2. fejezet - Féligazságok (1. rész)

Nem tudom, meddig állhattam ott megsemmisülten. Kérdések sokasága zúgott a fejemben, hiszen eddig soha nem volt rám semmi hasonló hatással. Miért volt olyan elviselhetetlen a lány tekintete? Miért is érdekel engem egyáltalán? 50 éves létezésem alatt semmi más nem érdekelt, csak hogy én is démon legyek, az Alvilág nagyérdemű tagja. Erre tessék, jön egy lány, aki a tekintetével képes összezavarni. Tudom, hogy nem tántoríthat el a célomtól és ez csak egy gyenge pillanat, amit soha többé nem engedhetek meg magamnak.
Lassan elindultam visszafelé a lakásomhoz. Az úton az eddigi létemen gondolkoztam. Szánalmas emberként jöttem a világra 1940 – ben. A nő, aki a világra hozott, belehalt a szülésbe. A biológiai apám pedig nem szívesen foglalkozott velem. Három hónapos voltam, amikor Cole eljött a férfi lelkéért. Másnak a démon ijesztő lehetett, azonban én a világ értelmét láttam meg benne. Későbbi mesterem megérezte, hogy különleges meggyőzőerővel rendelkezem, így magához vett. Mellette nőttem fel, mindig is őt tekintettem apámnak. A ranglétra alján kezdtem a karrierem az Alvilágban, mint bárki más, azaz küldönc voltam. Mivel Cole bizalmát élveztem, így amikor betöltöttem a huszadik életévemet, megkaptam életem első küldetését. Hmm, az elsőt soha nem felejtem el: egy öregember a halálos ágyán volt, már csak percei voltak hátra. Rövid duruzsolás a fülébe, jobb élet ígérete a túlvilágon, és máris velem tartott. Tudják, hogy nem fentről jöttem, hiszen a haldoklók érzik rajtam az Alvilág mámorító illatát. Ott fenn igen pökhendiek, nem ereszkednek le a lelkekért, hozzájuk csak az „arra méltók” kerülnek fel. Bolondok. Az öreg velem jött, én pedig tanonc lettem. Az idő megállt számomra, örökre 20 éves ifjúé marad a testem, csak az elmém fejlődik. Nem vagyok elpusztíthatatlan, csak időálló.
Sétáltam, pedig utáltam minden emberi tulajdonságot. A mellettem elhaladó embereket nem is figyeltem, számomra nincs is arcuk. Akármennyire is belemerültem a gondolataimba, valahogy a zöld szempár mindig eszembe jutott. Bíztam magamban annyira, hogy nem fog gondot jelenteni.
Felérve a lakásomba megcsapott az imádott illat. Tudtam, hogy látogatóm van. Amit megláttam, ki az, szélesem mosolyogtam.
• Mesterem, örülök, hogy látlak – hajoltam meg előtte. - Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar viszontlátlak.
Ahogy belenéztem Cole vörös szemébe, tudtam, hogy oka van a látogatásának. Nem tartózkodik szívesen idefenn, kivéve, ha dolga van.
• Balthazar, szeretnék neked gratulálni. Nagyon értékes lelket szereztél az Alfáknak. Bizonyítani akar és még lelkes is. Szerencsétlen, nem igazán tudja, hogy a teljes megsemmisülés vár rá…
Mesterem egy kicsit elmerült a gondolataiban, tudtam, hogy előre örül annak, ami a lélekre vár, az igazi halálsikolyok hangja semmihez nem fogható melódiájára. Bele is fájdulna a szívem, ha tudna, hogy nem hallhatom. Cole újra rám elemelte vörös tekintetét.
• Szóval, ifjú tanítványom, újabb feladatot kapsz. Azt nem tudom, meddig akarják az Alfák, hogy itt maradj – válaszolt ki nem mondott kérdésemre – Személy szerint reménykedem benne, hogy már nem sokáig tartanak itt. Igen csak hiányolom értékes társaságodat.
• Köszönöm, Mesterem – tiszteletem jeléül újra meghajoltam előtte.
