2010. június 17., csütörtök

10. fejezet – A Scott ház

Kedveseim!
Gyorsan megírtam az új fejezetet, kárpótlásként, mert sajnos most nem lesz sok időm írni, mert jönnek a záróvizsgák. Utána viszont igyekszem visszarázódni a normális kerékvágásba. Szeretnék köszönetet mondani Joinnak, aki mindig lebétázza nekem a fejezeteket, Huginak és Crystalnak a rendszeres kommentelésért. Szóval Nektek ajánlanám a következő részt.
Jó olvasást a fejezethez!



Dél után valamivel sikerült kikelnünk az ágyból, bár igen nehezünkre esett. A zuhany alatt újra egymásnak estünk, de muszáj volt egy kicsit elszakadnunk a másiktól. Elindultunk Destiny szüleihez, ami miatt feszültség telepedett ránk. Faith-szel nem lesz gond, Destiny szerint kedvel engem, de az apja, Roger teljesen más ügy. Neki a lánya az első, és soha senki nem lehet elég jó neki. Nagyot kockáztatok, mert biztos vagyok benne, hogy ki fog rúgni, de ha nem fogad el a lánya párjaként, akkor nem tudom, hogyan közelítsem meg. Maximum megfenyegetem. De ez már tényleg csak a végső eset.

A város forgalma teljesen bedugult, feszengve ültünk a kocsiban. Destiny folyamatosan dobolt a lábával.
• Hé – nyugtatásképp megfogtam a kezét. – Ne izgulj. Minden rendben lesz.
• Damien – nevetett fel kedvesem zavartan, - nem nekem kellene inkább megnyugtatnom téged?
• Én nem vagyok annyira ideges, mint te. Még nem ismerem az apádat.
• Igaz … - ezzel lezárta a beszélgetést és teljesen a gondolataiba merült.

A forgalom lassan ritkult, ahogy a kertváros felé hajtottunk. Perifériámon érzékeltem, hogy milyen hatalmas, és gyönyörű házak vannak itt, de engem jobban érdekelt Destiny. Az autó lassulni kezdett, és egy kovácsoltvas kapu előtt álltunk meg, ami lassan kinyílt, mi pedig felhajtottunk a kocsifelhajtón. A ház előtt Destiny leállította a motort, majd gondterhelt arccal fordult felém.
• Hát, itt volnánk. Kérlek, akármi történik, ne akadj ki. Majd én lerendezem.
• Nem lesz semmi baj – ismételtem neki a sokszor elmondott mondatot, de nem hangzott valami meggyőzően.
Kiszállva jobban szemügyre vettem a házat. Hatalmas volt, és nagyon elegáns. A kétemeletes épületet oszlopok, erkélyek, különböző minták díszítették. Engem valahogy soha nem érdekeltek az ilyesfajta külsőségek, ezért nem is merültem el a kinézetében.
Destiny remegő kézzel nyomta meg a csengőt, majd kisvártatva ki is nyílt az ajtó. A komornyik nyitotta ki, aki valamiért ismerős volt. Jobban megnéztem az arcát, és rájöttem ki áll velem szemben. A vér meghűlt az ereimben, nem bírtam megmozdítani a lábam.
• Jó napot, Scott kisasszony! – köszöntötte a férfi a kedvesemet. – Örülök, hogy látom.
• Jó napot, David. Anyuék itthon vannak?
• Nem, még nincsenek. Megkértek, hogy mondjam meg, Lucas hazajön, és kimentek elé a reptérre, de késik a gépe.
• Csodás … - morogta Destiny. – Már csak az öcsém hiányzott. Gyere Damien, addig iszunk valamit.
Elkezdett magával húzni, de én képtelen voltam megmozdulni, csak a férfit bámultam. Az nem lehet, hogy ő pont itt! Ez valami rossz vicc!
• Damien – nézett rám a lány aggódva, - jól vagy?
• Persze, csak … nem érdekes – megpróbáltam mosolyogni, de inkább csak valami torz vicsor lehetett az arcomon.
A komornyik minden lépésemet követte, éreztem a hátamban a tekintetét. Próbáltam elkerülni, amennyire lehetett, ezért szorosan Destiny nyomában mentem be a nappaliba. Leültünk az egyik kanapéra, amikor megszólalt a telefon. David elment, hogy felvegye, de bánatomra hamar vissza is jött.
• Kisasszony, a nagymamája keresi telefonon.
• A nagyi? Jaj, de jó. Már nagyon vártam a hívását. – Elindult a telefonért, de még halkan hátraszólt nekem. – Addig nézz körbe nyugodtan, ez úgyis hosszadalmas lesz.

