2010. március 22., hétfő

5. fejezet - A végső feladat

Elbűvölve figyeltem az előttem ülő lányt, aki békésen reggelizett. Én inkább csak piszkálgattam az ételt, a kávét lassan szürcsöltem. Nem szóltam hozzá semmit, pedig nagyon szerettem volna. A bennem élő démon tombolt. Követelte, hogy azonnal menjek el, és inkább koncentráljak arra, ami a dolgom. Azonban én egyszerűen képtelen voltam felkelni.
Destiny lassan befejezte a reggelijét és éppen felállni készült. Ösztönösen kaptam a keze után, nem akartam, hogy elmenjen. A lány furcsán méregette a kezem, nem igazán tudta, hogy mit akarok. Ijedten rántottam félre.
• Látlak még? – kérdeztem a lánytól, mire ő elmosolyodott.
• Minden második reggel itt vagyok. – Ahogy ezt kimondta, már el is ment. Én csak ültem az asztalnál és próbáltam megérteni, mit is teszek.
Miközben lassan elfogyasztottam a pitét, arra a következtetésre jutottam, hogy az nem baj, ha megismerem. Végül is, még ember vagyok valamennyire, és szükségem van társaságra. Amint visszakerülök az igazi helyemre, az Alvilágba, már minden másképp lesz. Nem lesz emberi részem, amivel harcolnom kellene. Meggyőztem magam, hogy semmi rosszat nem teszek.
Amint kiléptem a kávézóból, másképp tekintettem a világra. Kezdtem értékelni az emberi értékeket is. Megráztam a fejem a gondolat képtelenségére, és inkább hazasiettem.

Ahogy beléptem a lakásba, tudtam, hogy vendégem van, nem is akárki. A kis szobában Cole várt rám. Már nagyon hiányzott a démon, megerősítésre volt szükségem. A kénes illata betöltötte az egész lakást, szinte elbódított.
• Fiam, Balthazar – üdvözölt a démon.
• Mesterem! – mély meghajlással mutattam ki felé a tiszteletem.
• Tudod, hogy az Alvilágban mindenki rólad beszél? – Kíváncsian néztem rá, így folytatta. – Nagyon eredményes munkát végzel, és ez az Alfák figyelmét sem kerüli el.
• Ez a dolgom, Mesterem. Szeretnék már minél előbb hazamenni.
• Hát, fiam, arra még nem tudom, mikor kerül sor. – A démon szomorú arca láttán nekem is alábbhagyott a jókedvem. – Mesélj, hogy ment a lánnyal?
• Egyszerűen. Vivien nagyon naiv teremtés. Nem kellett sokáig győzködni.
Részletesen elmeséltem Colenak, hogy hogyan történtek a dolgok a lánnyal, persze az együttlétünket csak megemlítettem, mire a démon elismerően mosolygott.
• Tudtam, hogy kedvedre való lesz a lány.
Mesterem még kérdezgetett a fenti világról, hogyan érzem itt magam, be tudtam – e illeszkedni. Elmondtam neki, hogy itt a Földön nem a legjobb, mivel nem vagyok ideillő. A beilleszkedéssel ennek ellenére nem volt gondom, de nem szeretem magam megjátszani.
• Félelmet és rettegést akarok látni az emberek szemében. Látni azt, amikor megtudják, mi vagyok. Ehelyett behízelgőnek, megértőnek kell lennem. El kell nyernem a bizalmukat – teljesen kikeltem magamból. Cole csak figyelmesen hallgatott. Idegességemben a kis szobában mászkáltam. Lassan lenyugtattam magam, és fáradtan összerogytam az egyik székre.
• Balthazar, ne érezd magad kellemetlenül. Ez természetes, hogy megvisel a fenti lét. Ez is a próba része. Nagyobb erővel rendelkezel, mint hiszed. Hosszú idő óta te vagy az egyetlen igazi jelölt. De ha most feladod, akkor örök kárhozatra leszel ítélve
A démon szavai erővel töltöttek fel. Tudtam, hogy igaza van. Ha most elgyengülök, akkor a halállal kell szembe néznem.
• Köszönöm. Nem fogom feladni a harcot – hálás tekintettel néztem Colera.
• Hoztam neked egy újabb feladatot. Nevezhetjük akár végső feladatnak is. Nagyon érdekes eset, tapasztalt démonokra szokták bízni. Én javasoltam, hogy adják neked. Ez lesz a biztos belépőd a démonvilágba. – Cole átnyújtott egy aktát, ami jóval vastagabb volt, mint a többi. Kíváncsi tekintettel néztem rá.
• Cole … - kezdtem bele, de ő belevágott.
• Meg fogod csinálni. Most mennem kell. Olvasd végig, szánj rá elég időt.
Ahogy ezt kimondta, már el is tűnt. Bambultam magam elé, majd kinyitottam az aktát.
A papírok egy férfiről szóltak, aki üzletember Chicagoban. 68 éves, egészségi állapota kifogástalan. Piackutató cége van, ott kell majd „tanácsadóként” dolgoznom. A férfi neve Roger Scott, feleségével és két gyermekével él. Tudtam, hogy ez tényleg nem lesz könnyű megoldani. Teljes mértékben bele kell olvadnom a család életébe, mindennapjuk részese leszek. Mondhatni én leszek a legrosszabb rémálmuk. Az iratok között megtaláltam a hamis diplomám is. Eléggé komikusnak éreztem, hogy mennyire hétköznapivá kell válnom. Pont ettől féltem.

