2010. január 23., szombat

1. fejezet - Csak a szokásos?

Újabb nap, újabb küldetések. Mindig fájó szívvel hagytam el az otthonomat, mert a kinti világ számomra túl finom volt. Illatok terjengtek mindenhol, sehol a megszokott bűz, kénszag és a sikolyok. Azonban szerettem a munkámat, ezért örömmel küzdöttem meg a fenti világgal.
Az utam mindig a felettesemhez vezetett, Colehoz. Őt tiszteltem a legjobban, fiatal korom óta csüngtem a szavain. Nagyon öreg volt, régóta teljesítette feladatát az Alvilágban. Számomra Ő volt a tökéletesség, minden porcikájából gonoszságot sugárzott.
Benyitottam a hatalmas tölgyfaajtókon és beléptem Cole szobájába. A vörösben úszó sziklák jelentették számomra a legszebb dekorációt, mindenhol mámorító kénszagot éreztem. Halvány mosolyra húztam a számat és elindultam mesterem felé.
• Oh, ifjú Balthazarom. Már vártalak téged, fiam.
• Köszönöm Mesterem. – mély meghajlással tisztelegtem Cole előtt. Az általam csodált démon méltóságteljesen foglalt helyet székében. Fehér arcán az évszázadok tapasztalatai, vörös szemében pedig a gonoszság tüze égett, sötét haja fényesen csillogott.
• Fiam – szólt mesterem. – Ma különleges megbízatást kapsz. Már alig vártam, hogy elmondhassam neked. Az Alfák úgy döntöttek, hogy megnyitják előtted az utat a démonná válás felé.
Hihetetlen öröm öntötte el mellkasomat. Ha elsorvadt szívem doboghatna, most őrült ritmust járna. Mesterem büszkén tekintett rám, majd folytatta.
• Az utóbbi tíz évben Te gyűjtötted a legtöbb lelket az Alvilág számára. Ez felkeltette a nagybecsű Alfák figyelmét. Az új megbízatásaid nehezebbek lesznek, hiszen most a halandók bizalmába kell férkőznöd, és rá kell venned őket, hogy adják lelküket. Ők nem a halál mezsgyéjén táncolnak, hanem életteljes emberek, akik nem is sejtik, hogy megérinti őket a halál keze.
Kissé értetlenül néztem Colera, hiszen ezeket démonok végezték, nem holmi tanoncok. Tudtam, ha jól teljesítek,én is közéjük fogok tartozni.
• Mesterem, örömmel veszem a kihívást, hiszen az az életcélom, hogy olyanná váljak, mint Te.
• Tudom Balthazar, tudom. Megkapod az első feladatod. Időd nagy részét Chicagoban fogod tölteni, ott kell dolgoznod. Ma öngyilkosságra készül egy labilis lélek, de még nem teljesen biztos a dolgában. Tudom milyen remek meggyőzőerővel rendelkezel, ezért a te feladatod lesz meggyőzni King urat, hogy tegye meg ezt a lépést és tartson veled. Egy óra múlva indulhatsz. Lesz egy lakásod, és minden egyéb, ami a tökéletes emberi élet látszatához kell.
• Igenis, Mesterem, nem fogok csalódást okozni.
• Tudom fiam. Menj és szedd össze a dolgaidat.
Ahogy becsukódott mögöttem a tölgyfaajtó, szinte ugrálni tudtam volna örömömben. Öröm… milyen furcsa szó. Engem a szenvedés éltetett, a vágy, hogy fájdalmat okozzak.
Lassan elértem a lakhelyemet, a pici szobámat. Csak egy ágy, fürdő és gardrób, másra nem volt szükségem. Belenéztem a tükörbe, ahol emberi arcom bámult vissza rám. Megnyerő külsőm volt, mint bárki másnak itt az Alvilágban. Így könnyebben tudtam a halandók bizalmába férkőzni. A hajam sötétbarna, arcom bizalomkeltő, szemem sötétbarna színében gonoszság bujkált, de nagyon vártam, hogy nekem is vörös színben pompázzon, akárcsak Colenak. Termetem magas és izmos. Elégedettnek kellett volna lennem, de ezek engem nem érdekeltek. Semmibe vettem az emberek kinézetét, számomra ők csak porhüvelyek voltak, múlandóak akár a nappalok és az éjszakák.
Összepakoltam kevés holmimat, elindultam kifelé az ajtón. Egy küldönc hozta a papírokat, minden fontos információt az ideiglenes lakhelyemről, valamint az esetről. Vettem még egy mély levegőt, hogy minél jobban beszívhassam az Alvilág illatát.
A lakhely pontos címének ismeretében teleportáltam az ideiglenes lakásba. Szegényes elrendezés, pont ahogy szeretem, de akkor is ez nem az otthonom. Elővettem az aktát és olvasgatni kezdtem.
Megtudtam, hogy Barry King a tőzsdén dolgozott, de válság miatt kirúgták. 44 éves, felesége elhagyta, gyermekei nincsenek. Teljesen reményvesztett, tökéletes célpont. Azért kicsit nehezebb feladatra számítottam, nem baj, kezdetnek megteszi ez is.
