2011. szeptember 12., hétfő

7. fejezet - Gyönyörű hazugságok

„It’s time to forget about the past 
To wash away what happened last
 Hide behind an empty face 
Don’t ask too much or say
 'Cause this is just a game 


 It’s a beautiful lie 
It’s a perfect denial
Such a beautiful lie to believe in 
So beautiful, beautiful” 
(30 Seconds To Mars: Beautiful Lie


 Félve ismertem be magamnak, de végre boldog voltam. A megnyugvást és a határtalan örömöt jelentették számomra a gyermekeim. Őszinte, szeretettel teli tekintetük tartott életben. Amióta megszülettek, Rhys soha nem hagyott magamra. Kénytelenek voltunk állandóan változtatni a helyünket, de végre nem támadtak ránk minden sarkon. A Hatalmas furcsállta is, de én inkább örültem, hogy nem vagyok céltáblája a Démonoknak és az Angyaloknak.

Boldogságomra halvány árnyékot vetett, hogy a gyerekek enyhén szólva szokatlan módon nőttek. Két hónapja születtek, de már legalább hat hónaposnak néztek ki. Szemük tele volt értelemmel, mintha mindent megértettek volna. Beszélni még nem tudtak, de akármit ki tudtak fejezni a tekintetükkel. Rhys idegenkedett a kicsiktől, próbált távolságot tartani, de néha rajta kaptam, amint gügyög nekik, amit Sky hangos nevetéssel szokott jutalmazni, azonban Gabriel hűvös tekintettel.

Az éjszakákat nem szerettem. Féltem, hogy ha elalszom, elvehetik tőlem a gyerekeket. Rémálmok kísértettek, és mindegyiknek Damien volt a főszereplője. A szívem darabokra hasadt, de még ezekkel a legapróbb darabokkal is imádtam őt. Ha magam lettem volna, már rég feladtam volna ezt a csatát, nem harcolva az elkerülhetetlennel, azonban az életem megmentésére sietett ez a két csodálatos lény.

Finom érintésre ébredtem, szinte önkéntelenül húztam magamhoz az arcomat cirógató kezet.
• Destiny, kelj fel. Mennünk kell. Este mozgolódás volt a lakás körül. – Nyűgösen, hangosat sóhajtva álltam fel.
• Utálok már menekülni. Miért nem menetünk vissza a szüleimhez? Talán ott biztonságban lehetnénk… - Be sem fejeztem a mondatot, szigorú pillantásával belém fojtotta a szót.
• Ott keresnének téged legelőször. Ugye nem kell téged emlékeztetnem, hogy milyen könnyen bejutottak abba a házba?

Szörnyű emlékek peregtek le a szemem előtt, Lukas haláltusája, az Alfa mérhetetlen hatalma, a jeges félelem, és a határtalan düh, amit éreztem. Beleborzongtam ebbe a sokaságba. Kelletlenül pakoltam össze azt a kevéske holmimat, amit magaménak mondhattam. A gyerekek már nem is figyeltek ránk, már megszokták, hogy sehol nem maradunk sokáig, inkább egymással beszélgettek a saját nyelvükön. Néha tényleg olyan érzésem volt, hogy ezek komoly beszélgetések, de remélem csak képzelődtem.

Most sem tudtam, hogy hova tartunk. Rhys szerint a Démonok megérzik, ha egy Hatalmas van a közelükbe, nem is beszélve a gyerekekről, akik félig még a saját vérük is. A reptér felé tartottunk, ami szokás szerint zsúfoltságig tele volt, ezzel biztonságérzetet nyújtva. Leültem a váróban a gyerekekkel, míg Rhys elment a jegyekért. Ötletem sem volt, hogy honnan szerez pénzt, de azt mondta, hogy ilyenen ne aggódjak, majd ő megoldja. Sky békésen aludt a babakocsiban, míg Gabriel folyton a tekintetét kapkodta, mintha keresne valakit. Sokszor előfordult már ez, mintha látna, vagy érezne valamit, amit én nem. Próbáltam követni, hogy vajon hova néz, de én csak a gépükre várakozó embereket láttam. Sehol egy vörös szempár, vagy angyalszárnyak.