Miközben olvasgattam a fáradság hihetetlen erővel tört rám. Félreraktam az iratokat és inkább aludtam egy kicsit. Mikor felébredtem megint esteledett. Felcserélem a napszakokat. Vettem egy gyors zuhanyt, felöltöztem, majd elmentem sétálni egyet. Nem tudom, hogy meddig bóklásztam az utcákon, de ismerős környékre értem. Azelőtt a kávézó előtt álltam, hogy Vivien dolgozik. Eszembe jutott a lánnyal töltött éjszaka és a testemet újra elöntötte a vágy. Már csak pár perc volt zárásig, úgy döntöttem, hogy megvárom. Nemsokára ki is lépett az ajtón. Most is csinos volt, haja lófarokban, egyszerű póló és farmer összeállítást viselt és persze az elmaradhatatlan magas sarkú cipőt. Ahogy rám pillantott, halványan elmosolyodott.
• Damien, mit keresel itt?
• Csak erre jártam és eszembe jutottál – feleltem egy elbűvölő mosoly kíséretében.
• De ugye nem azért jöttél, mert itt az idő? – Suttogó és rettegő hangja jókedvemet növelte, de visszafojtottam a mosolyom.
• Nem, Vivien, még nincs itt. – A lány ajkait egy nagy sóhaj hagyta el. – Miért nem folytatjuk a beszélgetést nálad? – A kérdés közben közelebb léptem hozzá, a szám csak pár centire volt az övétől. Válaszul Vivien szenvedélyesen megcsókolt, majd elindultunk a lakása felé.
Az ajtón belépve a kanapéra feküdtünk, a ruhát szinte úgy téptük le egymásról. Férfiasságom már készen állt a behatolásra, amit a lány teste készségesen be is fogadott. Szeretkezésünk gyors volt és szenvedélyes.
A lány elaludt a karjaimban, de én lefektettem az ágyra, felöltöztem és hazamentem. A lakásban csak feküdtem az ágyon, újra Destiny körül forogtak a gondolataim. Akaratlanul is összehasonlítottam Viviennel. Vele fantasztikus volt, de jobban vágytam a vörös hajú titokzatos szépségre.

A reggel hamar megérkezett, így utam abba az étkezőbe vezetett, ahol Destinyvel találkoztam. Kértem a szokásos kávét és pitét, majd a lányt kerestem, de nem volt ott. Leültem és csendben elfogyasztottam a reggelimet. Miután végeztem, elhatároztam, hogy elmegyek Roger Scott cégéhez és jelentkezek az állásra. Összeszedtem az irataimat, majd elindultam a vállalathoz.

A cég természetesen az egyik híres irodaház felső emeletén található. A portás elkísért a HR osztály vezetőjéhez. Az irodába belépve egy idősebb hölggyel találtam szembe magam.
• Jó napot! – köszöntött kedvesen. – A nevem Faith Scott.
• Jó napot! – finoman megráztam a felém kinyújtott kezét. – Damien Swift. – Magamban megjegyeztem, hogy elég buta név, de ez jutott.
• Kérem, foglaljon helyet. – Leültem a kényelmes fotelba és visszamosolyogtam a nőre. – Miben segíthetek?
• A tanácsadói állás miatt jöttem. Itt van a diplomám, valamint a gyakorlati helyeken kapott referenciáim is. – A nő átvette a papírokat és lapozgatni kezdte.
• Hmm, már emlékszem. Magát küldte a fejvadász cég. Nagyszerű, Önnek kiváló eredményei vannak. Úgy vélem, hogy Ön a legjobb erre az állásra. Felvesszük három hónap próbaidőre. Holnap reggel nyolckor találkozunk.
• Köszönöm szépen! – elégedetten vigyorogtam. – Viszlát, holnap reggel!

