2010. június 30., szerda

11. fejezet - Alarick


Dühödten fordultam hátra, számat halk morgás hagyta el, amikor a sötétben felhangzott egy gúnyos kacaj. A hang egyre közelebb ért, már láttam a világító vörös szempárt.
• Ugye nem gondoltad, hogy ezzel a kis akcióddal megijesztesz?
• Alarick, mit keresel te itt? – Kétségbeesés járt át a jelenléte miatt.
• Mégis hogy gondolod, hogy így beszélsz egy démonnal? – Hirtelen mellettem termett, majd kezét a torkomra téve megemelt. – Te egy féreg vagy hozzám képest, egy mozdulattal megölhetnélek.
Megvetően végignézett rajtam, majd a földre hajított. Bevertem a fejem, ami miatt el is szédültem egy pillanatra.
• Add a kezed, tanonc, vigyél a koszfészkedbe.
Nem volt más választásom, így el teleportáltunk a lakásomba.


A megérkezés közel sem volt olyan kellemes, mint Cole-lal, hiszen Alarick egy tuskó. Vigyorogva nézett rám, ahogy nagy nehezen felálltam. Az orrát húzogatva szagolt bele a lakás levegőjébe, majd fintorgott.
• Milyen büdös van itt. Mindenhol emberi szagosító van. Undorító.
• Miért vagy itt, Alarick? – a kérdésem lehajtott fejjel tettem fel.
• Hmm, így már jobb – arcán csak megvetés volt. Tekintetét gyorsan körbehordozta a helyiségben, majd elterpeszkedett a fotelban. – Jöttem megnézni, hogy hogyan állsz a feladatoddal. Remélem tisztában vagy vele, hogy az idő gyorsan telik …
• Igen, tudom. Már csak három hetem van, de …
• Engem nem érdekelnek a kifogások, Balthazar. A felmutatott eredmény az, ami izgat, és nos, ezen a téren nem sokat láttam.
A bennem tomboló dühtől már robbanni tudtam volna, de muszáj volt rendezni a vonásaimat, nem láthatja rajtam, hogy mennyire szenvedek.
• Megkérdezhetem, miért nem Cole jött?
• Nem hiszem, hogy sok közöd lenne hozzá, de az Alfák engem küldtek helyette, és kész. Neked legyen ennyi elég. Az az ostoba démon kissé elfogult lett. Tehát az „apukád” – itt kezével idézőjeleket formált – helyett meg kell szoknod engem. Úgymond társak leszünk a következő néhány hétben, és ha szerencséd lesz, akkor démon leszel. Ha nem, … - arcáról az önelégült vigyort le sem lehetett törölni. Féltem, hogy rákérdez, miért voltam Rogernél, de szerencsére nem tette.
• Van más üzenete is a mélyen tisztelt Alfáknak számomra, Alarick?
• Nincs, csak ennyi lenne. Most pedig, elmegyek szórakozni egy kicsit. Ilyen külsővel hamar találok magamnak pár csitrit. – A tükör előtt állva szőke haját igazgatta, teljesen elmerült önmagában. – Ne feledd, az óra ketyeg … - A démon hangosan felkacagott, majd pedig eltűnt.


Számat kétségbeesett, és fájdalmas üvöltés hagyta el. Tehetetlenül rogytam le a földre, a könnyeim akadálytalanul folytak végig az arcomon. Soha nem sírtam még, meglepő volt érezni a sós, és meleg folyadékot az arcomon. Most végképp nem tudtam, hogy mit fogok tenni. Alarick a legkegyetlenebb démon az Alvilágban, nem csoda, hogy őt küldték az Alfák. Most már nem csak Destiny miatt aggódhatok, de ha kiszagolja, hogy itt van David is, akkor nem fog neki kegyelmezni. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy meg kell védenem a férfit.
Egész este a gondolataimba merülve ültem a nappali padlóján, egyedül a bevilágító Nap sugarai zavartak meg, melyek segítettek kicsit magamhoz térni. A fejem zúgott, a fáradtság át járta minden porcikám, azonban még sem tudtam aludni. A plafont tanulmányoztam, a repedéseket, a rossz festékfoltokat. Akármelyik formát néztem, mindegyik, mintha Destiny arcát formázta. Most még inkább szerettem volna vele lenni, szükségem lett volna rá.
Töprengésemből a telefonos hangos csengése riasztott fel, ijedtemben még az ágyról is leestem. Mázsásnak tűnő lábaimmal vonszoltam el magam a készülékig, majd színtelen hangon beleszóltam.
• Tessék?
• Damien, - Destiny zokogott a vonal túlsó végén, amitől az agyam egyből kitisztult – gyere át, kérlek.
• Kicsim, mi történt?
• Ne telefonon. Siess, szükségem van rád.
• Igyekszem, amennyire tudok. – Amint ezt kimondtam, már le is tette.
Nagyon megijesztett a hangja, a fejemben már rémképek tömkelege jelent meg. A legszörnyűbb ezek közül az volt, hogy Alarick megtalálta őt. Már maga a gondolat is halálra rémített, hát még ha megtörtént …