Kiment a helyiségből, a telefonhoz érve egyből franciául kezdett el csacsogni, majd hallottam egy ajtót csukódni. Feszült voltam, de legalább David nem volt itt. Felálltam és a könyveket kezdtem nézegetni, hátha találok valami érdekeset. Nem hallottam, hogy valaki bejött volna a nappaliba, kicsit meg is ijedtem, amikor valaki megszólalt.
• Te mit keresel itt? Esküszöm, ha Destinyt nézted ki magadnak, most azonnal megöllek! – David toporzékolt előttem, ráncos arcán komoly elszántság tükröződött.
• Megnyugodhatsz, öreg. Nem érte jöttem.
• Akkor mit keresel itt? Jobb, ha elmész. Nem kellene ezt a lányt bántanod!
• A Winnipeg – tó partján nem volt ekkora a szád, ember! Még mindig nem rettegsz?
• Tőled? – kérdezte nagyon lazán, én meg teljesen ledöbbentem a hangnemén. – Nem, még mindig nem. Nincs rá okom. Amíg nem szór vörös szikrákat a szemed, addig nem kell tartanom tőled.
• Hmm, nem rossz ötlet. Akkor majd visszajövök érted, ha már démon leszek – suttogtam a fülébe a szavakat, amitől kicsit megborzongott. – Nem én árultam el az Alvilágot, és nem is az én fejemre tűztek vérdíjat. – Vigyorom letörölhetetlen lett az öreg elképedt arcát látva.
• Ha majd eljön az én időm, akkor biztosan odakerülök. De addig is, meg kell, hogy akadályozzalak. Mit akarsz Destinytől?
• Mi közöd van hozzá?
• Csak annyi, hogy olyan, mintha a lányom lenne … - arcán apai érzelmek látszottak, de csak egy pillanatra, majd újra felvette a kemény álarcát.
• Én … - fáradtan sóhajtottam, majd lerogytam a fotelba, - én szeretem őt. Nagyon szeretem. De ez megrémiszt. Én nem vagyok ember. Hogyan szerethet ő is viszont egy ilyen szörnyeteget? Szűk egy hónap múlva össze fogom törni a szívét. Nem akarom bántani … - úgy hadartam el a szavakat, csodálkoznék, ha bármit megértett volna belőle.
• Fiam – David biztatóan fogta meg a kezem, - mindig van választási lehetőséged. Nekem is volt, és még mindig itt vagyok.
• Naiv vagy, ember. Gyakorlatilag te voltál az egyetlen, akinek ekkora szerencséje volt. Most már megtorolják azt, aki erre vetemedik.
• Balthazar, kiért jöttél? Ha nem Destiny - ért, akkor … - Nem fejezte be a mondatot, rájött a megoldásra. – Roger kell nekik?
• Igen, ő. De én nem tudom megtenni. Mégis csak az apjáról van szó … De ha nem teszem meg, akkor megölnek. Bár a halál lehet jobb lehetőség számomra.
• Nem szabad feladnod, Balthazar. Mindig van megoldás. Segítek nektek. El kell majd menekülnötök.
• Mégis hova? – megvetően felhorkantam. Úgy beszél az Alfákról, mintha át lehetne verni őket. – Nem menekülök. Azzal csak veszélynek teszem ki Destinyt. Inkább a halál, minthogy őt szenvedni lássam. Rajtam majd túllép, de amit vele csinálnának, abba bele sem merek gondolni.

Hallottuk, ahogy az ajtó kinyílik, és Destiny éppen elbúcsúzik a nagymamájától. David gyorsan a kezembe nyomott egy cetlit, rajta egy telefonszámmal és egy kis üzenettel: Segíthetek! Idegesen begyűrtem a zsebembe, majd felvéve a nyugalom álarcát, vártam kedvesemet. Arcán hatalmas mosollyal közelített felém, majd az ölembe ült és csókokkal halmozott el.
• Meséltem rólad a nagyinak, és azt mondta, hogy valamikor meglátogathatnánk. Azt mondta, hogy nyáron jó lenne neki. Addig van még három hónap, és apu is megbékél veled.
• Három hónap … - torkomat egy kitörni készülő üvöltés szorongatta. – Igen, sok időnk van még.
Utáltam neki hazudni, és nagyon rosszul éreztem magam emiatt. Megállás nélkül a mamájáról beszélt, hogy mennyire aranyos, és milyen tündéri háza van Provence környékén, és milyen jól fogjuk magunkat ott érezni, hogy majd haza sem akarunk jönni. Végig őt figyeltem, egy percet sem akartam elpazarolni ebből a kevés időnkből. Legszívesebben mindent azonnal elmondtam volna neki, hogy megutáljon, és akkor nyugodt szívvel várnám a halált, de voltam annyira önző, hogy nem tettem meg. Vele akartam lenni, tudva, hogy milyen rossz lesz, amikor eltűnök az életéből.