Megkönnyebbülve mentem haza, hiszen a feladat nehezebb része teljesítve. Azt éreztem a legnehezebb résznek, hogy valóban bejussak a céghez. Mivel a férfi mellett fogok dolgozni, úgy érzem, ez már nem lesz nehéz ügy. Viszont a nő, akivel beszélgettem, olyan ismerős volt. Csak most esett le, hogy ő Roger felesége.
A nap további részében az aktát olvasgattam, hogy minél több információm legyen róla.
Az álom hamar elért, mélyen aludtam az éjszaka. Úgy éreztem, hogy végre lassan révbe érek. Ha sikerül ezt a feladatot teljesítenem – és nem fogadom el a feltételes módot – ,akkor végre a földi pokolnak.
Reggel korán keltem, hiszen várt az első munkanapom. Gyorsan elvégeztem az emberi teendőimet, felvettem az egyik öltönyöm és lementem a kávézóba.
Amint beléptem egyből megpillantottam Destinyt. Mint mindig, most is nagyon csinos volt. Zöld ruhája tökéletesen illet a bőrszínéhez, vékony karját szabadon hagyta. Olyan törékenynek látszott, hogy bennem feltámadt valamiféle védekező ösztön. Nem éreztem magam éhesnek, így csak egy kávét rendeltem. Bizonytalanul léptem közelebb az asztalához.
• Szia! – köszöntem neki egy elbűvölő mosoly kíséretében. – Leülhetek?
Amikor rám emelte gyönyörű zöld szemeit egy kicsit újfent elgyengültem. Olyan emberinek éreztem magam, mint még soha. Halványan elmosolyodott, amikor megszólalt.
• Természetesen. Damien, ugye? – Én csak kimérten biccentettem. Olyan aranyos volt, ahogy homlokráncolva gondolkozott, hogy jó nevet mond – e.
• Igen, eltaláltad.
• Uhh, akkor jó. Nem valami tökéletes a névmemóriám. – Arcára halvány pír ült ki, amitől még vonzóbb lett. – Hova mész ilyen elegánsan?
• Az első napom lesz a munkahelyemen. Tanácsadó leszek egy piackutató cégnél.
• Izgalmasan hangzik – gyorsan az órájára pillantott. – Elnézést, de nekem most rohannom kell. Sajnálom.
• Semmi gond – mosolyogtam kissé csalódottan.
• Találkozunk két nap múlva!
Ahogy ezt elhadarta, Destiny már ki is viharzott a büféből. Én lassan megittam a kávém, majd elindultam Roger cégéhez.

