2010. október 1., péntek

15. fejezet - Az Egyetlen

Drágáim!
Nagyon sajnálom, hogy eddig nem hoztam a frisset. Remélem a mostani elnyeri a tetszéseteket. Ez az utolsó előtti fejezet, hamarosan elérkezünk az első rész végéhez. Jó olvasást, és kérlek, szánjatok pár percet a véleményetekre.

„You're the one I need
The way back home is always long
But if you’re close to me
I'm holding on“
(Shakira: The One)

Az agyam kétségbeesetten próbálta feldolgozni az információkat, de minden sejtem tiltakozott ellene. Mintha a menekülés bármit is segítene. Azt már sikerült elfogadnom, hogy egy szörnyeteg vagyok, aki örök kárhozatra van ítélve, de Destiny … Ö soha nem kerülhet az Alfák közelébe. Túl egyszerű lenne minden, ha ő nem tartozna ehhez a súlyos titkokkal teli világhoz.
• Roger, – hangom nagyon halk volt, csodáltam, hogy a férfi meghallotta – mi közöm van nekem ehhez az egészhez?
• Tudom, hogy valami nem stimmel veled – felelte teljesen nyugodt hangon. – Amíg nem ismertelek, nem éreztem semmi jelenlétét az Alvilág szörnyetegeinek. Próbáltam meggyőzni a lányom, hogy nem vagy hozzávaló, de ő hajthatatlan volt. Nem magam miatt aggódtam már akkor sem, hanem miatta. Sajnos nagy volt rá az esély, hogy a démonok jelenléte miatt megjelennek a szárnyai, és a Hatalmasok üldözni fogják. Szóval kíváncsi lennék, hogy mi az oka annak, hogy amint beléptél az életünkbe megjelentek a démonok? Csak egy szerencsétlen vagy, akinek a lelkére éheznek, amit nem hiszek, vagy oda tartozol?

A férfi tekintetétől rosszul éreztem magam. Olyan szemekkel nézett rám, mintha a vesémbe látna. A szívem a torkomban dobogott, tanácstalan voltam. Vajon elmondjam az igazat, vagy inkább tegyem az ártatlant? Bár, ahogy elnézem, nem igazán van esélyem hazudni neki. Vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem a történetembe.
• Ahogy Te is, én sem vagyok teljesen emberi lény. Alvilági vagyok, félig démon. – Roger keze ökölbe szorult, az ajka megremegett az elfojtott dühtől, de nem szólt semmit. Figyelmesen hallgatta minden egyes szavamat. Elmeséltem neki az egész élettörténetem, hogy hogyan talált rám Cole, milyen körülmények között nevelkedtem. Az elrabolt lelkeket kihagytam a történetből, azonban magam sem tudom, hogy miért. Talán nem akartam még nagyobb szörnyetegnek tűnni a szemében. Már épp rátértem volna, hogy Ő a végső feladatom, amikor hirtelen eszembe jutott valami. – Mielőtt folytatnám, lenne egy kérdésem. Nem veszek észre rajtad semmi különöset, ami megkülönböztetne egy átlagos embertől. Honnan lehet felismerni egy Bukottat?