Egy örökkévalóságnak tűnő idő után Rhys visszatért a jegyekkel. Arcán hamiskás mosoly játszadozott, én csak kérdőn felvontam a szemöldököm.
• Van egy meglepetésem – mondta, majd a kezembe nyomta a papírokat. A levegő is bennakadt a tüdőmben, amikor megláttam az úti célunkat. – Szerintem megérdemelsz egy hét pihenőt, és ennél jobb helyet jelenleg nem tudok. Örömömben felpattantam, majd szorosan átöleltem őt, mire halkan kuncogott egyet. Mikor tudatosult bennem, hogy mit is csinálok, a pír pillanatok alatt elöntötte az arcomat, és hirtelen a csomagokkal kezdtem el foglalatoskodni.

Nagyon izgultam, amikor a gép emelkedni kezdett. Mindig is utáltam ezt a részt, amikor belepasszíroznak az ülésbe. Mikor végre normálisan kezdtünk haladni, hatalmas sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Sky és Gabriel békésen aludtak, a kis mellkasuk egyszerre emelkedett, és süllyedt. Szemeim még mindig szomjasan itták be a látványukat. Rhys csak bámult ki az ablakon, míg én újra a gondolataimba merültem. Megdöbbent, hogy egy pár hónappal ezelőtt még milyen boldog voltam, szerelmes, minden tökéletes volt. Napok kellettek hozzá, hogy ez az álomvilág összetörjön, apró szilánkokra, hogy még a darabjait se tudjam összeszedni. Olyan csatába csöppentem bele, amit nem én választottam magamnak. Dühös voltam a Sorsa, a Végzetre, vagy akármire, ami ezt a sorsot szabta ki rám. Mit követtem el, hogy nekem nem jár a boldogság? Ahogy a düh kezdett rajtam eluralkodni, úgy éreztem, hogy a tűz is átjárja a testem. Nem lenne jó, ha most a repülőn engedném szabaddá a bennem tomboló tüzet, így mélyeket lélegezve igyekeztem magam lenyugtatni. Sky, mintha megérezte volna, hogy mi történik, a szemei egyből felpattantak, és sírni kezdett. Kislányom kétségbeesett sírása egyből visszarántott a valóságba, és amikor karomba vettem, a csodálatos babaillat pár másodperc alatt lenyugtatott.

Amint a gép süllyedni kezdett, Rhys kinyitotta a szemét, kezem pedig önkéntelenül az övé után nyúlt. Éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból, a levegőt kapkodva szedtem.
• Destiny, hogy lehetsz ilyen rosszul a repüléstől, amikor te magad is képes vagy rá?
• Nem kellene gúnyolódnod. Az teljesen más dolog, akkor én irányítom a testem, de ezt a szörnyű gépet más vezeti.
• Des, ha ez a gép le is zuhanna, szerintem nekünk, négyünknek nem esne bajunk.
• Kötelességem aggódnom, az anyák ezt teszik – mondtam neki, miközben mérgesen néztem rá, ő pedig válaszol halványan mosolygott. Az arcom enyhén bizsergett, de nem különösebben foglalkoztatott, inkább az ikrek felé fordítottam a tekintetem.

Sky mosolygott, érdeklődve figyelte, hogy mi történik, míg Gabriel álmosan nyújtózkodott. A gép problémamentesen földet ért, alig vártam már, hogy végre szilárd talaj legyen a lábam alatt. A reptéren rengetegen voltak, hömpölygő embertömeg vett minket körbe. Az épületet elhagyva egyből megcsapott a kellemesen meleg levegő. Úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. Fogtunk egy taxit, Rhys bediktálta valami városka nevét, és már úton is voltunk. Szinte végig tátott szájjal bámultam a mellettünk elsuhanó tájat, annyira gyönyörű volt itt minden. Az emberek mosolyogtak, élvezték a napsütést, a gondatlanságot. Elfogott az irigység, a szemem kissé ködös lett a feltörni készülő könnyek miatt. Szégyelltem magam emiatt, de ez volt az igazság.