10 percem volt, hogy odaérjek a hatodik utcába, ahol Barry az öngyilkosságot akarta végrehajtani. Egy 20 emeletes épület tetején állt, bizonytalanul letekintgetett. Ismertem ez a mozdulatsort, így csak nevettem rajta. Imádtam a bennem lakozó gonoszságot. Felértem hozzá és elégedetten nyugtáztam, hogy igen csak zavarodott. Tökéletes célpont.
Személyiségünk védelme érdekében a küldetések közben a külvilág számára láthatatlanok vagyunk, csak a gyötrődő lélek láthatott engem.
Odaléptem Barry mellé, akinek arca teljes zavartságot tükrözött. Tudtam, hogy most jönnek a szokásos kérdések.
• Ki vagy te? Hogy kerülsz ide? Figyelmeztetlek, úgysem tudsz megállítani. – Hadarta a férfi.
Jaj, de kiszámíthatóak az emberek. Csak gonosz mosolyra húztam a számat.
• Damien vagyok. Fogalmazzunk úgy, hogy segíteni jöttem – értetlenül tekintett rám. Gondolom nem erre a válaszra számított. Nem használhatom Alvilági nevemet, így a Damient választottam. – Hidd el eszem ágában sincs megállítani téged.
• Akkor minek jöttél ide? – tette fel Barry az ésszerűnek tűnő kérdést.
• Már mondtam, segíteni neked. Tudom, min mész keresztül. A hullámok összecsaptak a fejed fölött. Feleséged fiatal férfit választott helyetted, a munkában nincs sikered. – duruzsoltam neki megértő hangon. Arckifejezése szomorú lett, tehát lassan közeledek a célom felé.
• Honnan tudod mindezt? – kérdezte lemondóan.
• Tudod, az emberek pletykásak. A mások szenvedése élteti őket. – ahogy engem is, de ezt csak gondolatban tette hozzá. – Nézz csak le egy kicsit. Máris összegyűltek az épület alatt. Szenzációéhesek, megy a találgatás, hogy megteszed – e Barry. Nem érdekli őket, hogy ki vagy, miért állsz itt. Csak a sztorid kell nekik, hogy legyen miről beszélniük. Minden csoda három napig tart Barry.
• De mi vár rám az ugrás után? Ott is ilyen jelentéktelen senki leszek, mint itt?
Tudtam, hogy eljött az én időm. Megszerzem a lelkét, így közelebb kerülök a démonsághoz.
• Barry, én ismerem a módját, hogy ne legyél többet jelentéktelen. A jelenlévő emberek csak apró pontok. Te itt, 20 emelet magasan föléjük emelkedsz. Miért ne lehetne ez odaát is így? – a mondandómhoz még meggyőzően vigyorogtam is. Láttam, hogy a férfi gondolkodóba esett, mérlegeli a szavaimat. Vártam, hadd döntsön nyugodtan. Rám emelte határozott tekintetét, mikor elhatározta magát.
• Mit tudsz ajánlani nekem?
• Az igazi életet. Fontos része lehetsz egy társadalomnak, számítani fog az életed. – halványan elvigyorodtam arra gondolva, mi vár rá. Az ő lelke is az Alfákat fogja szolgálni, a fogaskerék része lesz, az Alvilág tökéletes működésének része. – Nem kérek tőled mást, mint dobd el felesleges porhüvelyedet és add nekem a lelked. Nem kell mást tenned, mint csak kezet fogunk. Ezzel megpecsételődik a szerződés. Csak leugrasz, és utána visszatér a lelked hozzám, és utat nyitok neked.
Barry gondolkozott, majd lassan, határozottan bólintott és kezet fogott velem. Győzelem! Kilépett az épület széléhez és ugrott. Pár perc volt az egész. Sikolyok, amelyek kitörtek, a legszebb dallamok voltak számomra. Barry lelke visszaszállt hozzám, majd a portálon átkelt az Alvilágba.
Elégedetten hagytam el az épületet, a saroknál megálltam és néztem az embereket. Döbbent, undorodó arcuk, igazi csemege volt. Halvány mosolyra húztam a számat, és elégedetten elindultam vissza a lakásomba. Mivel már végeztem a küldetéssel, újra látható alakban voltam. Ahogy befordultam a sarkon, nekiütköztem egy halandónak. Valószínűleg látta, hogy mosolygom a történteken. Ezzel nem igazán szoktam törődni, azonban most a leggyönyörűbb, de a legvádolóbb zöld szemekbe tekintettem. A tekintete szinte égette az enyémet. A lány továbbment és én döbbenten néztem távolodó alakját…

Előszó

Hosszú életem volt, hosszú és értelmetlen. Semmibe vettem ezeket a lényeket egészen addig, amíg Őt meg nem ismertem. Ő az, aki értelmet adott a létezésemnek. A tűz, ahogy nyaldosta a testemet még soha nem volt ilyen lágy. A tudat megnyugtatott, hogy Ő, akiért elsorvadt szívem dobog, életben van.