Roger nem válaszolt semmit, hanem felállt, és felhúzta a hátán a pulóvert. A férfi bőrét a lapockáitól kezdve egészen a derekáig egy fordított V alakú sebhely szántotta végig. Tudtam, hogy illetlenség így bámulni, de nem bírtam elfordítani a tekintetem. A látvány furcsa érzéseket váltott ki belőlem. Feltámadt a védekező ösztönöm, a bennem lakozó démon harcra áhítozott, viszont az emberi énem sajnálatot érzett. Úgy éreztem, ettől a kettősségtől szétszakadok. Még mindig szenvtelenül bámultam, amikor ő visszaengedte a pulóvert, majd leült.
• A feleségem úgy tudja, hogy a háborúban sérültem meg. Gyakorlatilag nem is hazudtam akkorát, tényleg háború volt. – Tekintete a távolba révedt, inkább magának mondta az előzőket, nem nekem. – Ha Démon lennél, akkor nem lenne szükséges, hogy lásd a sebhelyemet. Az illatom a te fajtád számára igen ingerlő. Az Angyalok és a Bukottak édes, virágos illatot árasztanak magukból, ami az Alvilágiaknak túlságosan is émelyítő. Ha nem lennék kegyvesztett, akkor érezném a téged körülvevő enyhén füstös aromát. A Démonok szagát megérzem, mert az övüké nagyon intenzív, de a tiéd még nem. Ennyi lenne a kérdésedre a válasz. Most pedig folytasd – hangja újra keményen csengett, nem tudtam nem engedelmeskedni neki. Tartottam attól, hogy mit fog szólni a történetem további részéhez, de nem titkolhatom örökké. A lelkem mélyén, már ha egyáltalán van nekem olyan, bíztam benne, hogy komolyan gondolta azon kijelentését, hogy bárkinek odaadná a lelkét.
• Ahhoz, hogy egy féldémon teljes értékű Démonná váljon, teljesítenie kell egy feladatot, bizonyítva ezzel a rátermettségét. Pár héttel ezelőtt én is megkaptam ezt a megbízatást. – Nagy levegőt vettem, hogy végre kimondjam az igazságot, de a csengő hangos zaja törte meg a beálló csendet. Valamennyire megkönnyebbültem, hogy kaptam pár percet. Az ajtóhoz érve azonban elszállt minden reményem. – Roger, neked most el kell menned. – A férfi értetlenül nézett rám, válaszokat akart. – Destiny áll az ajtó túloldalán, és szerintem nem lenne valami jó, ha találkoznátok. Ígérem, hogy hétfő reggel bemegyek a céghez, és mindent elmondok neked.
• Ne hogy azt hidd, hogy egyedül hagylak a lányommal – kezdte a férfi dühösen, de a csengő hangja belefojtotta a szót.
• Nézd, Destiny az életem értelme, soha nem lennék képes őt bántani. Ezt a két napot szeretném vele tölteni, utána úgysem láthatom többet. Kérlek, Roger. Ha szó nélkül lépnék le, csak még rosszabb lenne. Tudom, hogy most minden zavaros, de hétfőn az egészet érteni fogod.

A férfi kelletlenül bólintott, majd pedig a tűzlépcsőn távozott. Próbáltam összeszedni magam, mosolyt erőltetni az arcomra, amikor kinyitottam az ajtót. Destiny gyönyörű arcán ott volt a világ legszebb mosolya, én pedig szorosan a karjaimba zártam, és mélyen beszívtam mámorító illatát. Teljesen elbódított, még többet akartam belőle. Kedvesem felkuncogott, ahogy a lélegzetem csiklandozta a nyakát. Számat szorosan az övére tapasztottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő sem ellenkezett, testét még jobban az enyémhez szorította, majd pedig apró kezeivel végigsimított a hátamon. Ölembe kaptam a szeretett lényt, majd pedig a lábammal berúgtam az ajtót, kedvesem pedig feltettem a konyhapultra, miközben egy pillanatra sem szakítottam meg a csókunkat. Ajkaimmal a nyakának finom bőrét ízlelgettem, amikor hangos sóhajok hagyták el az ajkát.
• Damien, – hangja elhomályosult a vágytól, miközben próbált finoman a kezével eltolni magától – szerintem ez most nem a legalkalmasabb pillanat.
• Mindegyik pillanat épp oly alkalmas. Szeretlek Destiny, és kívánlak. – Nem hagytam, hogy válaszoljon, egy csókkal némítottam el.
Kezem egyből felfedezőútra indult a testén, a ruhát szinte úgy rángattuk le egymásról. A szenvedély úgy tombolt az ereinkben, mint egy kitörni készülő vulkán. Amikor eggyé vált a testünk, Destiny a nevemet sikította, ami még inkább feltüzelte a vágyam. Olyan kétségbeesetten szerettem, mintha bármelyik pillanatban vége lehetne a világnak. Miután mindketten átéltük a gyönyört, fejemet a vállára hajtottam, miközben levegőért kapkodtunk.