Sky és Gabriel egymás kezét fogták a gyerekülésben, és saját kis nyelvükön beszélgettek. Szemöldökük néha komolyan összefutott, ilyenkor mindig mosolyognom kellett. Úgy viselkedtek, mint a felnőttek. Rhys a taxissal beszélgetett, és egy parton álló kunyhóra mutatott. Az autó megállt az út szélén, ő pedig kiszállt, majd ajtót nyitott nekem, kezét nyújtva kisegített, majd kivette az ikreket. Értetlenül néztem rá, ő pedig csak széttárta a kezét, és mosolyogva ennyit mondott.
 • Üdv a paradicsomban.
A döbbenettől szólni sem tudtam. Nem először jártam Hawaii –n, de ezt a helyet még soha nem láttam. Aprócska falu volt, néhány part menti házzal, megfosztva minden luxustól, de mégis a biztonságos otthon érzését nyújtva. A kunyhó mindössze néhány helyiségből állt, mégis tökéletes volt. Az óceán halkan hullámzott, friss illat töltötte be a teret.
• Miért pont ide jöttünk? – kérdeztem Rhystól, amint a taxis elment.
• Mert itt biztonságban vagyunk. – Kérdően néztem rá, mire a plafonra mutatott. Furcsa ábra volt ott, ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan. – Ez itt egy démoncsapda. Ha bárki ránk támadna, ebből a körből nem tudna kilépni. Ez egyik szoba falát pedig énoki varázslat védi, ahova Angyalok nem mehetnek be, természetesen ott is van egy démoncsapda.
• De, akkor… oda te sem jöhetsz… Bennem is van angyalvér, ahogy a gyerekekben is.
 • Valóban, de ti nem tisztavérűek vagytok. A teljesen védett szoba lesz a gyerekeké és a tiéd, én a nappaliban alszom majd. De ennyit a komoly dolgokról. Elvégre szórakozni jöttetek ide.
• Jöttünk, mármint nem csak mi, hanem együtt.
• Persze, persze – válaszolta egy legyintés kíséretében.

Amint nem sütött olyan erőteljesen a nap, kivittük az ikreket játszani. Rhys nagyon makacskodott, de végül Sky elérte nála, hogy velünk tartson. Átöltöztettem a gyerekeket, én is felvettem egy bikinit, majd a ház előtt vártunk Rhysra. Épp már be akartam neki kiabálni, amikor kilépett az ajtón. Éreztem, hogy elnyílik a szám, de nem tudtam becsukni. Tökéletesen kidolgozott felsőteste volt, minden izom kirajzolódott rajta. Bőre hibátlan, sehol egy sebesülés nyoma, mintha egy görög isten jelent meg volna előttem. Láthatóan ő is zavarba volt, tekintetüket egyszerre kaptuk el a másikról.
• Én … ő… mármint arra gondoltam, hogy kicsit bevihetnénk a gyerekeket a vízbe.
• Khmmm, persze, jó ötlet.
Szótlanul lépkedtünk egymás mellett, míg a Sky angyalian mosolygott, de Gabriel sötéten nézett Rhysra. Nem értettem, hogy a fiam miért ilyen ellenséges vele. Elvégre ő kérte a Hatalmas segítségét. Letettük az ikreket a homokba, majd a kezüket fogva bevezettük őket a vízbe. Amint elérte a lábukat, hangosan felnevettek mindketten. Olyan boldog voltam, hogy ilyennek látom őket. Mintha egy normális család lennénk. Soha nem fogom tudni meghálálni Rhysnak ezeket a pillanatokat.

Sajnálatos módon lassan a vége felé közeledett a kirándulásunk. Már csak egy esténk volt itt, bár szívem szerint örökre itt maradtam volna. A kicsik boldogak voltak, én végre tudtam nevetni, és Rhys sem volt olyan merev. Az utolsó nap elmentünk kirándulni a környékre, piknikeztünk egy parkban, késő délután pedig lementünk még a partra. Együtt néztük meg a naplementét, a kicsik a karjainkban elaludtak. Ahogy a Nap a horizont alá bukott, a könnyeim is vele együtt indultak meg.
• Önző vagyok, ha nem akarok innét elmenni? Ha nem érdekel a Démonok és Angyalok csatája?
• Destiny, ezért senki nem hibáztat. De nem tudod elkerülni. Ez sem egy száz százalékig biztos hely. Inkább szerencsések vagyunk, hogy eddig nem talált ránk senki.
• Mikor lesz vége ennek az őrületnek? Egyáltalán vége lesz valamikor?
• Sajnos ez örök körforgás. Te különlegesnek számítasz, a fajtád tekintetében az utolsó, és most a két különleges gyermek. Mindkét oldal őket akarja … - nem fejezte be a mondatot, de nem is volt rá szükség. A szívembe mindig belemarkolt ilyenkor a fájdalom, tudván, hogy el akarják tőlem venni őket.
• Menjünk inkább be, lefektetném őket. Nem akarom, hogy holnap nyűgösek legyenek a gépen.

