2010. február 23., kedd

4. fejezet – Az első találkozás

Köszönöm szépen Joinnak a bétázást, nagyon hálás vagyok neki. Sokat segített nekem :)


Tehetetlenségemben zokogtam. Tudtam, ha nem elégítem ki emberi részem kíváncsiságát, akkor felemésztem magam belülről. Utáltam magam ezért. Nem lehetek többé büszke magamra. Az önbecsülésem talán majd rendbe jön, ha démon leszek én is. Kérdéses, hogy megérdemlem – e egyáltalán. Ha már most ilyen gyenge vagyok, akkor mi lesz később? Én is úgy járok, mint az a férfi, akiről Cole beszélt? Tudtam, hogy ha hagynám, hogy a lány megváltoztassa még jobban az életemet, akkor az a halálomat jelentené. Bár a halál nem lehet ennél rosszabb. Kétségek között vergődöm, túlságosan felébredt bennem az ember, és mindez egy szánalmas emberlány miatt. Kezdtem egyre dühösebb lenni ennek a gondolatnak a hatására. Mégis ki ő, hogy megváltoztasson? Nem fogom hagyni! Szükségem van arra, hogy megismerjem, de csak a kíváncsiság hajt. Nem tudnék iránta romantikus érzelmeket táplálni, hiszen magam vagyok a gonoszság. Bebeszéltem magamnak, hogy csak tényleg kíváncsi vagyok és, a férfi vágyak hajtanak. Megkeményítem elsorvadt szívem, és csak a feladatomra koncentrálok. Akkor lehetek igazán nyugodt, ha az ő lelke is az enyém lesz.
Azonban előbb Vivien van soron. Nagyon csinos volt, de mégsem ért fel az ismeretlen szépséggel. Kiderítettem, hogy a lány egy kávézóban dolgozik pincérnőként a belvárosban. Ez sem lesz túl nehéz feladat, majd bevetem a férfi vonzerőmet. Jól esik a nők lelkének, ha udvarolnak nekik. Vivien még az okkultizmus iránt is élénken érdeklődik, ezzel meg is foghatom. Ma azonban nem érzem magam elég erősnek, ezért inkább pihenek egy kicsit és kikapcsolom a gondolataimat. Ahogy kezdtem lenyugodni, éreztem, hogy mennyire fáradt vagyok. Olyan erővel sújtott le rám az álmosság, hogy még levetkőzni sem volt erőm. Az ágyra roskadtam és a párnára hajtottam a fejem és a kellemes sötétség ellepett.