• Nem megyünk sehova, igaz? – kérdezte Des nagyon halkan.
• Sajnálom. Szólnom kellett volna.
• Tudod, ismerlek már. Nagyon hatásosan el tudod terelni az ember figyelmét.
• Ha gondolod, megpróbálhatom még egyszer, hogy még mindig működik – e.
• Inkább mesélj. Látom rajtad, hogy valami nyomaszt. És tudom, hogy valamit titkolsz.
Erre a mondatra megmerevedtem. Mégis mit mondhatnék neki? Hogy a fiú, akit szeret, egy Alvilági szörnyeteg, és az apja lelke a tuti belépője a Démonok közé, azonban ha nem teszi meg, akkor megölik. Tényleg, és azt meg el is felejtettem, hogy félig angyal vagy. Biztos ilyen válaszra számit. Ehelyett inkább keserűen rámosolyogtam, és megráztam a fejem.
• Destiny, sajnos a dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. De ez a hétvége csak a miénk, inkább foglalkozzunk egymással, mint a világ gondjaival. Végre kettesben lehetünk. Igaz, nem két hét, de …
• Igazad van, csak félek. Félek, hogy valami rossz történik veled, és egyszer eltűnsz. Beléd szeretettem, visszavonhatatlanul, és az életem része vagy. Azonban ha menned kell, kérlek, szólj. Nem kérdezem, miért, de ne hagyj egy szó nélkül magamra.
Kedvesem smaragd szemeit elhomályosították a könnyek, amik végig folytak angyali arcán. A torkom összeszorult a látványtól, legszívesebben felordítottam volna.
• Destiny, én …
• Ne magyarázkodj, csak ígérd meg.
• Rendben, megígérem.

Kézfejemmel gyengéden letöröltem pár könnycseppet az arcáról, majd pedig ismét ölbe vettem, és lefektettem az ágyra, és hozzábújtam. Tudtam, hogy a két nap pillanatok alatt elrepül, de nem akartam távol kerülni tőle. Valahol mindketten tudtuk, hogy ez valaminek a végét, és egyben a kezdetét jelenti. Ma még nem akarok neki szólni, inkább vasárnap este, bár nem tudom, hogy lesz – e hozzá elég erőm.

A nap már alacsonyan járt, de mi csak egymást néztük. Az arcának minden egyes részletét magammal akartam vinni, örökké emlékezni akartam erre a csodára, ami megadatott. Ajkaink néha összetalálkoztak, finom, lágy csókokat váltva. A feszültséget tapintani lehetett a levegőben, ami még inkább szikrázott a szenvedély miatt. Épp a kézfejét simogattam, amikor hirtelen felpattant, az arcán újra mosoly ragyogott. Értetlenül néztem rá, de ő csak megrázta a fejét, és felhúzott engem is, miközben az ajtó felé ráncigált.
• Damien, ha ez is az utolsó hétvégénk, nem fogok szomorkodni most még. Inkább töltsük el hasznosan az időt, legyünk még egy kicsit együtt, szórakozzunk. Attól nem lesz könnyebb az elválás, ha órákat töltünk azzal, hogy egymást bámuljuk. Szóval, vidámságra van szükségünk, úgyhogy irány a vidámpark.
Nem mertem vele ellenkezni, láttam rajta, hogy kétségbeesetten elszánt. Ha őt ez teszi boldoggá, akkor engem is. Az autójában végig vidám zenét hallgattunk, kicsit rám is átragadt a jókedve. Habár ismertem már őt annyira, hogy tudtam, ez nem valós.