Elment zuhanyozni, a forró víz jólesően simogatott. Élveztem ezt a rövid hetet, de sokszor elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha Damien lett volna itt. Néha annyira hiányzott, hogy azt hittem, a szívem megszakad, újra. Sokszor féltem elaludni, mert mindig visszatért egy rémálmom. Az álomban újra velünk volt, mintha el sem ment volna, de a viselkedése megváltozott. Nem vett tudomást Skyról, csak Gabriel érdekelte. Egyik este is nála volt, és kíváncsiság miatt bementem megnézni, hogy mit csinálnak. Damien ott állt a fiunk ágya felett, és valami furcsa latin szöveget mormolt. Szeme vörösen izzott, és amikor ránéztem Gabrielre, az ő szeme is ugyan olyan volt. Rendszerint ilyenkor ébredtem sikítva.

A nappaliban Rhys a televíziót nézte, újabban nagyon rászokott a híradóra. Leültem mellé, de annyira belemerült, hogy észre sem vett. Még mindig csak a fürdőnadrágban volt, én pedig próbáltam nem folyamatosan bámulni őt. Arca tökéletes volt, kék szeme, akár az itteni óceán, ajkai csókra csábítóak, karjai biztonságot nyújtanának bárkinek. Önkéntelenül sóhajtottam, mire rám kapta a tekintetét. Arcom pillanatok alatt céklavörös lett, lesütöttem a tekintetem. Finoman az állam alá nyúlt, kényszerítve, hogy ránézzek.
• Gyönyörű vagy ilyenkor, nem szükséges szégyenkezned.
Döbbenten néztem rá. Még soha nem mondott nekem ilyet, most pedig lélegzete simogatta az arcomat. Egyszerre mozdultunk mindketten, keze az arcomra simult, majd ajkai finom érintették az enyéimet. A levegő is benn akadt a tüdőmben, amikor szenvedélyesen megcsókolt. Testem szorosan hozzásimult az övéhez, ő az ölelésével akart még inkább maga mellett tudni. Kezem a mellkasára simult, a kezem alatt éreztem a szívdobogását, ahogy egyre inkább gyorsul. Éreztem, ahogy benyúlt a pólóm alá, szinte égetett az érintése. A ruhaanyag egy hangos reccsenéssel adta meg magát, lángoló bőrünk végre összeolvadhatott. Nem tudom, mikor fektetett le a szőnyegre, csak azt érzékeltem, hogy itt van velem, és csókjaival beborítja a testem. Kívántuk egymást, a szenvedély tüze égetett. Csípőmet sürgetően nyomtam neki az övének, mire halk morgás hagyta el az ajkait. Amikor testünk eggyé vált, megállt mozdulat közben, tekintetével tartott fogságban. A háborgó óceánt láttam most, amiben érzések színes kavalkádja kavarog. Lágyan megcsókolt, miközben lassan szerettük egymást.

Reggel a karjaiban ébredtem, miközben ő lágyan cirógatott. Azt hittem, hogy kellemetlenül fogom magam érezni, de valójában jó érzés volt őt magam mellett tudni. Hónapok óta ő az egyetlen, akire tényleg számíthatok. Apró csókot lehet a homlokomra, majd pedig a számra is.
• Nem akartalak felébreszteni, de két óra múlva megy a gép. A taxi is itt lesz fél óra múlva.
• Megyek, megnézem a gyerekeket.
Fel akartam állni, de rájöttem, hogy meztelen vagyok, a pólóm használhatatlan, az alsóneműm meg nem tudom, hogy merre van. Magamra csavartam a vékony takarót, és abban botladoztam ki. A kicsik már ébren voltak, mosolyogva köszöntöttek. Gyorsan megetettem őket, míg Rhys összepakolt, és már jött is a taxi. Szomorúan hagytam ott a kunyhót, de nem sírok a gyerekek előtt.