Az irodában a portás már egyenesen Faith irodájába küldött, aki megint kedvesen fogadott.
• Damien, jó reggelt! Remélem, nem izgul. Ma találkozik a férjemmel. Ő a cég vezérigazgatója és vele tölt egy kis időt. Ha ő alkalmasnak találja Önt, akkor nyert ügye van. – miközben magyarázott, úton voltunk az irodához. Most jobban meg tudtam tekinteni a hölgyet. Elegáns volt és finom. Haját laza kontyba fogta, arcán már látszódtak az öregedés jelei, de nyílt és barátságos tekintete volt. – Ha Roger kérdezné Ön mindenképp a Chicago Bears – nek és a Chicago Bulls – nak drukkol.
• Rendben. Tehát Bears és Bulls. Menni fog – halványan rámosolyogtam.
Odaértünk Roger irodájához, a nő halkan bekopogott, de választ nem várva be is lépett. Az iroda hihetetlen tágas volt, a lakásom talán háromszor is elfért volna benne. Az egyik oldalon a padlótól a plafonig, faltól falig csak könyvek voltak. A másik két fal viszont csupa üveg, ami fantasztikus látványt nyújtott a városra. A férfi egy hatalmas mahagóni íróasztal mögött ült, épp telefonált. Intett nekünk, hogy üljünk le.
• Nos, Faith – kezdett bele, miután letette a készüléket. – Ki a fiatalember?
• Roger, ő itt Damien Swift. Róla meséltem neked tegnap. – A férfi eközben végigmért és én is megnéztem magamnak. A hajába és a bajuszába már keveredtek ősz tincsek, a korához képest meglepően jól nézett ki. Szemében sok év tapasztalata látszott és a bizalmatlankodás. Hát, lehet még sem lesz egyszerű dolgom.
• Igen, emlékszem. De azt nem mondtad, hogy ilyen szemtelenül fiatal – viccelődött a férfi. Nevetése rekedtes volt.
• Köszönöm, Uram – nekem is mosolyognom kellett.
• Szóval fiam, mesélj. Hol végeztél, gyakorlatot hol szereztél, illetve mi a kedvenc foci és kosárcsapatod?
• A Yale – n végeztem marketing szakon. Az iskolaévek alatt több helyi cégnél is voltam gyakorlaton, a legnagyobb projektem egy reklámkampány levezérlése volt. Sport terén csak is Chicago Bears és a Chicago Bulls létezik. – Válaszomra megint egy nevetés volt a válasz, majd Roger a feleségéhez fordult.
• Nos, látom jól felkészítetted.
• Hát, nekem tetszik a fiú, és a referenciái tökéletesek – a nő bíztatóan rám pillantott.
• Nos, mivel Faith ritkán téved, ezért én benne vagyok. Legyen három hónap próbaidő, mint arról már szó volt. Aztán ha beválsz, akkor állandóra szerződtetünk. – Miközben beszélt, megszólalt a telefon. A titkárnője hívta.
• Uram, a lánya keresi, azt mondja fontos.
• Küldje be, kérem. Már úgyis végeztünk – a férfi a feleségre pillantott, aki csak egy alig láthatót bólintott. Nem értettem, miről van szó.
• Roger, akkor megyünk. Ha bármi van, telefonálj át.
• Örültem, Uram – tisztelettudóan kinyújtottam felé a kezem, amit el is fogadott. Kézfogása határozott volt.
• Én is szintúgy. Menjen a feleségemmel, aki megírja a szerződését. Viszlát, holnap!
• Viszont látásra!
Épp menni készültünk, amikor kinyílt az ajtó és belépett rajta Roger lánya. Nem mertem hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy ki az.
• Előbb találkoztunk, mint hittem – a lány arcán halvány mosoly látszott, viszont zöld szemeiben némi zavart véltem felfedezni.
Valószínűleg én kavarhattam meg, hiszen csak most döbbentem rá. A következő célpontom nem más, mint Destiny apja…

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Drága!
ELSŐ!!!
Még egyszer bocsi, hogy kissé késve küldtem vissza:)
Mint már mondtam, remek lett ez a rész is:) Nagyon tetszett!
Nem gondoltam volna, hogy pont azt az ember szemelte ki Damien, akinek a lánya úgy tetszik a srácnak:) Kíváncsi leszek, ezután, mit fog lépni:)
Sok puszi: Join

Carrie írta...

Joinom!
Köszönöm a rendszeres kommentelést. Hát az élet nem igazságos. Bonyodalmak lesznek még bőven.
Köszi a díjat még egyszer.
Puszi

Le Dia's Bronntanas írta...

Szia!

Félek! Mi van, ha nagyon nagy galiba lesz ebből, és a lány meggyűlöli szegény fiút? Azt nem bírnám elviselni. Talán csak akkor, és csak akkor, ha minden rendbe jön. Siess a frissel. :D Egyszerűen imádom. =)

Hugi írta...

Hát ez fantasztikus volt, de szegény Destiny, ha megtudja ezt az egészet...
Már előre sajnálom. :D
Kíváncsian várom a folytatást.
Puszi, Hugi

Carrie írta...

Lánykák!
Nagyon köszönöm, hogy rendszeresen kommenteltek. Ti adtok erőt, hogy folytassam.
Tervezek még meglepő fordulatokat, szóval izgalom lesz bőven.
A frissről annyit, hogy igyekszem, de most vagyok végzős és szakdogaírás van és beadandók plusz még vizsgaidőszak is jön.
Sok sok puszika nektek és köszönöm, hogy ennyire doppingoltok.