Amikor felkeltem, nagyon kipihentnek éreztem magam. Átaludtam az egész délutánt, pedig ez nem jellemző rám. Gondolom az elmúlt napok történései miatt volt erre szükségem. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy már alkonyodik. Az órám 7 órát mutatott, tehát ha ma még szeretnék találkozni Viviennel, akkor kénytelen leszek elindulni a kávézóba. Vettem egy gyors zuhanyt, átöltöztem és el is indultam. Szerencsére nem volt túl messze a lakásomtól, csupán 15 saroknyira. Viszonylag lassan sétálgattam, hogy valamennyire tisztán tudjak gondolkodni. Az utcán sétálva nem is vettem észre az embereket, annyira le volt zsibbadva az agyam. Hamar megtaláltam a kávézót, nagyon divatos hely volt. Kellemes zene szólt, a berendezésben a minimalizmus dominált. A vendégkör valószínűleg Chicago elitje lehetett. A pincérnők mind rendkívül csinosak voltak. A kávézóban remek kávéillat volt, aminek nem tudtam ellenállni. Helyet foglaltam a pultnál, és vártam, hogy valaki felvegye a rendelésemet. Szerencsére pont Vivien volt az. Élőben is igen csinos volt. Bőre fényesen ragyogott, haját lazán copfba fogta. Mosolya ragyogott, fogai tökéletesen fehérek. Kék szemét enyhén füstös sminkkel hangsúlyozta ki. A hangja lágy és dallamos volt, amikor megszólalt:
• Helló! Mit hozhatok? – kérdezte széles mosoly kíséretében.
• Egy hosszú kávét kérnék két cukorral. Köszönöm. – válaszoltam neki szintén mosolyogva.
Elment, hogy elkészítse a kávémat, közben sokszor hátratekintett a válla fölött, tekintetével az enyémet keresete. Egyértelmű volt, hogy tetszem neki. Be kell vallanom, nem volt ellenemre. Rámosolyogtam bíztatásom jeléül, mire egy széles mosoly volt a válasz.
• Tessék, a kávé. Remélem ízleni fog – mondta Vivien szerényen.
• Biztos vagyok benne, remek illata van. – bókoltam a lánynak. Megvárta, amíg belekóstolok. – Tényleg nagyon finom. – Miközben válaszoltam neki, jelentőségteljesen végigmértem, a finom szót pedig kellőképpen megnyomtam, hogy értse, nem csak a kávéra gondoltam. Arcán finom pír jelent meg, egyre biztosabb voltam a sikeremben.
Elég zsúfolt volt a hely, így nem sokat tudnunk beszélni. Néha – néha egymásra pillantottunk, de Vivien nem nagyon ért rá. Amíg vártam, hogy kicsit csillapodjon a forgalom, ittam még egy kávét, ami tényleg remek volt. 9 óra után valamivel kezdett a tömeg szétszéledni. Én még mindig a pultnál ültem, amikor Vivien végre visszatért hozzám.
• Elégedett vagy a kiszolgálással? – kérdezte incselkedve.
• Mindennel nagyon elégedett vagyok – válaszoltam mosolyogva, amiben kicsit belepirult. – Szóval, meddig kell még várnom rád?
A kérdésem meglepte, hiszen egyből a lényegre tértem, de láttam, nem sokat gondolkozik a válaszon.
• Egy óra múlva gyere vissza a kávézó elé.
• Rendben, várni foglak.
Mosolyogtam magamban, hogy milyen jó estém lesz. Tényleg tetszett nekem ez a lány, legalább ma este nem fogok unatkozni.
Lassan telt le az egy óra, addig sétálgattam a környéken, és figyeltem ez embereket. Olyan gondterhelt volt mindegyik arca. Látszott rajtuk, hogy nem boldogok, csak élik az életüket. Persze én mosolyogtam, mert ez annál jobb nekem, és az Alvilágnak is. Érdekes volt kívülállóként figyelni őket. Bárcsak belehallgathatnék a gondolataikba. Még egy kicsit ücsörögtem egy padon, majd visszaindultam a kávézóhoz. Pár perc várakozás után Vivien lépett ki az ajtón. Haja lágy hullámokban omlott a vállára, arca megint tökéletesen sminkelt volt. A kék miniruha, amit viselt nem csak a szemét hangsúlyozta ki, hanem a tökéletes alakját. Hosszú combját még jobban kihangsúlyozta elegáns, magas sarkú cipője. Mosolyogva közeledett felém.
• Szia! Most jutott eszembe, hogy bemutatkozni sem volt időm. Vivien vagyok – nyújtotta a kezét felém magabiztosan.
• Örvendek Vivien. Damien vagyok. – Finoman érintettem meg a kezét, ami nagyon puha volt. – Mit szólnál egy vacsorához?
• Rendben, úgyis éhes vagyok.
Miközben az étteremhez sétáltunk, sokat csacsogott. Megtudtam, hogy egyedül bérel egy lakást, négy éve él itt Chicagoban. Nem nagyon szereti a várost, de a munkáját igen. Sok érdekes és gazdag embert ismerhet meg általa. Odaértünk az étteremhez, ami egy igen kis csendes hely volt. Helyet foglaltunk egy kis asztalnál, majd rendeltünk egy üveg bort.
• Annyit meséltem magamról, de rólad nem tudok semmit. – mondta mosolyogva Vivien.
• Mégis mire lennél kíváncsi?
• Hol születtél? Mit csinálsz itt? Mit szeretnél tenni a jövőben?
• Nos, Madisonban születtem, most 20 éves vagyok. Itt járok egyetemre, itt is lakom, egyedül. Jövőben még nem tudom, mit szeretnék csinálni, egyelőre befejezni az egyetemet – válaszoltam neki a betanult szöveget.
• Mit tanulsz az egyetemen? – kérdezte a lány.
• Történelmet. Mindig is érdekelt a múlt. – Miközben válaszoltam neki finoman megérintettem a kezét. Vivien nem húzta vissza, ami határozottan jót jelent.
Visszajött a pincérlány, és felvette a rendelésünket. Vivien csirkés salátát kért, én pedig Cordon Bleu-t rendeltem. Csendesen megvacsoráztunk, miközben sokszor egymásra pillantottunk. Meg kell hagyni, nagyon szép szeme van. Kértünk még egy palack bort, amit el is fogyasztottunk. A vacsora végeztével elhagytuk az éttermet. Alig léptem ki az ajtón, Vivien a falhoz lökött és szenvedélyesen megcsókolt. Nem ellenkeztem, nagyon kellemes volt. Sokáig ízlelgettük egymás ajkait, közben a lány keze sokszor elkalandozott az övemhez. Már épp kezdtünk volna belemelegedni, amikor mosolyogva elvált a számtól.
