2010. május 13., csütörtök

8. fejezet - Otthon

Kedveseim!
Bocsánat a késésért. Remélem tetszik az új fejezet. Ha elolvastad, légyszi írj egy kommentet! Nagyon szeretnék 4-et kapni :) Előre is köszönöm!


A lakás illata megnyugtatta a szívem, hiányzott az otthon illata, de mélyen legbelül féltem egy kicsit. Cole az egyik fotelben ült, szeme szinte szikrákat szórt. Lehajtott fejjel léptem be a helyiségbe.
• Mesterem – mélyen meghajoltam előtte. – Minek köszönhetem a látogatásod?
• Balthazar – aprót biccentve köszönt. – Ülj le, beszélnünk kell.
Helyet foglaltam a másik fotelben, majd félve emeltem tekintetem a démonra. Arca már nem volt olyan kemény, mint amikor bejöttem. Talán nem lesz annyira kínos a beszélgetés.
• Jó ideje nem hallottunk felőled semmit. Az Alfák már nyugtalanok, hogy nem tudod végrehajtani a megbízatást…
• Mesterem – belevágtam a szavába, mire szeme dühösen villant. – Ez a feladat nem olyan, mint a többi. Ahogy Te is mondtad, alapos vagyok, nem kapkodhatom el.
• Ne mentegesd magad. Azért jöttem, mert ma úgymond kimenőt kapsz. Az Alfák szeretnének látni téged. Kiragadlak a chicagói mocsokból egy kis időre – Cole bágyadtan mosolygott. Tudtam, hogy valamit nem mond el.
• Cole, valami baj van? – kérdeztem aggódva, hiszen a látogatásnak nyomós oka kell, hogy legyen. Magamfajta még soha nem látta az Alfákat.
• Majd mindent megtudsz, Balthazar. Többet nem mondhatok – gyorsan felállt és nyújtotta a kezét. – Nos, indulhatunk?
• Természetesen.
A lakásból el teleportáltuk magunkat, mivel régen csináltam eléggé megviselt. Amikor az Alvilág kapujához érkeztünk, a gyomrom kissé felkavarodott. A démon rányomta a kezét az ajtónál lévő kőre, mire az vörösen felizzott, majd egy kis vágást ejtve a vére segítségével kinyitotta az ajtót. Csak a démonok és az Alfák tudtak ezen az átjárón szabadon közlekedni, a hozzám hasonlóknak segítségre volt szüksége. Még soha nem jártam itt, egy magamfajta be sem teheti ide a lábát. Elképzelni sem tudtam, hogy az Alfák miért akarnak látni.
Belépve a szám is tátva maradt a látványtól. A teremben mindenhol vörösen izzó kövek voltak, különleges atmoszférát adva a helynek. A kénszag tökéletes egyvelege kavargott, mélyeket szippantottam, hiszen már annyira hiányoltam ezt az illatot. Tekintetem a terem közepén álló három székre siklott. A fekete trónszékekben ültek az Alvilág igazi urai, az Alfák. Köpenyük is sötét, akár az éjszaka, arcukat soha nem látta senki, érezni lehetett a felőlük áradó erőt és gonoszságot. Olyan volt ez számomra, mintha valami energialöketet kaptam volna. Nem éreztem fáradtságot, éhséget, hiányt semmi iránt, csak a mérhetetlen erőt.
Térdre ereszkedtünk előttük, fejünket is lehajtottuk tiszteletünk jeléül. Az egyik Alfa felállt, és odalebegett elénk.
• A híres Balthazar – hangja rekedtes volt, nekem mégis a vér megfagyott tőle az ereimben. Tudtam, hogy egy gondolatával elpusztíthatna engem is. – Cole már nagyon sokat mesélt rólad.
• Megtiszteltetés, hogy találkozhatunk, Uram! – hangom remegett az izgalomtól.
• Kivételes kegyben részesültél – a jobb szélen lévő Alfa is felállt. – A magadfajták még csak a közelébe sem járhatnak ennek a helynek. – Hangjából éreztem a szánalmat és a lenézést, de nem nagyon érdekelt.
• Uraim – szólalt meg Cole tisztelettudóan. – Megtudhatnánk, hogy mi ennek a különleges alkalomnak az oka?