• Batlhazar, a következő feladatod egy kissé nehezebb eset lesz. Bár ahogy ismerlek, nem vagyok benne biztos, hogy neked ez gondot okozna. Debbie Harold most 38 éves. Fél év múlva meg fog halni. Nem volt egy kimondottan jó lélek, de a fentiek bizonytalanok vele kapcsolatban. Kissé megcsappant a lélekszámunk, ezért kissé lazítottak szigorú erkölcseiken – miközben Cole a kis tollasokról beszélt, undor ült ki az arcára. – A te feladatod lesz, hogy rávedd a hölgyet, hogy majd tartson veled.
• Értem Mesterem. Mindent meg fogok tenni. Fél év múlva az Alfáké a lelke.
• Tessék, fiam – Cole egy papírt nyújtott át – itt vannak a részletek. Innen csak rajtad múlik, de ne húzd sokáig a feladat végrehajtását. Most megyek, zavar a fenti világ. Balthazar, végezz jó munkát!
Ahogy ezt kimondta, már el is tűnt. Elkezdtem átnézni a nő anyagát, a pillantásom a fotójára siklott. Az emberek között elég csinosnak számított, valószínűleg ki is használta ezen adottságát. Táncosnő egy éjszakai bárban. Voltak drogok, prostitúció, de hirtelen úgy döntött változtat. Persze, milyen esendő lélek. Úgy döntöttem, még ma megkeresem és végrehajtom a feladatot. Már tudom is, hogyan fogom megnyerni a lelkét.
Megvártam, amíg beesteledik, hogy megkeressem a nőt. Vettem egy zuhanyt, hogy ne legyen olyan kénszagom. Ezt kissé fájó szívvel tettem, de az emberek jobban szerették az „illatot”. Habár nézőpont kérdése, ki mit hív annak. Sötét öltönyt választottam, ami még magabiztosabbá teszi a megjelenésemet. Izmos és magas termetemet tökéletesen kihangsúlyozta. Nem tudtam, hogy az emberek hogy lehetnek olyan vakok, hogy nem látják a szememben a gonoszságot. Ők csak egy barátságos, jóképű fiú arcát látták. Roppant felszínesek.
Kiléptem az ajtón, az utcára érve elismerő pillantások kísértek végig a nőktől. Megmosolyogtatott az a tudat, hogy egyszer ők is az én világomhoz fognak tartozni. Naiv teremtések.
Megtaláltam a Copacabana bárt, ahol Debbie táncolt. Füstös és büdös volt, mindet a pacsuli, az olcsó sör és az izzadság szaga töltött be. A színpadon fiatal lány vonaglott, a jelenlevő férfiak legnagyobb örömére egy szál bugyiban. Nem lehetett több 22 évesnél, de az arca teljesen mást tükrözött.
Leültem egy asztalhoz és vártam. Rendeltem egy pohár bort, de annyira szörnyű szaga volt, hogy inkább ott hagytam. Bemondták, hogy a következő fellépő Debbie lesz. Ahogy kijött a színpadra giccses nővérkeruhájában, a közönség hatalmas üdvrivalgásba kezdett. Gondolom ő volt a klub sztárja. Alig kezdődött a tánc, de máris lengették a 20 dolláros bankjegyeket. Hamar lezavarta az egészet, pénzt elég szépen kapott. Látszott, hogy Debbie már unja az egészet. Újra odajött hozzám a pincérlány, aki csábosan próbált mosolyogni.
• Hozhatok még valamit? – érdeklődött tettetett udvariassággal.
• Igen. Aki az előbb táncolt, ő kellene nekem úgy egy órára. Megoldható ez? – kivillantottam tökéletes mosolyomat, plusz az ajánlatomat hangsúlyoztam még 100 dollárral.
• Persze szépségem, bármi megoldható, csak pénz kérdése. Egy órára 1500 és a tiéd.
• Rendben. Öt perc múlva legyen itt. – a lány bólintott, majd átnyújtottam neki az összeget.