• Mit szólnál, ha ezt inkább nálam folytatnánk? – Meg sem várta a válaszom, már húzott is maga után.
• Jó ötlet – mosolyogtam elégedetten.
Nem lakott messze, hamar odaértünk. Alighogy beléptem az ajtón, már csókolóztunk is. A szája most finoman súrolta az enyémet, majd gyorsabb tempót követelve a nyelvünk is beszállt a játékba. A kis előszobából hamar a hálóban találtuk magunkat, az ágyon landoltunk. Lassan megszabadítottam a ruhájától, ami felfedte szinte meztelen testét. Melltartót nem viselt, de a domborulatai így is tökéletesen feszesek voltak. Ő is levette az ingem, majd a nadrágomat. Felül kerültem, és miközben csókolóztunk, a kezemmel finoman elkezdtem masszírozni a mellét. Éreztem, ahogy a domborulat megkeményedik a kezem alatt, és Vivien száját halk nyögés hagyta el. Az ő keze sem tétlenkedett, már a bokszer sem volt rajtam. Férfiasságomat tökéletesen kényeztette, amitől én is halkan felnyögtem. Lassan megszabadítottam a fehérneműjétől, hogy felfedezzem a kezemmel a rejtett kincseit. Miközben lassan simogattam a kezemmel, a csípője gyorsabb tempót követelt. Elégedetten mosolyra húztam a számat, amikor az arcába néztem. Látszott rajta, hogy eléggé feltüzeltem. Simogatva végigsimítottam a vágytól nedvedző szirmokat, hogy az ujjaimmal okozzak neki gyönyört. Nem kellett sok idő, hogy Vivien testét ritmusosan apró rángások árasszák el. Megérintettem a kis dudorodó gombocskát az ölében, amitől hangos nyögés hagyta el az ajkait. Tovább mozgattam a kezem, amitől az orgazmusa csak fokozódott, majd a teste egyenes ívben megfeszült, de én még mindig kényeztettem. Kipirult és hálás szemekkel nézett rám, majd finoman eltolta a kezem és a hátamra fordított. Az én férfiasságom már készen állt a behatolásra, de Vivien, még húzta az időt. Keze ügyesen dolgozott rajtam. Lassan abbahagyta, majd elhelyezkedett az ölemben. Fantasztikus volt érezni őt. Ahogyan ritmusosan mozgott rajtam, az arcán már mutatkoztak az extázis jelei. Ahogy közeledett az orgazmusa, úgy a mozgása is egyre gyorsabb lett. Én is elég közel álltam a végkiteljesedéshez, de előbb Vivien ért oda. Miközben a teste a gyönyörtől remegett, elégedett voltam a látvánnyal. Lenézett rám, és látta, hogy én még nem végeztem, ezért újra mozogni kezdett, amitől én is elértem a csúcspontot. Hangos nyögés hagyta el a számat, majd Vivien fáradtan dőlt rám. Lassan ziháltunk mind a ketten. A mellkasomon pihent egy darabig, amikor megszólalt:
• Fantasztikus vagy – mondta elégedetten, miközben halvány csókot lehelt a számra.
• Te is, nagyon. - Megerősítésként viszonoztam a csókot.
• Régen volt ilyen őrjítő élményben részem. Mintha nem is evilági lett volna.
• Hát, ez nem is volt evilági – mosolyogtam rejtélyesen, amire Vivien is felkapta a fejét.
• Ezt hogy érted?
• Látom, érdeklődsz az okkultizmus iránt – mutattam körbe a szobában, ahogy különféle ezzel foglalkozó kiadványok voltak, valamint képek, rengeteg gyertya.
• Igen, érdekes téma. Hiszek a halál utáni életben – felelte büszkén Vivien.
• És hiszel a démonokban és az angyalokban?
• Persze, hogy hiszek. De rossz, hogy nem tudhatom, mi vár rám, ha vége az életnek. – mondta Vivien bánatosan.
• Mit szólnál ahhoz, ha én tudnám a választ. Illetve ha tudnék neked választási lehetőséget adni? – miközben mondtam, a lány szája tátva maradt a csodálkozástól. Én csak halványan mosolyogtam, hogy milyen kiszámítható emberi reakció ez.
• Mégis mire gondolsz? – kérdezte felvont szemöldökkel.
• Arra, hogy én nem vagyok teljesen evilági. Örülnék, ha te is velem jönnél majd, ha itt az idő. – mosolyogtam még mindig rejtélyesen.
• De hogy lehetnék veled?
• Csak akkor kapsz választ a kérdésedre, ha megtartod a titkom.
• Természetesen, nem mondom el senkinek. – fogadkozott a lány, és láttam, hogy komolyan gondolja.
• Az én hazám az Alvilág. – Ahogy ezt kimondtam, döbbent tekintettel találtam szembe magam, de nem ijedt meg, így folytattam. – Azért jöttem, hogy lelkeket szerezzek.
• És, az én lelkem is kell neked? És miért pont a lelkem? – tette fel az ésszerű kérdést.
• Azért mert te egy energikus fiatal vagy, és ez nagy előny. A lelkeddel meg amúgy sem törődsz, csak most jutott eszedbe az az egész. Nem tudhatjuk, hogy miért van az embernek lelke, de tudom, hogy ti nem sokat foglalkoztok vele. Élitek az életeteket, de soha nem gondolkoztok el rajta, hogy van lelketek.
• Jó, értem. Most azonnal meghalok, hogyha neked adom? – kérdezett szemlesütve.
• Nem, dehogyis. Élsz addig, amíg meg van írva, de a lelked ebben az állapotában száll tovább.
• Az jó. Ebben az esetben neked adom. Mit kell tennem? – Láttam rajta, hogy egyre lelkesebb.
• Egyszerű az egész. Csak ígéretet teszel, majd kezet fogunk – válaszoltam mosolyogva.
• Rendben. Ígérem, hogy a lelkem a tiéd lesz a halálom után. – Határozottan kinyújtotta a kezét, amit én megfogtam. Érintésem kicsit perzselte, de meg sem lepődött.
Miután nekem ígérte a lelkét, egy ideig gondolkozott, de én nem zavartam meg ebben. Kérdezett pár dolgot az Alvilágról, de természetesen nem mondhattam el mindent. Miután kielégítettem a kíváncsiságát, újra elkezdett csókolgatni, amit én viszonoztam. Újra kiélveztük egymás testét, majd pihentünk egy kicsit. Mielőtt elindultam volna haza, megadta a számát, majd hosszú csókkal búcsúzott. Nem tudom, hogy fogom – e még keresni. Őt volt a legkönnyebb becserkészni. Hihetetlen naiv lány, de isteni szerető.