• Természetesen – szólaltak meg egyszerre. Helyet foglaltak, majd intettek, hogy felállhatunk. – Sajnos gondok vannak az égiekkel. Számunk az Alvilágban szépen szaporodik, hála a sok gyarló léleknek. Ma már nem olyan istenfélőek az emberek, mint régen. A kis pihések száma erősen megfogyatkozott, ezért drasztikus lépésekre szánták rá magukat. Nevezhetnénk nevetségek seregtoborzásnak is. – A feszültség izzott a levegőben, az Alfák is idegesek voltak.
Hangos sikolyok töltötték be a termet, az egyik őr lángra kapott, ijedten kaptuk hátra a fejünket. Hamar elporladt, már csak a hamu maradt.
• Elnézést – szólalt meg a jobb oldalt lévő Alfa. – Kicsit elragadtattam magam. Ettől a témától mindig ideges leszek. Takarítsátok el és szerezzetek egy másikat – fejével a megmaradt őrök felé intett.
• Szóval, ott tartottam, – vette át a szót a középső – hogy most őrangyalokat toboroznak. Meddő próbálkozás, de megnehezítik a dolgunkat. Épp ezért szükségünk van az ilyen tehetséges jelöltekre, mint te.
• Köszönöm, de az új ügy elég komplikált feladat. A férfihez elég nehéz közel kerülni.
• Tudjuk, de szorít az idő. Emiatt hívattunk. Kapsz egy hónapot, hogy teljesítsd. Ha nem – jelentőségteljesen elhallgatott, de tudtam mit akar mondani. – Talán okultál az előzőből.
• Természetesen. Igyekezni fogok.
• Most távozzatok.
Cole-lal mélyen meghajoltunk, majd kiléptünk a teremből. Hiába volt mágikus és lenyűgöző, már fojtogatott a légkör. A jeges félelem végighúzódott a gerincemen, hiszen ultimátumot kaptam. Egy hónap! Nagyon kevés idő!
• Balthazar, ne idegeskedj. Ha nem lennél tehetséges, nem kaptál volna ekkora feladatot. Amint látod, szüksége van rád az Alvilágnak, ezért kaptál egy hónapot. Az rengeteg mindenre elég. Okos fiú vagy, megoldod.
• Köszönöm, Cole. – A fáradtság elemi erővel tört rám, a lábam is megingott egy kicsit. – Most viszont szeretnék visszamenni. Aludnom kellene egy keveset.
• Menj, fiam! Még találkozunk!

Gyorsan hagytam el az otthonomat, a lakásban kapkodva szedtem a levegőt. Fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni. Lefeküdtem az ágyra és csak a plafont bámultam. Próbáltam terveket gyártani arra, hogy hogyan férkőzhetnék Roger közelébe a legjobban, de mindegyiket elvetettem. Volt egy tartaléktervem is, de azt nem szívesen használnám, de nem lesz más választásom. A férfihez a családja állt a legközelebb, Destinyt kell használnom a céljaim elérése érdekében. Ha majd átváltozok, ez a törékeny lány már semmit nem fog jelenteni.
Zaklatott voltam, szórakozásra volt szükségem. Erre Destinyt nem használhattam, de Vivien tökéletesen megfelelt a célomnak. Tudtam, hogy majd csak kilenc után végez, addig alszom egy pár órát. Az álom hamar elért, mélyen aludtam. Kipihenten ébredtem fel, mintha kicseréltek volna. Nem szabad, hogy az érzelmeim befolyásoljanak. Nem engedhetek nekik.
A forró víz simogatása nagyon jól esett, bár a gondolataim most Vivien körül jártak. Már a gondolat is izgató volt, ahogy elképzeltem a csodás testét. Miután elkészültem, hívtam egy taxit és a lányra vártam a munkahelye előtt. Nem kellett sokat várnom, hamar kilépett az ajtón. Elég jó idő volt, ő csak egy rövidnadrágot, egy mélyen dekoltált felsőt viselt. Haja lazán a vállára omlott, nagyon szép volt. Most nem mosolyogva fogadott, hanem karját maga előtt összefonta, kérdőn tekintett rám.
• Helló, Viv. Rég láttalak – közel hajoltam hozzá, az arcát finoman megpusziltam, majd elmosolyodtam. Hallottam, hogy kicsit szaporábban szedi a levegőt.
• Damien, miért jöttél?