Hazafelé úton nem szóltam egy szót sem, a gondolataimba merültem. Annyi megválaszolatlan kérdés mellé felkerült a listámra Rhys is. Talán csak egyszeri alkalom volt, neki is vannak szükségletei, és ennyi az egész. Igaz, hogy az út alatt végig fogta a kezem, de csak azért, mert tudta, hogy utálok repülni. Biztosan csak ezért.

A chicago – i reptérre érve újra elfogott a félelem, mindenhol az ellenségeimet kerestem. Taxiba ültünk, és régi szállásunk felé vettük az irányt. A gyerekek is nyugtalanok voltak, Rhys is mereven ült a kocsiban. Alig, hogy kiszálltunk, beigazolódott a félelmem. Megéreztem a szokásos kénszagot, majd meg is jelentek a Démonok. Alarickot távolról megismertem, ostorom pillanatok alatt megjelent a kezemben, amit körülöleltek a kék lángok, a Rúnák pedig felizzottak a bőrömön. Rhys is szélesre tárta hollófekete szárnyait, kezeiben már ott fénylettek a pengék.
• Destiny, látom tanultál egy – két trükköt – mondta Alarick gúnyosan, mire a másik otrombán felnevetett.
• Kipróbálhatod mennyire hatásos, csak egy szavadba kerül.
• Milyen heves vagy. Tetszik ez a szenvedély. Tudod, ha nem a pelyhesekhez tartoznál, még hasznodat is vennénk az Alvilágban.
• Mit akarsz Alarick? Gondolom nem csevegni jöttél …
• Valóban nem. A fiadért jöttem. Ő hozzánk tartozik. - Pillanatok alatt fellángolt bennem a düh, szinte nem is láttam tőle.
• Csak a testemen keresztül, te rohadék. Takarodj vissza a Pokolba.
Lesújtottam az ostrommal, de ő könnyedén elugrott előle. A másik megtámadta Rhyst, de nem bizonyult neki ellenfélnek. Alarick kettőnket támadott, de úgy kitért minden támadás elől, mintha tudná előre, hogy mit fogunk cselekedni. Percekig folytatta ezt a játékot velünk, majd tűz kezdett lobogni a kezében.
• Élvezet volt, drága Destiny, de sajnos mennem kell. Kár érted.
Felém irányította a tűzet, ami haragos kígyó képében közeledett felém. A félelem megláncolt, nem bírtam megmozdulni. Láttam, ahogy közeledik felém, majd eltűnt, mintha ott sem lett volna. Rhys lökött el az útból, majd kardját a Démon felé hajította, akit a combján megsebzett a penge, majd hangos szitkozódás közepette eltűnt. Botladozva mentem a gyerekekhez, akik sírva nézték végig a csatát, de sértetlennek bizonyultak. Felmentünk a lakásba, ahol Rhys erejét vesztve hanyatlott le a kanapéra. A karját és a mellkasát szörnyű égési sérülések borították, angyali arca fájdalmas maszkba torzult.
• Rhys, hallasz engem? Mit csináljak? Hozok kötszert. – Már épp elindultam volna, amikor az ép kezével visszatartott, majd suttogni kezdett.
• Meg kell idézned valakit, csak ő segíthet.
• Bárkit, csak mond meg, hogy mit tegyek. Hallasz? Rhys? – Hangom hisztérikusba csapott át, amikor már sokadig szólításra sem válaszolt. Könnyek áztatták az arcom, miközben folyamatosan beszéltem hozzá, de nem jött válasz. Már kezdtem feladni a reményt, amikor végre rám nézett.
• Rafael – mondta, majd újra az öntudatlanságba zuhant.
Próbáltam újra magához téríteni, de nem reagált semmire. Egy embert tudtam, aki segíthet, még ha ezzel veszélybe is sodrok mindenkit, aki szeretek. Nem hagyhatom meghalni őt, muszáj nekem is kockáztatnom. Elővettem a régóta nem használt mobilomat, majd tárcsáztam, és imádkoztam, hogy vegye fel. Nem kellett sokat várnom, hamar felhangzott a vonal végén a szeretett személy hangja.
• Apa, segítened kell. Rhys haldoklik.