Csak egy tiszta pólót húztam magamra, a lakásom ajtaját nem is zártam kulcsra, csak becsaptam. Lélekszakadva rohantam végig azon a pár utcán, ami elválasztott minket. Szerencsétlenségemre mindenhol emberek voltak, azt hittem soha nem verekszem át magam a tömegen. A lakása előtt lihegve álltam meg, a kaputelefont alig volt erőm megnyomni. Destiny bele sem szólt, egyből nyitotta az ajtót.
Nem is kopogtam, már ott várt az ajtóban. Amint meglátott, egyből az ölelésembe bújt, majd halkan zokogott. Finoman ölbe vettem, majd magamhoz vontam a kanapén. Sokáig ott ültünk csendben, azt vártam, hogy a kedvesem megnyugodjon.
A percek teltek, és Destiny könnyei is lassan elapadtak. A sírástól vörössé vált szemeit rám emelte, majd halvány mosoly bujkált az arcán. Kicsiny kezével végig simított az arcomon, majd ajkait az enyémre nyomta, majd kétségbeesetten csókolni kezdett. Annyira vágytam rá, hogy az én csókom követelőző lett. Olyan volt, mintha ez lenne az utolsó.


Mikor kissé lenyugodtunk, kedvesem nagyot sóhajtott, majd arrébb húzódott tőlem.
• Édesem, - félve szóltam hozzá – mi a baj?
• Én – hangja, akár egy halk suttogás – összevesztem apuval. Ő azt akarta, hogy szakítsam meg veled a kapcsolatot, de én képtelen vagyok rá. Ott hagytam, és azt mondtam neki, hogy vagy elfogad veled együtt, vagy örökre elveszít.
A szívem összefacsarodott a fájdalomtól. Nem akartam, hogy miattam vesszen össze a családjával, hiszen ki lesz mellette, amikor majd én nem leszek?
• Destiny – letérdeltem elé, majd kezeim közé fogtam apró kezeit. – Ne csináld ezt, kérlek. Ők mégis csak a családod. Szeretnek téged, ezért ilyen édesapád. Fontos vagy neki, és úgy érzi, hogy elveszít. Neki mindig a kislánya leszel, nem pedig az a csodálatos, felnőtt nő, aki most vagy, és akivé lettél.
• De ha ennyire fontos vagyok neki, akkor miért nem képes téged is elfogadni?
• Azért, Szívem, mert én vagyok az, aki úgymond „elrabol” tőle.
Végre megjelent az arcán egy halvány mosoly, amitől nekem is jobb kedvem lett.
• Túlreagáltam, igaz? – kérdezte félve Destiny.
• Csak egy kicsit, de ez normális.
• Olyan fáradtnak nézel ki – kezeivel finoman végigsimított a szemem alatt húzódó sötét karikákon. – Jól vagy?
• Nem aludtam egész éjszaka. Vártam, hogy jelentkezz.
• Én is álmos vagyok. Van kedved aludni? – Igyekezett egy hatalmas ásítást elnyomni, amitől nekem is ásítani kellett.
• Jó ötlet.