Ma a vidámpark hosszabban volt nyitva, nagyon sok ember választotta ezt a helyet az esti programnak. Az utunk egyből a vattacukros felé vezetett, majd pedig kipróbáltuk szinte az összes létező játékot. Nem gondoltam volna, hogy erre a pár órára elfelejtkezek a gondokról, de tényleg így volt. Hazafelé beültünk egy kis kávézóba, ahol nagyon vacak kávét ittunk, de legalább meleg volt, és a pite finom volt. Eddig észre sem vettem, hogy Destiny mennyi pitét eszik. Nem mintha zavart volna, csak nem gondoltam volna, hogy belefér három almás sütemény.
• Ne nézz, miközben eszek. Zavarba jövök. – Az arcán valóban megjelentek a pír rózsái, miközben lesütötte a szemét.
• Előttem nem kell zavarba jönnöd. Szeretnél még egy pitét?
• Nem, már jól laktam. Lehet, hogy a harmadik kicsit sok volt már, de nem tehetek róla, ez isteni finom volt. Amúgy már kezdtem aggódni, mert mostanában kicsit sokat ettem, és féltem, hogy úgy már nem tetszenék neked.
• Des, ha lenne rajtad plusz tíz kiló, az sem érdekelne. – Válaszul finoman megcsókolt, miközben a kezét végig húzta a combomon.
• Mit szólnál, ha most gyorsan hazamennénk, és szeretkeznénk?
A kávézót úgy hagytuk ott, mintha üldöznének minket. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, hosszú csókokat váltottunk, nehéz volt elszakadni a másik ajkától. Destiny most az egyszer nem nagyon vette figyelembe a közlekedési szabályokat, ami kifejezetten tetszett. Végre megmutatta a kicsit vadabb oldalát.

Hamar hazaértünk, a lakásomhoz vezető lépcsőn szinte futva mentünk fel. Egyből az ágy felé vettük az irányt, miközben dobáltuk le magunkról a ruháinkat. Forró csókok közepette a kezem bejárta Destiny testét, kivéve vágyának központját. A formás halmokon hosszan elidőztem, majd pedig a nyelvemmel körberajzoltam őket. Egyre inkább lefelé haladtam, amikor Des már zihálni kezdett. Gonoszan elmosolyodtam, mert még nem tudta, hogy mi vár rá. Végig csókoltam a lábainak kecses ívét, hosszan elidőzve a formás combokon. Kedvesem teste többször megremegett, miközben légzése egyre szaporább lett. Már nagyon közel jártam az úticélomhoz, amikor Destiny halk hangját hallottam.
• Kérlek, érints meg! Nem bírom tovább!
Ujjaimat finoman végighúztam a nedves szirmokon, majd lassan egyre beljebb barangoltam. Amikor a számmal is kényeztettem, Destiny háta ívben megfeszült, majd felsikoltott az átélt gyönyörtől. Az egyik kezemmel még inkább magamhoz szorítottam, még inkább fokozva az élményt. Mikor légzése egy kissé csillapodott, finoman fölé hajoltam, majd egy határozott mozdulattal eggyé olvasztottam a testünket. Lassan, teljes hosszomban mozogtam benne, amitől újabb orgazmus hullám indult el kedvesem testében. Még soha nem volt ilyen hangos, ami még jobban felizgatott. Tekintetével az enyémet kereste, és amikor megtalált, teljesen elvesztem. Smaragd tekintete izzott, a szerelem kiolthatatlan tüze égett benne. Kezével magához húzott, majd hosszan megcsókolt, miközben egy ügyes mozdulattal maga alá fordított. Mozgása vad és követelőző volt, aminek eredményeképp rövidesen mindketten átléptük a gyönyör kapuját. Destiny a mellkasomra dőlt, keze szórakozottan cirógatott.
• Szeretlek, Damien. Akármi jöjjön holnap, ez örökké így lesz.
Válaszul finoman megcsókoltam. Ha meg kellett volna szólalnom, valószínűleg a könnyeim beszéltek volna helyettem. Holnap lesz az utolsó nap…

5 megjegyzés:

Dia's Bronntanas írta...

Hű...