• Csak eszembe jutottál, az a sok kellemes emlék – a fülébe sugdostam a szavakat, miközben közelebb húztam magamhoz.
Elértem a célomat, mert Vivien mohón csapott le az ajkaimra. Magával húzott egy sötét sikátorba, majd folytatta a csókot. Keze az ágyékomnál járt, teste szorosan hozzám simult. A nyakát ízlelgettem, amikor ő a kezével kényeztetett. Én is megszabadítottam a nadrágjától, hogy hasonló örömökben részesítsem. Mindkettőnk torkából nyögések törtek fel, majd magamévá tettem a lányt. Szeretkezésünk gyors volt és szenvedélyes, majd felrobbantunk a vágytól.
• Damien, - kezdett bele Vivien – nem vagyok hülye, tudom, hogy egyéjszakás lány vagyok neked – próbált keménynek mutatkozni, de hangja szomorúan csengett.
• Vivien, tudod, hogy nem azért vagyok itt, hogy kapcsolatot kössek. Te egy nagyon különleges lány vagy – közelebb léptem hozzá és finoman megcsókoltam a nyakát. – Mondtam neked, hogy itt nem lehetünk együtt. Azonban a másik világ csak a miénk.
Válaszul megadóan sóhajtott, majd újra csókolni kezdett. Az éjszakát a lakásán töltöttem, többször átléptük a gyönyör kapuját.
Reggel, mikor felkeltem, ő még aludt. Egy pillanatra meginogtam, arra gondolva, hogy milyen jó lenne, ha most Destiny mellett ébredhettem volna. Láttam magam előtt smaragd szemeit, érzéki ajkait, gyönyörű, fehér bőrét. Elképzeltem, ahogy végigsimítom és ő megremeg a vágytól. A csókunkra gondoltam, amitől még mindig végigfutott rajtam a borzongás. Testem követelte magának ezt az illúziót, mialatt Vivien szeretett, végig Destinyre gondoltam. Elbúcsúztam tőle, nem ígérve semmit, nem is várta el. Független és erős lány volt, csak naiv.
Lassan sétáltam haza, a teendőimet összegezve. Vasárnap volt, megígértem Destinynek, hogy ma találkozunk. Féltem ettől a találkozástól, a közelében mindig más voltam, mintha nem lenne démoni énem. Lementem a közös kávézónkba, hogy egyek valamit. Kábán álltam a pultnál, míg a pitére és a kávéra vártam. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, de nem foglalkoztam vele. Ahogy az ismeretlen közelebb jött, megcsapta az orromat az ismerős illat. Ez a parfüm csak rajta illatozott így. Megfordultam és Destiny mosolygó arcával találtam szembe magam.
• Szia! – arca ragyogott, olyan volt, mint a napsugár.
• Szia! – ösztönösen cselekedve magamhoz öleltem és mélyen beszívtam az illatát. – Mit kérsz? Kávé, süti vagy valami mást?
• Kávét és almás pitét.
Amíg vártunk, egymás kezét fogtuk. Olyan volt, mintha mindig hozzám tartozott volna, és szégyelltem magam, amiért egy másik nőtől jövök. Leültünk az egyik bokszba és megreggeliztünk. Ő közben folyamatosan csacsogott, nem is figyeltem, csak elbűvölve néztem. Nem volt az arcán smink, haja lazán hátra volt fogva. A reggeli végeztével a kávézó előtt búcsúztunk el egymástól, kocogni indult.
• Találkozunk délután, vagy este? – hangját hallva senki nem tudott volna ellenállni neki.
• Persze, csak még befejezem a munkám. Mit szólnál, ha színházba mennénk?
• Szuper! De te válassz darabot.
• Megbeszéltük – mosolyomat le sem lehetne törölni az arcomról.
• Akkor, én most megyek. Majd hívj, ha választottál.
Közelebb lépett hozzám, majd finoman megcsókolt. Kezeimet szorosan a dereka köré fontam, és forró szenvedéllyel viszonoztam a csókot. Nem akartam elengedni, de ő belemosolygott a csókunkba, majd elhúzódott. Arca kispirosodott, míg én is nehezebben vettem a levegőt.
• Viszlát, este, Damien!
Néztem távolodó alakját, a fejemben teljes káosz tombolt. Ha tudtam volna, hogy milyen események sorozatát indítom el, akkor inkább önként sétáltam volna a perszelő lángok közé.