megvolt közöttük az összhang, nem volt versengés a lelkekért, csak megjelentek az Alfák, akiknek maguk is Démonok voltak, de szívükben hihetetlen gonoszság lakozott." Itt egyeztetési probléma van szerintem.

Csak azért írom le ezeket, mert a lélegzet elállító történetben néha megakadtam miattuk!

Kérlek, ne hagyd abba! Írjál, mert érdemes, mert felkavaró és nagyon hatásos, ahogy írsz!

Gratulálok!

Puszi!