Felálltunk, majd gyorsan bebújtunk Destiny hatalmas ágyába. Szorosan hozzám bújt, majd a mellkasomra tette a fejét. Annyira leterített a fáradtság, hogy egyből elaludtam. Szerencsémre az éjszaka álmatlanul telt, így kipihenten ébredtem arra, hogy kedvesem a nyakamat puszilgatja.
• Szia – köszöntött a tündérem, arcán hatalmas mosollyal.
• Szia – közel hajoltam hozzá, és mélyen beszippantottam az illatát.
Kipirult arccal rám nézett, majd pedig finoman ízlelgettük egymás ajkát. Nem akartam őt egyből leteperni, bár éreztem az egyre inkább növekvő vágyamat az ágyékomban. Destiny is hasonlóképp érezhetett, mert kezemet a melleire vonta, jelezve, hogy mire vágyik. Elhelyezkedett az ölemben, majd a pólómat szerette volna letépni rólam. Mikor nem bírt vele, kérlelőn rám nézett. Amíg én megszabadítottam magam a zavaró ruhadaraboktól, addig ő is levette magáról a kis szoknyáját és a fehérneműjét. Elég volt egyetlen pillantás a vágytól kipirult arcára, és már nem volt megállás. Kétségbeesetten szerettem őt, a vágy vörös leple mindkettőnket beborított. Mozdulataink erőteljesek és követelőzők voltak, a gyönyör kapuját egyszerre léptük át.
Fáradtan terültünk el az ágyon, szótlanul, csak egymás légzését hallgatva. A gondolataim megállás nélkül zakatoltak. Kell, hogy legyen valami megoldás arra, hogy őt megóvjam valahogy. Tudom, hogy képtelen vagyok Roger lelkét elvinni magammal, tudva, hogy mire ítélem őt. Alarick jelentette most a legnagyobb problémát, mert ő közel sem volt olyan toleráns, mint Cole. Ő igazi úriember volt, de a mostani „felvigyázóm” természetéből eredően kegyetlen. Épp ezért meg kell óvnom a Destinyvel való kapcsolatom, mert képes lenne felhasználni őt a céljai érdekében.

Próbáltam valami kézzelfogható tervet kitalálni, de nem jutottam semmire. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy arra lettem figyelmes, hogy Destiny egyenletesen lélegzik. Ránéztem a nyugodt, angyali arcra és bennem még inkább fellángolt a védelmező ösztön. Nem tehetem ki őt az én világomnak. A legjobb lenne, ha elhagynám már most. Mindkettőnknek nagyon fájna ez a dolog, de tudom, hogy túltenné magát rajta. Nekem pedig már csak pár hetet kellene kibírnom, és elmúlna minden, én is.


Emberi szükségleteim a konyhába szólítottak, a torkom szinte már porzott. A hűtőben találtam narancslevet, amit lassan kortyolgattam, miközben végignéztem a lakáson. Annyira Destinys volt az egész, minden apróságban észrevettem a kézjegyét. A berendezés annyira bohókás volt, de mégis minden darab tökéletesen illeszkedett a többihez. Még csak hajnalodott, ezért kimentem a hatalmas erkélyre. Mélyeket szippantottam a friss levegőből. Szerettem ezt a napszakot, mert ilyenkor még nem volt annyira bűzös a város. Ahogy néztem az ébredező várost, az orromba egyre inkább bekúszott egy jellegzetes égett szag. Már csak ez hiányzott.
• Balthazar, ugye már hiányoltál? – kérdezte Alarick gúnyosan vigyorogva.
• Remélem jól töltötted az időt.
• Hát, tudnék mit mesélni, de nem teszem. Hihetetlenek ezek a porhüvelyek. Mire nem képesek egy férfi kedvéért.
• Örülök, hogy jól szórakoztál.
• Nem azért vagyok itt, hogy ezekről beszélgessünk. Valamiért nem éreztelek téged, csak most, amikor kijöttél az erkélyre. Azon tűnődtem, hogy ez mitől lehetet …
• Nem tudom, Alarick. Hogy a te szavaiddal éljek, én is „csak” szórakoztam.
• Hmm, remélem nem zavartalak meg semmiben. – Közel hajolt hozzám, és el kezdett szaglászni. – Igen finom női illatod van. Lehet, nekem is ki kellene próbálnom ezt a kislányt.
Tudtam, hogy az a célja, hogy feldühítsen, nagy erőmbe telt a nyugalom álarcát magamra erőltetni.
• Sajnálom, Alarick, de nem vagy a lány esete.
• Naiv vagy, Balthazar. Most hazatérek, de ne feledd. Figyellek.
Ahogy ezt kimondta, szerencsére már el is tűnt. Megkönnyebbült sóhaj tört fel a mellkasomból. Alarick problémát jelent, de valami még jobban izgatott, mégpedig az, amit mondott: nem érzett addig, amíg Destinyvel voltam. Arcomra a démon megérkezése óta most először ült ki egy kis reménykedő mosoly.