Már kezdett sötétedni, amikor egy autó fényszórója világította meg a kertet. Destiny ijedten pattant fel az ölemből, majd a ruháját kezdte igazgatni, és újra leült, most mellém, és egy kicsit távolabb, de a kezem nem engedte el. Hallottuk, ahogy nyílik a bejárati ajtó, és valakik hangosan beszélnek. Egy fiatal hang, gondolom Lucas – é, arról panaszkodott, hogy mennyire éhes már, míg Faith azt kérdezgette, hogy mit enne, és Roger pedig oroszul telefonált, mire Destiny felsóhajtott mellettem:
• Megint csak az üzlet. Remélem nem lesz nagyon ideges.
• Szeretlek – néztem rá kedvesemre, aki most egy mosollyal örvendeztetett meg.
• Én is szeretlek – mondta, majd gyors puszit nyomott a számra.
Pár pillanat múlva belépett a nappaliba a család, akik döbbenten néztek végig rajtunk. Destiny odament Lucashoz, akivel hosszan megölelték egymást, majd az édesanyjának és az apjának is adott az arcára két puszit. Intett nekem, hogy menjek oda, miközben láttam, hogy Roger arca egyre inkább megnyúlik a döbbenettől.
• Anya, apa, Lucas, ő itt a kedvesem, Damien.
• Örülök, hogy újra látlak – ölelt magához Faith kedvesen.
• Helló – nyújtotta felém a kezét a legifjabb Scott. - A nevem Lucas.
• Damien. – Aprót biccentettem és kezet fogtunk, majd ő tovább nyomkodva a telefonját a konyha felé vette az irányt.
• Roger – szólt férjének Faith, - mondj valamint. Illendő lenne köszönnöd.
• Te, – mutatott rám dühtől remegő kézzel – ki vagy rúgva. Te pedig, kisasszony, azonnal a dolgozóba.
A férfi elviharzott, Destiny pedig bocsánatkérően nézett rám, és utána sietett.
• Én igazán sajnálom – mentegetőzött Faith. – Nem szokott így viselkedni. Ami az állásod illeti, nem vagy kirúgva, majd beszélek vele …
• Nem fontos, hölgyem – vágtam a nő szavába. – Én Destiny miatt vagyok itt, és nem a cég miatt. Igazából nem nekem való az a munka. De ha megbocsát, akkor én most inkább hazamennék, hadd beszéljék meg a dolgokat. Szeretem a lányát, Faith.
• Tudom, Damien. Már akkor tudtam, amikor a cégnél összefutottatok. Hívok neked egy taxit, a lányomnak pedig megmondom, hogy majd holnap felhívod.
• Köszönöm. Kellemes estét!

Kilépve a házból mélyeket szippantottam a levegőből, hogy megnyugodjak, majd elindultam a kapu felé, de valami nem stimmelt. Furcsa égett szag terjengett a levegőben, a szívem gyorsabb ütemre kapcsolt. Valaki itt van az Alvilágból!

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
ELSŐŐŐ!!!
Nagyon szuper lett ez a rész is,Gratula!
Egyre izgalmasabb lesz ez az egész. Most jöttem rá, hogy ki is az a David :)
Olyan jó volna, ha együtt maradnának örökre...
Nagyon kíváncsi leszek a kövire.
A vizsgáidhoz egy nagy kalappal!
Puszi: Join

Crystal írta...

Szia, Carrie! :) *.*

Második! xD Remélem addig nem előz meg senki, míg ezt leírom... ^^ *.*
Gyönyörű!!! *.* *.* *.*
Na szóval elképesztően jó lett! Most kezdtem el igazán átérezni Damien fájdalmát a kevés idő miatt. Olyan rossz lehet szegénynek. Nagyon lebilincselő, magával ragadó, elbűvölő történet és ezt te csak egyre fokozod. Hihetetlen, hogy meddig tudod feszíteni az idegeimet. És most ez a függővég! Áhh, imádlak! Le a kalappal, ugyan vélemények és pofonok, de felpofozom, akinek ez nem tetszik! xD
Annyira várom már a folytatást és köszi a szuper gyorsaságot! Nagyons zépen írsz, de ezt már ezerszer elmondtam, szóval most valami újat azért... David reményt keltett bennem, remélem, hogy Damiennek így sikerül és végre happy end lesz. Az a rész nagyon szomorú volt, amikor Destiny mesélt a nagymamájáról és a házáról és, hogy odamennek majd három hónap múlva... Három hónap! Amikor szegénynek már csak egy is alig van hátra... Jaj... :'(
Nekem is összeszorult a torkom akkor. Damien nagyon aranyos volt, amikor mondta, hogy nem érdekli a cég, csak Destiny... Jaj, én is elolvadtam tőle... xD Faith is rendes volt, nagyon megkedveltem ezt a nőt, de persze csak azért, mert segít Damiennek és Destinynek. :D Lucas meg Lucas. :) :D xD
Na, de visszatérve a függővégre, (bocsi, hogy így össze-visszaugrálok, de a gondolataim is össze-visszaugrálnak :D) szóval az elképesztő volt! Imádom! Imádlak! Az Alvilágból? KI? KICSODA? Ajj... :)
Két-három szónál te amúgy többet érdemelsz és mindezt nem lehet csak úgy elintézni annyival, hogy szuper volt, nagyon jó, folytasd, meg ilyesmik. Amikor neked írok, valahogy száguldanak az ujjaim a billentyűzeten. Mert késztet belülről egy érzés, hogy tudassam neked, milyen hálás vagyok, amiért vagy és amiért megírod ezt a csodát. Fantasztikus író vagy! *.*
Szóval ennyi lett ovlna. Remélem sikerült megértetnem, hogy a folytatását nem is kérem, hanem követelem! xP *.*
Bocsi a helyesírásért, de gyorsan szoktam írni... :)