Mielőtt felmentem volna a lakásomba, gyorsan betértem egy büfébe, hogy egyek valamit, és igyak egy kávét. Amikor beléptem, nagyon finom illat volt. Kértem egy almás pitét és egy kávét, majd elindultam helyet keresni. Hihetetlen, de Ő épp az egyiknél ült. Most is gyönyörű volt, mint mindig. Tegnap, mikor Viviennel voltam, nem sokat gondoltam rá. Gondoltam, próba szerencse, megszólítom.
• Szia! – mosolyogtam rá szélesen, mire felnézett rám. Milyen szépek a szemei. – Szabad ez a hely?
• Persze, ülj csak le. – Mosolya fantasztikus volt, a hangja pedig lágy és szelíd.
• Köszi. – leültem, majd ránéztem. Az arca már – már angyali szépségű volt. Felé nyújtottam a kezem. – A nevem Damien.
• Destiny. – fogadta el a felé nyújtott jobbomat, ami nagyon jó érzés volt. Valami hang mélyen legbelül ordított, hogy álljak fel és fussak, mert ha nem teszem, ez a lány lesz a végzetem.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát ezt nem hagyhattam ki! Már negyedszer olvastam el és még mindíg tetszik!
Megtisztelnek kedves szavaid.
Paráztam, hátha megharagszol a gorillás rész miatt, de ezt nem hagyhattam ki...
Bocsi:)
Várom a kövit.
Puszi: Join

Hencsa írta...

Szia!
Nahyon jó ez a rész is!
Végre hogy találkoztak:Dés a titokzatos lánynak is kiderült a neve!=P
Várom a frisst!:)

Carrie írta...

Kedveseim!
Nagyon szépen köszönöm a véleményeket!
Join: dehogy haragudtam meg, sokat nevettem a gorillás részen, nagyon aranyos volt :)
Hencsa: igen, végre kiderült. Nagyon sokat gondolkoztam a nevén, de megvan az igazi!
Sok puszi nektek :)

Dorothea írta...

Szia!

Bocsi, hogy eddig nem írtam komit, csak gondoltam megvárok pár fejezetet, hogy egységes legyen a véleményem. :D
Mondjuk még mindig ugyanaz a véleményem, ami az első fejezetnél volt. Számomra nagyon érdekfeszítő:D Wáá nagyon tetszik:D:D

Carrie írta...

Le Dia's Bronntanas!
Semmi gond, a kommentírás nem kényszer. Örülök, hogy írtál, és nem változott a véleményed.
Sok puszi