4 megjegyzés:

Crystal írta...

Szia!

Első! :D
Fantasztikus lett! Wáááh, és itt a kép is! :D Annyira nagyon szuper lett! Ki nem tudom fejezni szavakban! Már kicsit fáradt is vagyok, de még jól bírom és köszi, hogy hoztad! Juj, nagyon köszönöm! Annyira örülök! :D Szóval nagyon jó lett, imádtam! Alaricktól kiráz a hideg... :D Szóval imádom. xP De annyi, kész, kinyírom, ha nem hagyja békén őket! :P :D Nagyon megijedtem én is, amikor Destiny fölhívta és hirtelen nem tudta mire gondoljak. Furcsa, hogy nem érezte, amíg bent volt Destinyvel... Hmm, talán egész más lesz a történet, mint eleinte sejtettem. :) Vannak apró tippeim a folytatással kapcsolatban. :) Biztos az is remekül emgoldod. Először fogalmam sem volt hogy oldod meg happy enddel a történetet, de nagyon kíváncsi vagyok. Na és tessék, megint egy hosszú komi! :D Szóval érdekes... Jaj, ne kínozz, folytasd!!! :)

Puszi: Crystal (nem olvasód: RAJONGÓD :D)

Hugi írta...

Szia!
Mint mindig, ez is nagyon jó lett :)
A telefonos résznél én is kicsit megijedtem, hogy TE Úr Isten! Most mi van?, de szerencsére semmi komolyabb nem volt :)
Remélem nem szándékozod Alarick-et rászabadítani szegény Destinyre...
Nagyon várom a folytatást, kíváncsi vagyok, hogy hogyan oldod meg ezt az egészet... :P
Egy szó, mint száz, FOLYTATÁST!!! :D
Puszik

Dorothea írta...

Szia!

Egy ilyen információt a végére? Csak úgy? Ez az idegtépés teteje. xD
A telefonnál azt hittem, hogy legújabb démonunk egyből kiszúrt valamit, de Hál' Istennek nem ez történt.
nagyon tetszett, főleg a vége... Ez a kis reménykeltő információ egyszerűen belopta magát a szívembe. xD
De most komolyan. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi lesz velük. Azért, mert azt már tudjuk, hogy Hugi előszeretettel nyírja ki a főszereplőket, a szerelmeseket. Remélem, hogy te pont az ellenkezőjét csinálod. xD
Siess a folytatással!!! =) :D

Carrie írta...

Kedveseim!
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, Ti melengetitek a szívem, és a fantáziám általatok kap szárnyra.

Crystal!
Alarick egy nagyon érdekes karakter, bevallom, nekem sem a szívem csücske, de kell egy ilyen is. Destiny nagyon különleges lány, de erről majd később :) Köszönöm a komit, mindig öröm téged olvasni :) Puszikállak sokszor

Hugi!
Sajnos Alarick lépéseit nem tudom kiszámolni, ő az énem nagyon kis részének sötét oldala, és elég önálló :D Puszik

Dia's!
Nem akarom annyira az idegeidet tépni, csak egy pindurit :) *gonosz kacaj* A remény mindig kell, bármilyen apró is. Hugi meg rokon, és hát a vér nem válik vízzé :):) *még gonoszabb kacaj* Nem áll szándékomban senkit sem kinyírni, de ki tudja, mikor szabadul el a gonosz énem :D

Join!
Ahogy chat-ben is írtam, Alaricket én sem szeretem, de kell a negatív emberke is. Örülök, hogy tetszett a rész. Puszillak