Pusszancs: Crystal ^.^ *.*

Dia's Bronntanas írta...

Szia!

Beállok a sorba: HARMADIK :)
Friss? Ilyen hamar? Gratula! Én nem lennék rá képes. Na mindegy.
Tévedtem tegnap, de még sem. Vagyis nem tudom. Aj. Azt akarom kinyögni, hogy az érzelmek kifejezési szintjén, ez a kedvenc részem. Romantikus szinten a 9. (EDDIG! <- ez célzás xD)
Csodállak, amiért vizsgaidőszakban is képes vagy ilyen fantasztikusat alkotni. Sőt, alkotni egyáltalán. :D
Hatalmas meghajlás Carrie előtt, aki csodálatos fejezetekkel örvendezteti meg lelkes olvasóit.

A vizsgákhoz sok sikert, és várom/várjuk az elkövetkezendő fejezeteket.!! =)

Hugi írta...

Ha már mindenki, akkor NEGYEDIK! :D
Igaz, hogy már valamivel régebben elolvastam, de nem írtam komit, mert úgy gondoltam, hogy felesleges, de láttam, hogy te ennek nem igazán örültél, és talán egy kicsit rosszul is eset.
Szóval lényeg a lényeg, hogy most írok.

Nagyon jó lett a fejezet, mint mindegyik.
Engem is megleptél vele, hogy ma már meg is írtad, de ennek én/mi csak örülni tudok/tudunk.

Nagyon tetszett az a rész, amikor Roger hirtelen felindulásból kirúgta, majd elviharzott, hogy beszél Destinyvel, közben pedig Faith vigasztalta Damient. Jót mosolyogtam rajta, ahogyan elképzeltem a jelenetet.

Remélem Roger majd megbékél a helyzettel, bár végig gondolva nem is tudom mi lenne a jobb. Nem a legjobbak a kilátások... :S :D

A végét nagyon izgalmasan fejezted be, és őszintén szólva nekem sincs semmi halvány sejtésem, hogy ki lehet a (még) rejtélyes látogató.

Remélem hamar folytatod :D

Carrie írta...

Kedveseim!
Köszönöm a kommenteket, és hogy mindig írtok nekem.

Join! Köszönöm a hasznos munkádat :) Örülök, hogy izgalmasnak találod, David személyazonosságát nem akartam konkrétan elárulni, de szerencsére nem volt kitalálhatatlan :)

Crystal! Kicsi Szívem, köszönöm a hosszú és tündéri kommentedet. Sajnos Damien fájdalma igen nagy, de benne most tombol a két éne közötti verseny. Majd meglátjuk, melyik győz...
Faithnek a lánya a legfontosabb, és tényleg kedveli Damient, ezért segít nekik :) Lucas... hát ő meg maga a megtestesült lazaság :D
A folytatás követelésére vonatkozóan, pedig már ma lehet, hogy olvashatod :)

Dia's! Hihi, értettem a célzást :) Azt bírtam a vizsgaidőszakban, hogy ilyenkor nagy a nyomás, és bármit szívesebben csinálok, mint tanuljak :) Szóval ezért jött ilyen hamar a friss XD

Hugi! Tudtam, hogy írni fogsz, csak kicsit durcizni kell :D Roger eléggé ellentmondásban van most, elvégre a lánya a legfontosabb, de a cége meg a harmadik gyereke. Szerintem is vicces jelenet volt, a kedvencem a részben. Ahogy már írtam, lehet már ma folytatás.

Szóval, köszönöm még egyszer, hogy mellettem vagytok. Sokszor puszillak Titeket (L)