Egyébként szia! =)

Hát ez... hát hú. Vagy is. Omg!
Oké, összeszedtem magam. Új kedvenc fejezet:D. De esküszöm, hogy ilyen szépet még nem olvastam. Ez olyan biztos, mint hogy ezt a komit írom.
Egyszerűen eszméletlen. Csak itt ülök lefagyva, és agyalok, hogy honnan jönnek ezek a fejezetek?? Hű, ha csak egy töredéke az enyém lenne a tehetségednek, már attól 2 méterrel járnék a föld felett. :D
Nem vicc, halálosan komoly. =)
Nem tudok mit hozzászólni a fejezethez, mert amint elolvastam, jöttem írni, és még a sokkhatás alatt vagyok. Egyszerűen az ugrott be, ami a komi elején: Hű. aztán jött, h bírom Damient, és hogy én mindenképpen még sokáig akarom ezt olvasni. :D
Jaj, ne haragudj, ha nem túl sok értelmes dolgot írtam, de erre nem találtam szavakat. Pedig általában be nem áll a szám. :D

üdv
Dia's

Névtelen írta...

Drága, Barátnőm!
Megint kitettél Magadért. Eszméletlen feji lett. Nagyon gyönyörűen tudsz írni. Csatlakozom az előttem szólóhoz, csak a fele tehetséged is elég lenne nekem/künk.
Azt még mindig nem tudom felfogni, miért akarod szétválasztani Őket, pedig annyira helyes párocska. Megérdemelnék a boldogságot!
Rád érdemes várni! Csak így tovább...!!!
Puszi: Join

Drusilla írta...

Szia Carrie!
Képzeld utolértelek :) Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott, de nem könnyű dolgozni, tanulni, és három blogot vezetni egyszerre. Szóval lényeg a lényeg. szerintem egyszerűen fantasztikus a sztorid. Én őszinte híved lettem. A történet magával ragadó és izgalmas, a karakterek fantasztikusak, az érzelmeket pedig tökéletesen átadta a megfogalmazásod. A szerelmes jelenet pedig szenvedélyes, és mégis ízléses marad. Nagyon- nagyon ügyes vagy, és őszintén gratulálok a történethez :D
Puszi, Drusilla

Névtelen írta...

imádoma történetet ,a szereplőket , a fordulatokat.egyszerűen zseniális!jobbna felcsigáz mint a twilight-saga!láttam hogy ez az utlsó jegyzet fejezet és hogy kitettél egy szavazást is ahol 50 szavaztra lenne szükséged a folytatáshoz.láttam hogy nme jött össze az 50 de kérlek ne hagyd abba.majd meghalok hogy olvashassam a sztori folytatását!teljesen magával ragadott!kérlek kérlek kérlek írd tovább!!!

Carrie írta...

Szoval, most, hogy a könnycsatornaim valamelyest csillapodtak, probalok valami ertelmeset irni, de nem tudok, annyira meg vagyok hatodva :) Nagyon, nagyon szepen köszönök minden egyes szot.

Dia´s!
Örülök, hogy gyarapitottam a kedvenc fejezetek szamat :) A tehetsegemet Ti gyarapitjatok, ugyhogy jo nagy resze a tied is :) Köszi, hogy irtal. Sok puszi

Baratnöm!
Köszi, hogy mindig biztatsz, es mindig szamithatok Rad, es hogy ilyen türelmes/ek vagy/tok. A következö fejezet sokmindent megmagyaraz :) Nagyon köszönöm a szavaidat. Sok puszi

Drusilla!
Nagyon meglepödtem, amikor irtal. :) Hihetetlen, hogy egy ilyen tehetseg, mint Te idöt szant az irasomra :) Nagyon sokat szamit a velemenyed, annak különöskepp örülök, hogy ez pozitiv :) Remelem a folytatassal sem fogok csalodast okozni Neked. Sok puszi

Kedves Nevtelen!
Huh, hat bevallom, meg senki nem mondta, hogy jobban felcsigazza, mint a twilight. Itt mar vegkepp elpityeredtem, annyira meghatodtam :) Igazsag szerint meg jön egy utolso fejezetet, marmint az elsö resz utolso fejezetet, utana a masodik resz, ami remelhetöleg ugyanigy elnyeri majd a tetszesedet. A szavazatokra vonatkozolag mar kiirtam a velemenyem, es szilardan tartom is magam hozza :) Nagyon, de nagyon szepen köszönöm a szavaidat, elmondhatatlanul jol esett :)

Sok puszi es hatalmas öleles Mindenkinek!